|

Még az idén hadrendbe áll a Szeverodvinszk

A hajót összekalapáló Szevmash vezetősége részéről a tavalyi év vége felé már pedzegették, hogy a Project 855 / Jaszeny-osztály első egysége, a K-329 Szeverodvinszk hadrendbe állítása csak a 2012-es év vége felé lesz esedékes, ugyanis a fegyverrendszer finomhangolása még folyamatban van.

Az elmúlt napokban olyan információk kaptak szárnyra, melyek szerint a tengeri tesztjeit sikeresen teljesítő első Jaszeny csak 2013-ban állhat majd hadrendbe. Ezen infók nálunk is megjelentek kommentelőink munkássága végett, ahogy a híresztelés finomítása is gyorsan befutott kommentként. Az értesülések szerint a dagesztáni Kaszpijkszban székelő Dagdiesel nem szállította le időben – 2011 folyamán – a torpedókat, emiatt csúszott az idei évre az egység hadrendbe állítása. Ám a rémhírekkel ellentétben arról szó sincs, hogy minőségbeli problémák miatt 2013-ra tolódna a hadrendbe állítás.

„Korábban problémák voltak a tengeralattjáró robotrepülőgépeivel, ám mostanra ez szinte teljesen orvoslásra került. Maga a tengeralattjáró teljesen rendben van és már régen teljesítette a tengeri teszteket, a Szevmash jó munkát végzett. Ami csúszást okoz, azok a torpedók – amint elkészülnek és lezárulnak a velük folytatott tesztek, a Szeverodvinszk hadrendbe lesz állítva. Az a feladatunk, hogy az idei évben átadjuk a tengeralattjárót a haditengerészetnek.” – közölte egy orosz iparági forrás január 26-án.

A Jaszeny-osztályú Szeverodvinszk tesztútra történő kihajózás közben

A Jaszeny-osztályú Szeverodvinszk tesztútra történő kihajózás közben ,

35 hozzászólás “Még az idén hadrendbe áll a Szeverodvinszk”

  1. Hmmm Torpedo tesztek !!!

    Ha tesztelik oket akkor ezeknek uj tipusuaknak kell lenniuk, mert a mar rendszerben levoket ugye nem lovoldoznek ezerrel. Hoci ide 50 db ujgyartas es kesz.
    Ez viszont azt is jelenti hogy esetleg a torpedok teren is fejlesztes tortent , uj angolnak lesznek a vizben.

    Erdekes !!!

  2. Brutális egy kis jószág ez a Jansen class!
    Remélem kezdik egy kicsit most már ők is belátni,hogy hamar munka ritkán jó.
    Legyen rendben minden és inkább fél évvel később álljon hadrendbe fullosan.
    A hírek szerint nagyon csendes kis dög!
    Bár még mindig az Alfa a kedvencem minden hibája ellenére.

  3. Kuruc

    Örülne a képed, ha kipróbálhatnád őket, vagy akár csak a kezedben foghatnád az új angolnák teszteredményeit, teljesítmény adatait, mi? :)
    Amúgy a griffes hírnél tettem fel 1 kérdést, megtudnád nekem válaszolni?

    „Régebben a brazil hordozón települtek argentín gépek is, most is szoktak-e még argentín gépek gyakorlatozni a brazil hordozón?”

  4. SKVAL ???

    Nem gondolnam. Meg mindig nem megoldott az iranyitasa. A gazbuborekbol egyszeruen nem lat nem hall ki. Nem csak a retegek miatt hanem a hatalmas sebesseg miatt keletkezo surlodasi zaj miatt sem. Csak kozelrol es nem manoverezo nagy celra lehet hasznalni. Manapsag ( vagy inkabb mar ugy 5-7 eve ) pedig mar a tengoknal is a BVR kepesseg van a napirenden.

    Hogy egy baratomat idezzem aki tengovadasz hajon szolgal ” ha a radarunkon meglatunk egy tengo periszkopjat az nagy valoszinuseggel azt jelenti hogy masodperceink vannak hatra a becsapodasig, halottak vagyunk ”

    A torpedoknak manapsag a „lopakodason” van a hangsuly. Minnel csendesebben megkozeliteni a celt hogy az minnel kesobb kezdjen ellentevekenysegbe. Teves az a sztereotipia hogy a modern torpedok hangosak. Csak akkor lesznek hangosak mikor mar megfogtak a celt es kozelvannak vagy a cel elfordul es gyorsul, menekul.

  5. A huzalvezerlesnek abban van szerepe hogy ha nagy tavlsagrol inditasz akkor a torpedo nem latja a celt csak a nagyteljesitmenyu fedelzeti szonar. Az az a tengorol iranyitjak celkozelbe a torpedot. Azonban ez nem alkalmas a talalt bevitelere mert nem eleg pontos. Az az kell hogy a torpedo is lassa a celt. Vagy pedig a tengo a periszkopjan keresztul iranyitja a de ez meg nem eletbiztositas szamara.

    Roviden ez a a SKVAL iranyitott dolog nekem olyannak tunik mint az Orosz fejlesztesi tervek. „2020 ig harom ezred birodalmi csillagrombolot es 300 PAK Fa-t allitunk rendszerbe az ot repuleg hordozo tengeralattjaronk melett ”
    Az oroszok mindig is nagy hangsulyt fektettek a dezinformaciora.

    Szerintem ez is az. Ha meg nem akkor meg az „erdekes” lesz egyszer :-)))

  6. Atomfej ?

    Minek hozza SKVAL ? Olcsobb egyszerubb hatekonyabb a hagyomanyos orosz 650 mm es torpedokat hasznalni. Nagy sebesseg megbizhato mukodes toredek ar.

    Amugy 533 soknak is van nuki feje mind ket oldalon.

    De egy nuki csapas ugye nagyon vegletes dolog mert jon ra avalasz csapas es nem a tengora feltetlen hanem az orszagra. Az az ez az opcio nem igazan opcio.

  7. Pedig van atomtöltetű is – ez az első generációs torpedó – nem irányított!
    A későbbiek irányítottak – valószínűsítik a program irányítást – a sebességét 350 km/órában adják meg.

    A hatótáv csak 7-13 km között, tehát a célnak sok ideje nincs manőverezni !

    Ami érdekes, ebből is adtak el Kínának !

  8. Ennek a Skhvalnak (vagy minek) mind a célját, mind a működését kitárgyaltuk már 1 párszor. Nem kell neki se csendesnek, se pontosnak lenni. Ha jól közvetítem a dolgot, ez 1 megtorlófegyvernek látszó valami. Akkor lőnék a támadó tengeralattjáró irányába, ha az megtámadta őket. Erre a gaz támadónak igen fürgén, így hangosan be kell mozdulnia. Plussz erdmény, ha a támadó torpedó huzalja elszakad.

  9. Én vagyok olyan mazoista, hogy az egyik angol tengó legénységéhez hasonlóan 11 hónapot húzzak le váltás nélkül egy vadásztengón, miközben a fél világon áthajtunk, s basztatjuk a vízalatti kollégákat. Na persze én akár egy Rafale-t is szívesen meglovagolnék, vagy akár mint műszakis is elrohangálnék mellette, az EF-hez hasonlóan. :)

  10. „Én 10 emelet alatt még liftbe se szállok. ”

    Vazze ! 10 emelet ! Az uj ladikunkban a HMAS CHOULSE -on a hidtol a gpteremig kilenc emelet a szintkulonbseg. ( atlag 4-6 szokott lenni. No ott baratom ha akarnad ha nem gylogolsz mert lift az nuku. Persze van belso commrendszer de a napi gyakorlatok meg a szokasos kozlekedes miatt olyan labizmaid lesznek hogy szocskekent fogsz atugrani a partra a kikoteskor.