Fontos mérföldkő érkezett el a Lockheed Martin egyhajtóműves, ötödik generációs masinájának, az F-35 Lightning II vadászbombázónak történelmében, ugyanis az egyik nullszériapéldány a napokban végrehajtotta a típus első éjszakai repülését. A jeles eseményre még szerdán került sor, a hírt az amerikai gyártó tegnap hozta nyilvánosságra.
Az F-35A alváltozat AF-6 kódjelű példánya január 18-án helyi idő szerint 17 óra 5 perckor szökkent a magasba az Edwards légibázis futópályájáról, majd a naplementét a levegőben töltve immáron sötétben szállt le 18 óra 22 perckor. A repülés célja az volt, hogy ellenőrizzék a típus belső fényeit és a műszerfal megvilágítását éjszakai körülmények között, így számos megközelítést csináltak a reptérre alkonyatkor és már teljes sötétségben is. A gépet repülő Mark Ward, a Lockheed Martin tesztpilótája elmondta, a látvány, ami az éjszakai repülés során az F-35-ös pilótafülkéjében elé tárult az egyik leggyönyörűbb dolog volt, amit valaha látott.

Leszállás után | Fotó: Lockheed Martin ,
A sikeres teszt újabb éjszakai próbák előtt nyithatja meg az utat, várhatóan még az év folyamán végrehajtanak légiutántöltési teszteket és kötelékrepüléseket sötétben.
Az F-35 program imázsának jót tesznek a pozitív hírek, hisz mostanában nem sok jót lehetett hallani a típus háza tájáról, gondolunk itt az F-35B és C variáns kapcsán felmerült problémákról, melyek komolyan visszavethetik a berepülési programjukat.