|

Friss hírek Oroszországból

Mint ismeretes, 2011 október végén – november elején az Orosz Légierő átvehette első modernizált Berijev A-50U légtérellenőrzőjét. A 2008-ban elindított program szülötte 2009-ben készült el, a gyártó 2011-ig tesztelte, ezután került sor átadására. Sajnos konkrétumok azóta sem jelentek meg a modernizáció mértékéről, illetve az új rendszerekről, tehát most is pontosan annyit tudunk, mint amennyit legutóbb. A napokban viszont Vlagyimir Drik ezredes, a légierő szóvivője új információval örvendeztette meg a sajtót: a tavaly év végén átadott A-50U 2012. január 17-én, kedden szolgálatba állt.

A technológiai és kényelmi szempontból is megújult AWACS Drik szerint az elmúlt két és fél hónapot a légierő kísérleti telepén töltötte, ahol alaposan letesztelték a szakemberek, illetve megismerkedett vele a műszaki brigád és a hajózóállomány. Mostanra jutottak el odáig, hogy hivatalosan is szolgálatba állíthassák, és megkezdhesse működését régebbi típustársai mellett. Az Il-76 teherszállítón alapuló A-50U részt vesz majd minden nagyobb légierős és összhaderőnemi gyakorlaton, melyek során bizonyíthatja képességeit „élesben” is, együttműködve a többi új orosz típussal.

Az első A-50U felszállás közben |Fotó: Berjev ,

Szintén az Orosz Légierővel kapcsolatos hír, hogy elkezdődtek a harmadik, sorozatban gyártott Szu-35Sz vadászbombázó gyári tesztrepülései. A KnAAPO bejelentése szerint a repülőgép január 17-én, kedden szállt fel először a Komszomolszk-on-Amur repülőtérről. A kicsivel több, mint két órás repülés során semmilyen probléma nem lépett fel. Szokás szerint az alapvető fedélzeti rendszerek, ellenőrző berendezések és a Szaturn 117S hajtóművek ellenőrzését végezték. A harmadik Szu-35Sz a normál gyári berepülési program teljesítése után kerül majd át az Orosz Légierő kötelékébe.

20 hozzászólás “Friss hírek Oroszországból”

  1. @gacsat

    A kettő közötti eltérést azért lehet saccolni, ha mást nem a két ország technológiai színvonalából, illetve a hadseregnél alkalmazott más eszközökből. Bár ez tényleg csak egy nagyon közelítő becslés lenne.

  2. Minden nyilvános adat dezi. Ezt biztosra veheted. A „legjobb” földi radar éppen orosz. Most egyébként azt írja dima linkje, hogy 600 kmről tudja észlelni a célokat, 1 hónapja meg 320 Kmt mondtak.
    (Akkor én is legalább 500at saccoltam.)

  3. Minden esetre megnézve a videót itt van örök darab. A 3 gumilapátos légkavaró ventilátorok a kezelő munkahelyek felett. Normálisak ! Ha megnézi valaki az orosz technikáról készült képeket bár mi is az repülőgép, helikopter, harckocsi, Most az A-50, az orosz ipar eme dicső terméke a mai napig nem bírt kikopni. (lehet hogy valamit tud, ki kellet volna lopnom a híradókocsimból)

  4. Jó lenne többet tudni a gépről. A konkrét számokat úgysem tudjuk meg, a radar képességeit minden nemzetnél nagyon titkolják, max. becsülni lehet. Engem érdekelne az is, hogy képes-e hajókat is felderiteni és követni.

    Az a hajtómű csere tényleg „jól állna” neki, de valószinű az anyagiak miatt nem lépték meg, másrészt a mostani hajtóművek sem mentek sokat.

    A ventilátorok az operátorok felett tényleg retro, de ez kötelező az orosz gépeken. :)