A napokban az amerikaiak és a NATO kapott rendesen a választások előtt álló Oroszországból az Európába telepítendő rakétavédelmi rendszer kapcsán. Dimitrij Medvegyev elnök kinyilatkoztatásai alapvetően felelevenítik azon ígéreteket, melyek a Bush adminisztráció ideje alatt az abszolút mélypontot elérő vita idejében születtek: Iszkanderek Kalinyingrádba, – és most már Oroszország egyéb, a vita szempontjából lényeges határterületeire is – illetve fegyverkorlátozási szerződésekből visszalépés. (A CFE után ezúttal az Új START egyezményt lebegtetik Moszkvában.) Mellékesen megjegyzendő, hogy a befenyítő nyilatkozatok mellett a védelmi miniszter helyettesnek meg pont a nyugtató szerep jutott: Anatolij Antonov nyilatkozata szerint azért nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását, az elnök mondatai igazából felhívást jelentenek a tárgyalások folytatására.
Hírünk apropója ugyanakkor nem ez, hanem Oleg Osztyapenko tábornoknak, az Orosz Űrerők parancsnokának ezen múlt heti műsorban megejtett nyilatkozata. Igen, arra gondolunk, ami még valamelyik magyar híradóban is szerepelt: Medvegyev elnök látogatása az üzembe állított kalinyingrádi radarbázison. Mert mint tudjuk az aktuális bejelentés szerint aktiválták Oroszország nyugati exlávéjában felhúzott radart. Legalábbis bizonyos szinten…

‘Oleg, az ott ugye nem egy pár Trident?’ | Fotó: orosz védelmi minisztérium / mil.ru ,
Mint olvasóink talán emlékeznek rá, orosz barátaink az idei év januárjában jelentették be, hogy Kalinyingrádban bizony egy újabb korai előrejelző radaruk épül. Osztyapenko akkor úgy nyilatkozott, hogy az építési folyamatok ugyan még zajlanak, de a radar már online üzemre kész. Nem egészen egy hónapra rá, az Abu Dhabiban zajló IDEX-2011 védelmi expón Vlagyimir Popovkin helyettes védelmi miniszter többek közt ezen radarról is értekezett. A korai előrejelző szerepkört megerősítette, ám a teljes harckészültség elérését 2016-ban jelölte meg.

Dimitrj Medvegyev a kalinyingrádi Voronyezs-DM radarbázison tett látogatása közben – a háttérben Anatolij Szergyukov védelmi miniszter | Fotó: orosz védelmi minisztérium / mil.ru ,
A radart ellenben formálisan üzembe helyezték nemrégiben – végül is megtehették, hiszen ezen diplomáciai töltetet eldurranthatták úgy, hogy ne kerüljenek korábbi nyilatkozataikkal ellentmondásba. (Ha rosszindulatúak lennénk, akkor azt mondanánk, hogy az inkonzisztens nyilatkozatok nem mindig szokták zavarni őket, mint tudjuk. De persze nem mondunk ilyet… :) )
Megtehették, lévén a Voronyezs radarok moduláris rendszerűek, tehát az eddig elkészült komponensek már használhatóak, csak épp a bázis nem üzemel teljes kapacitással, képességeinek csak egy része áll rendelkezésre. És hogy milyen mértékű a készültség? Nos, ezt hivatalosan nyilván nem kötötték a nagyérdemű orrára, azonban egészen bizonyosan nem 100 százalékról van szó. A többek közt ezen témában régóta utazó russianforces.org becslései szerint 12 százalék körüli lehet. Mindezt elvileg a védelmi minisztérium által közzétett fotókból, illetve az antennarendszer azokból saccolt készültségének mértékéből matekozták ki.

A kalinyingrádi Voronyezs-DM radarnak otthont adó épület. Korai előrejelző radar lévén az antennafelületeknek célravezető, ha felfelé néznek, ergo némiképp döntöttek. A Voronyezs-M radarokkal ellentétben a deciméteres hullámhosszal operáló változat házikóban lakik, az antennafelületek nem látszanak, de nyilván döntöttek. | Fotó: orosz védelmi minisztérium / mil.ru ,