|

Líbia – a drónok háborúja

Moammer Kadhafi halott, és bár halálának körülményeiről egyelőre ellentmondásos információk állnak rendelkezésre, elképzelhető, hogy közvetve egy amerikai Predátor is segédkezett benne, az által, hogy a líbiai diktátor szülővárosából kitörő konvojt francia vadászbombázókkal karöltve támadta. Mindezt közép-európai idő szerint október 20-án, késő este erősítették meg az NBC-nek az ettől pár órával korábban még ódzkodó amerikai illetékesek.

A Szirt városából menekülni próbáló, 15 járműből álló konvojra NATO gépek és egy amerikai Predator nyitott tüzet. Az amerikai illetékesek nyilatkozatában az szerepel, hogy a Predator egy darab Hellfire rakétát indított a konvojra – melyről nem tudják megerősíteni, hogy az volt-e, melyben Kadhafi is menekült. Az elérhető videók alapján nem ebben a támadásban szerezte halálát okozó sérüléseit az egykori diktátor, – lévén azok úgy tűnik lőfegyver eredetűek voltak – ám abban jelentős szerepe lehetett, hogy ne tudjon elmenekülni a rá vadászók elől.

A távirányítású halálosztókkal kapcsolatban mindenesetre akkor is elmondható, hogy alaposan kivették a részüket az észak-afrikai konfliktusból, ha az egykori vezér likvidálása nem is írható számlájukra. A Pentagon szóvivőjének elmondása alapján ugyanis az április 21-el elkezdődött tevékenységüktől számolva, azaz fél év leforgása alatt az amerikai UAV-ok 145 csapásmérést hajtottak végre – vagy ha úgy jobban tetszik, akkor az Egyesült Államok április elejei háttérbe vonulása óta az amerikai gépek által végrehajtott 397 támadásnak kicsit több mint a harmadát.

Összehasonlításképpen: Pakisztánban, ahol persze nem polgárháború zajlott, de ismert okokból mégis az amerikai légicsapások kedvelt helyszíne az amerikaiak az idei évben ezidáig 57 UAV eredetű támadást hajtottak végre. (2010-ben összesen 117-et.)

44 hozzászólás “Líbia – a drónok háborúja”

  1. Ellentmondásos figura volt Kadhafi, szerintem nem szabad az emlékéből sem a bűneit, sem az erényeit kifelejteni. Tény, hogy nem taszította a népét olyan nyomorba, mint egy Kim Dzsong Il vagy Fidel Castro, ha volt Afrikában jóléti állam, Líbia biztosan közéjük tartozott. Az is tény, hogy diktátor volt, de csakúgy mint a szaúdi vagy bahreini diktátor, akinek szabad volt levernie az ellene kitört felkelést. Tény az is, hogy követett el piszkos húzásokat a pályája során, de tény az is, hogy semmi olyat nem tett, amit a BT-ben ülő urak ne tettek volna nagyobb kivitelben.

    Hogy helyes lépés volt-e eltávolítani őt, azt csak Líbia későbbi sorsa igazolhatja. Meglátjuk, hogy a nyugat ugyanolyan serény lesz-e Líbia újjáépítésében, a gazdaság megsegítésében, és a demokrácia kialakításában, mint a Predatorok és vadászgépek küldésében volt.

  2. Nekem ezektől a robotrepülőgépektől mindig a hideg ráz Terminátor jut eszembe Mondjuk nem atoll félek hogy önállóan elkezdenek gondolkodni Inkább atoll hogy rendszerhiba vagy megyekelés miatt átveszik felettük az irányítást Vagy megbolondulnak és elkezdenek mindenre és mindenkire lőni Szerintem a mai fegyverekben túl sok az elektronika Tull sok mindent hagyunk a számítógépekre Tull nagy a mozgástere Döntéshozó tere Hideg ráz atoll hogy ha egy repülőgépben elszáll az elektronika a pilóta nem tud mit csinálni csak katapultálni Ez egy vadászgépben még csak elmegy De mi van egy több 100 embert szálitó repülőgépél?

  3. @Sharky

    Egyrészt a polgárháborút nem ő robbantotta ki, másrészt meg nem felesleges ezen elmélkedni, legfeljebb korai. Meg kell majd nézni egy-két év múlva Líbia sorsát, és akkor lehet majd elmondani, hogy megérte-e mindez. Az is benne van a pakliban, hogy jól jön ki Líbia mindebből, de bizony benne van az is, hogy rosszabbul jön ki és káosz, anarchia, hanyatlás lesz az eredmény, egy új Szomália.

    Ez most még nem dönthető el.

  4. Azt gondolom, hogy Kadhafi – aki saját polgárait lövette – minden legitimitását elveszítette. Bármit is hoz a jövő, ő mint vezető teljesen alkalmatlanná vált.

    A polgárháború akkor tört ki, amikor Kadhafi a hadsereget a lakósság ellen küldte.

  5. Egy személy megítélését csakis saját korában és az őt befolyásoló körülmények között lehet megtenni.

    Mert fura is lenne, ha pl. Hitler államfői ténykedését a berlini fal építése alapján ítélnénk meg és azt mondanánk; Hitler jó államférfi volt, mert nem osztotta ketté Berlint. Remélem, szemléletes a példám.

  6. „Bármit is hoz a jövő, ő mint vezető teljesen alkalmatlanná vált.”

    Hát a fejlövés után egészen biztosan. A többibe inkább nem mennék bele, ezerszer ki lett már tárgyalva itt, hogy aki fegyvert fog és fellázad, az vajon civil-e, és hogy a hadsereg a lázadók ellen lett-e kiküldve, vagy a fegyvertelen civilek ellen.

    Vagy az, hogy a lázadók, esetleg a NATO vajon okoztak-e járulékos civil veszteséget, és ha igen, akkor vajon elvesztették-e a legitimitásukat?

  7. @Kolombusz

    Az egységes jelző kiosztásával én várnék még egy kicsit. A Szovjetunió és az USA is egységes volt Hitler haláláig, az egység igazi próbája a közös ellenség halála után következik, ez a próba pedig csak most következik.

    Elég beszédes, hogy Szirt és Bani-Walid még mindig nem adta meg magát, pedig Kadhafi már halott, itt nem pusztán egy személy melletti lojalitásról van szó szerintem, hanem törzsi ellentétekről is, amit Kadhafi kordában tartott, és kérdés, hogy az új vezetés kordában tud-e. És az is beszédes, hogy fél éve kitartanak a lázadók ellen úgy, hogy a világ elsőszámú légiereje köröz a fejük felett. Egységről és összeborulásról beszélni szerintem kicsit meredek.

  8. Az egészet azzal kezdtem, hogy ellentmondásos figura volt, és a bűneit ugyanúgy nem lehet eltagadni, mint az erényeit, és azzal zártam, hogy a végeredményt csak évek múlva lehet majd megvonni.

    És igen, benne van a pakliban olyan kifejlet is, hogy végső soron rosszabbul járnak a líbiaiak, mintha hagyták volna Kadhafinak, hogy felszámolja a lázadást. Ez az, amit ma még nem lehet megállapítani, majd egy-két év múlva térjünk vissza rá, addigra látszani fog milyen irányt vesz Líbia sorsa, én remélem, hogy jó irányt, de nem vagyok benne biztos, kiváltképp ha Szomáliát, Afganisztánt, vagy Irakot vesszük példaként.

  9. Egy két év múlva szerintem még nem látszik semmi, 10-20 inkább.

    Felejtsük már el ezt a világfejlettebb légierői hülyeséget. Vadászgépekkel önmagukban nem lehet területeket elfoglalni, a felszínen pedig ostoba kalasnyikovos levegőbe lövöldöző tirpákok mentek random irányba Toyota Hiluxokra hegesztett gépfegyverekkel/rakétákkal. Ezért tartott ez ennyi ideig, a NATO csak a reguláris hadsereg egységes fellépését tette lehetetlenné, ezzel nagyjából kiegyenlítve a technikai viszonyokat, de a területet az említett suttyóknak kellet ténylegesen visszafoglalniuk hasonló eszközparkkal rendelkező polgártársaik ellenében. És ez is volt a NATO katonai célja ott, nem más háborúját vívták meg, csak lehetőséget teremtettek a felkelőknek a győzelemre, amit nekik kellett kihasználniuk.

  10. Nem lehet naívan azt gondolni, hogy a nyugat humanitárius okokból avatkozott be. Ott a Líbiai Olaj. Azt szeretnék a franciák, britek és az amerikaiak is elosztva birtokolni (Az amerikai doktína a közel keleten már írásban is le van fektetve, hogy Ők és (persze a NATO) gondoskodik róla, hogy a világ számára statégiai nyersanyagok ne kerülhessenek terroristák, vagy diktátárok kezébe, azokból a nyugat mindenkor részesedhessen)..
    Ne felejtsük el azt sem, hogy az oroszok fegyerrendszerek sorára kötöttek a régi vezetéssel szerződéseket. ezek helyett az új akármilyen kormány – akárcsak irakban – amerikai, francia, brit fegyvereket fog vásárolni. Az építőipar, kereskedelem stb szintén ugyanabba a kezekbe kerül minde európában s amerikában. Ott is lesz mcdonász, meg lesz ilye-olyan pláza, meg minden ami kell az embereknek és közben persze az olaj le lesz rabolva (egy rész a konszerneknek, egy rész pedig a libiai államon kersztül az állampolgároknak akik ott dolgoznak és amcsi, europai cuccokat vesznek). akiknek meg nem jut az dögöljön meg.. A szokásos demokrácia terjesztés…
    kadhafi diktaturája nem volt sem jobb, sem roszabb pld a szaudinál, csak mivel az oroszok felé voltak édekeltségek (és az olaszok felé, bár az öreg maffiozó berlusconi (akinak forza italia mozgalma a mi vezérünket is anno) a végén megtagadta az egészet) ezért buknia kellett. meg azért mert az amerikaiak nem felejtenek.
    Azt se felejtsük el, hogy itt nem amerikai játszotta a főszerepet (ők kicsit meg akarnak szabadulni az arabellenes izraelbarát szereptől), hanem sárközy és a francia önállóság indította el a beavatkozást, a britek követték és aztán bár az amcsi bevetések voltak igazán hatásossak, de később ők inkább a szupportra (a tankerek nagy része amerikai votl) és a UAV/UCAV-okra koncentráltak. Az europaiak, meg az eurokacsákkal megmutatták, hogy háborúzni is lehet velük.. (elefánttal egérre)..

    Kele

  11. Tilikov, Kelepisti! Egyformán látjuk. Az biztos, hogy az ingyenes eü. ellátásnak, a mindenkinek alanyi jogon járó öregségi nyugdíjnak, a tanulmányi ösztöndíjaknak lőttek. Két év sem kell és a 7,5 milliós nemzet nagyobbik része törölgetni fogja a szemét, ha Kadhaffi nevét hallja. Ami magát a felkelést illeti: ha lehet pénzen március 15-re tapsgépeket vásárolni a Nemzeti Múzeum elé, akkor felkelőket is lehet. Aztán, hogy milyen gépek voltak líbiai felségjellel?… Kassán milyenek voltak anno?…

  12. ” váltó erő viszonylag egységes,” Hát igen ezt senki sem tudja.
    „Tehát a polgároknak tűrniük kellett volna a tüzérségi belövéseket és atrocitásokat, nehogy Kadhafinál rosszabb vezető jöjjön?” Hát ez furcsa, mintha a felkelők a városok ostromakor tüzérséget sorozatvetőket és az egész NATO légierő légicsapásaival operált volna. Úgy érzem Európa ebben az ügyben elveszettet valamit, az ENSZ-el együtt. A baj az hogy Kadhafi csatában esett el. Így hőst csináltak belőle. Nem kell ide fél év, és mire a demokrácia ki fog bontakozni Líbiában, legenda lesz belőle. Ráadásul ha a felkelőknek van esze rákenik a NATO-ra.

  13. Én nem teljesen értem, hogy mért gondolja mindenki azt, hogy az Arab tavasz természetesen hosszabb távon (2+év) feltétlenül -van fog hatni az adott országokra.

    kelepisti:Kadhafi az utobbi 5-10évben lett ha tetszik NYbarát. Mind gazdasági mind más (terrorizmus) vonalon. Ha tetszik sztem pedig lehet nem naivan azt gondolni.

  14. „Egy fontos pont is, tudnunk kell, hogy ki ölte Kadhafi, mert eddig már egymásnak ellentmondó jelentések és azt halljuk, hogy Kadhafi letartóztatták életben, így a Saif al-Islam. És mi is hallottam más jelentések azt mondja, hogy mind a Kadhafi és Saif al-Islam és a fia Mo’tassim és a védelmi miniszter Abu Bakr Yunis mind megölték. Egy remélte, hogy ezek az emberek tartóztattak le, és tegye a vizsgálat tudni a titkot, amely alatt történt a négy évtizedes Muammar Kadhafi, és azt le kell ölni, hogy elrejtse a tények örökké, mert mindannyian tudjuk, hogy Kadhafi és a hírszerzés és titkosszolgálat is óta szoros együttműködésben a CIA és az MI6 és a többi nyugati hírszerző osztály. Miért ilyen embert öltek meg, miközben mindannyian látták a televízióban, hogy Kadhafi még életben volt, amikor letartóztatták? ”
    Csak egy példa egy közel-keleti fórum kérdései közül.

  15. „Tehát van egy módja annak, hogy megszabaduljunk minden ember, így a tények és titkok temették el őket, az ugyanaz, mint ami történt a Szaddám Huszein és minden diktátor. Azt akarta, hogy bíróság elé, tisztességes és szabad tárgyalás és ismeri a tényeket, és hogy miért tettem, amit tettek, és hogy megpróbálta az összes bűncselekmények általuk elkövetett ellen a líbiai nép és érdekei ellen Líbia.”
    A kérdés folytatása.
    Az tény hogy Iraki diktátor, Oszama bin Laden, most Kadhafi, mind meghaltak. Pedig midet élve foghatták volna el. Mind kötődtek valahogy a 3 betűs szervezetekhez és az USA-hoz is valamiféle módon.

  16. Hogyan robbant ki a felkelés? Kinek a mancs volt benne?
    Ez az egész gyanús történet úgy kezdődött, ahogy végződött: gyanúsan.

    A Predator mellesleg milyen alapon támadott teherautó konvojt? Erre mennyiben vonatkozik a felhatalmazás?

    Végezetül pedig a botrány természetesen nem zárult le Kadhafi halálával. Líbia nem lesz „demokrácia”, el fog merülni a polgárháború mocsarában és az olajtermelés sem fogja elérni a felkelés előtti értéket.

    Kinek volt jó ez az egész? Ez itt az igazi kérdés.

  17. agy megbolondulnak és elkezdenek mindenre és mindenkire lőni

    Volt már önállósodott UAV és UACV, de mégsem indított fegyvereket. Egyszerűen azért, mert ilyen döntési mechanizumus nincs is beletáplálva a szoftverbe. Ergo lehetetlen.

    Szerintem a mai fegyverekben túl sok az elektronika

    Ezen a részen csak mosolyogni lehet. Ha nincs elektronika, akkor nincs képesség. Csúzlivan nem találsz el egy 12 km magasan 2 Mach relatív sebességel mozgó célt. Pont.

    Tull sok mindent hagyunk a számítógépekre

    A full auto üzemmód még a CIWS rendszernél is lekapcsolható.
    A döntést lényegében mindenhol az ember hozza. Nem a minőséget, a mennyiséghet hagyjuk a számítógépre. Az emberi agy nem tud célkoordinátát számolni fejben az AMRAAM-nak, de az indításról mindig az ember dönt. Stb.

    repülőgépben elszáll az elektronika a pilóta nem tud mit csinálni csak katapultálni

    Értelmezhetetlen rész. BTW a történelem folyan alig pár géppel fordult elő, hogy katapultálás után nem zuhant le. Célzott fegyverzet indításról szó nincs. Nem azon kell aggódni, hogy indul egy fegyver hanem amiatt, hogy kire és hova fog zuhanni a gép, ha kifogy a keró vagy nem repül stabilan. Lásd szovjet MiG-23 esetét még a ’80-as években.

    Ez egy vadászgépben még csak elmegy De mi van egy több 100 embert szálitó repülőgépél?

    WTF? Mióta elektronika egyre nagyobb szerepet tölt be azóta egyre biztonságosabb a repülés. A balesetek túnyomó részét humán faktor okozza és nem technikai meghibásodás. Pl. a KAL 007 is azért le leszedve, mert az ember rosszul állította be a navrendszert és nem azért, mert a rendszer hibásodott meg. Stb..

  18. Jó reggelt.

    Én részemről Kadhafi úr nyugodjon békébe. Én igazán nem ismerem munkáságát. Híreket óvatosan kezelem, mert torzíthatnak.

    A demokrácia nem csodafegyver. Aki azt gondolja, hogy csak a demokráciáé a jövő a totatalitárius ostoba ember.

    Demokrácia helyes működéséhez kell egy társadalmi környezet. Ami ma is sok medokratikus forszába se áll fent.

    Egy hierarchia társadalmi kultúrával rendelkező országba a demokratikus berendelkezés inkább káros, mint üdvözölendő.

    Jó példa Oroszország. A nagy medvét egy duho rányitja most is, és ha minden igaz a jövőben is. A Putyi-Medvegyev páros.
    Jelen állás szerint a jól teszik a dolgukat.

    Kína ott is egy szűk kommunista elit vezényel. De jól teszik a dolgukat. Félre értés ne essék Kínába nem minden kínainak jó az élete.
    Vannak el nyomot tömegek, de van egy több millios középosztály, amit a párt haszon érdekelté tett.

    Arab világba az igazság az, hogy megint nem való demokrácia. Egyszerűen a vallásuk és a kultúrájuk tekintélyelvű.

    Hazánk esetébe is azt érzem, hogy a demokráciáról elkel len gondolkodni. Történelmi hagyományaink szerint mi Királyság vagyunk. 1 és 2. köztársaság nem éppen nemzet építéséről volt híres.
    De erről mindenkinek meg van a még a szabad véleménye

  19. Itt egy videó Kadhafi elfogásáról. Az ÁNT hivatalos verziója szerint sérülés nélkül kapták el, majd felrakták egy pickup-ra, ahol kereszttűzbe került, tehát a saját emberei végeztek vele. Ehhez képest a videón az látszik, ahogy a lázadók agyba-főbe verik.
    http://indavideo.hu/video/Igy_kaptak_el_Kadhafit

    Mutasszim fiáról szintén van kép, ahogy életben van elfogva, később ő is meghalt.
    http://blogs.aljazeera.net/liveblog/libya-oct-21-2011-1727

    Szaíd fiáról az a hír járja, hogy elvesztette egyik karját, bár erről nincs kép, és ő az akit az ÁNT szerint már Tripoliban elkaptak, aztán mégsem.

    Szóval vannak homályos dolgok bőven, amit már nem fog egy bírósági tárgyalás tisztázni. Talán pont ez volt az elkerülendő cél, pedig lettek volna fontos kérdések, amelyeket jó lett volna tisztázni, de valószínű már nem tudhatjuk meg ezeket. Ilyen lehetett volna például, hogy:
    – hogyan kezdődött pontosan a felkelés
    – mi történt a kormány elentámadása során
    – mi történt a lázadók előrenyomulása során
    – hány civil halt meg a kormányerők által
    – hány civil halt meg a lázadók által
    – hány civil halt meg a NATO által
    – a civilek védelme érdekében vett repüléstilalom betartására felhatalmazott légierőnek volt-e joga lebombázni Kadhafi konvoját
    – a fegyverembargó ellenére volt-e joga külföldieknek fegyvert szállítani Líbiába

    Vajon ezekben a kérdésekben fogunk-e tisztán látni?

  20. Montezuma

    Gyanítom, hogy ezeket a kérdéseket még a bírósági eljárás sem tette volna teljesen tisztába, de úgy látszik, hogy a kérdésfeltevés is elmarad. Újabb kérdés, hogy ez az eljárás mennyiben segít megszilárdítani az új rendszer legitimitását. Hasonlóképpen az is kérdéses, hogy a NATO szerepvállalása az új rezsim hatalomra juttatásában hogyan érinti majd a rezsim elfogadottságát, amikor már nem lesz mögöttük (fölöttük) a NATO.

    Bizonyára azért kellett meglincselni Kadhafit, mert ha életben maradt volna az általános választásokig, akkor bizony láthatóvá vált volna, hogy mekkora támogatottsága van a líbiai nép körében. Mert még ha újraválasztáshoz nem is lett volna elegendő, azzal minimum számolni kellett volna, hogy fajsúlyos politikai szereplő lehetett volna.

    Ezért kellett a statáriális kivégzés, ez viszont már a kezdet kezdetén való szégyenfoltja az új demokratikus Líbiának. És ha ilyen a kezdet, akkor gyaníthatjuk, hogy lesznek még kivégzések a „szabad” választásokig.

  21. Nem hinném hogy a vezető meglincselése előre eltervezett volt, de lehet vonni némi párhuzamot, az ő végzete és egykoron, Líbia gyarmatartójának vezetője, Mussolini végzete között.
    Valahogy kényelmetlen lehetne egy élő vezető bírósági tárgyalásán olyanokat hallani, hogy ki és mivel segítette, működött együtt, a nyugati világból, Kadhafival. Milyen alkukat kötött vele.
    Mint hogy egykoron, Mussolini is kényelmetlenné vált élve, a háború befejezésével, a Brit miniszterelnöknek.
    Főképp kettejük levelezésének nyilvánosságra hozása lett volna érdekes….
    Akit érdekel a halálának körülménye, ássa bele magát a témába. :)

  22. Líbiában nincs egység, marha nagy a széthúzás. Kadhafi gondoskodott róla. Betelepített egy nagycsomó négert, szította / életben tartotta a törzsek közötti ellentéteket, stb. stb. Már vagy 1 hónapja, amikor még javában zajlottak a harcok, ellentétek voltak a felkelők berkein belül, Kadhafi törzse is még javában ellenáll… Így megy ez a történelmi múlttal nem rendelkező, írósaztal mögött, térkép fölött megalkott országokban.

  23. Üdv Tilikov!

    Kadhafi sorsa bizonyos szempontból édes mindegy, ugyanis a szerepe ebben a történetben csak a „vásári bohóc” titulusa volt. Az is teljesen mindegy, hogy az igazi Kadhafi halt meg, vagy csak digitális kreálmányt látunk a hírekben.

    Emlékezzünk csak Oszama bin Laden történetére. Nem csak a kiinduló sztori ingatag kicsit, de az egész történet, úgy ahogy van inkább az 1001 éjszaka meséihez kezd hasonlítani. Oszama halála és gyors eltüntetése mellé betársul a nyugati finanszírozású fősodratú média lelkes, már-már kritikátlan támogatása is ehhez a virtuális agymosáshoz.

    Az, amit a média jelen pillanatban mutat felér egy laza fekete misével – holttestekkel parádézni eléggé visszás dolog. Aki ezt teszi – illetve aktívan vagy passzívan támogatja – az sokkal problémásabb, mint egy szimpla diktátor.

    Miután a líbiai olaj elsősorban az EU ellátásába kapcsolódott, így én nem látom azt, hogy az USA-nak miért is lenne fontos bármiféle nyugalom vagy legitimáció. Sőt, ha a törzsi háborúk állandósulnak, esetleg a törzsek egy része – némi nyugati és arab zsoldosokkal és pénzzel megsegítve – esetleg Malit vagy Algériát is háborúba rántják, nos, az lenne csak az igazi főnyeremény!

    Érdekes véleményt olvastam a héten az USA-német relációval kapcsolatban, amelynek még realitása is lehet. A németek (értsd: EU) nem teszik azt, amit az USA elvárna tőlük. Nem tették azt semelyik amerikai háborúban, sőt, az amerikai elvárások ellenére nem akarnak újabb 100 milliárdokat pumpálni az EU – nagyrészt az amerikai pénzügyi spekulációk miatt – gyengélkedő államaiba.

    A nemzetközi jog gyakorlata és a hagyományos diplomáciai játékszabályok véget értek. Jelen idő szerint teljesen felesleges ENSZ-ről, határozatokról, egyezményekről, bármiről is papolni, miután a demokráciaexportáló nagyhatalom a legalapvetőbb nemzetközi normákra is bármikor fittyet hány.
    Nem marad más, mint a többi nagyhatalom részéről a növekvő fegyverkezés, hiszen a „királyok végső érve a fegyverek ereje”.

    Végezetül: a hadjárat nem Líbiával kezdődött és nem Líbiában fog véget érni. Miután már sokszor írtunk ezekről, így nem szeretnék az önismétlés hibájába esni. Gondolom, aki olvas híreket illetve igyekszik tájékozódni a mostani szándékosan zavaros információ áradatban, az könnyen rájöhet arra, hogy azt se hidd el, amit kérdeznek.
    Aki viszont szereti az egyszerű megoldásokat, az nyugtassa magát továbbra is azzal, hogy a jó és az igazság győz mindig. :D

    M

  24. Montezuma

    Ez az egész pénzügyi spekuláció nem arra akar ki menni hogy a Görögökhöz hasonlo európai államok realgazadasági vagyonát elvegyék?
    Pénzt könnyű teremteni gyárat ipart annál nehezebb.

    Valamint amig a renitens Németek ezekbe az országokba öntik a pénzt addig saját maguktól vannak meg olyan forrásokat amelykell az gazdaságuk még erősebb lehetne?

    Te ezt hogy látod?

    Én azt vettem észere hogy lassan 500 milliárd eurónál járunk és semmi hatása nics a görög adóság válság kapcsán. Sőt a görök 250 milliárdot most akarnak leírni pofátlanul.

  25. Üdv Montezuma!

    Abban egyetérthetünk, hogy a görög helyzet igazi jutalomfalat a spekulánsoknak, de szerintem az már konteóba csap át ha kizárólag őket látjuk a helyzet mögött, mint akik tudatosan idézték elő a helyzetet, hogy csemegézhessenek. Tőlük független faktor a mediterrán lazaság, hogy jóval többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek, olaszok, spanyolok, portugálok is ilyenek, de a görögök járatták csúcsra ezt, plusz mindenféle trükkel próbálták leplezni, hogy annál nagyobbat koppanjanak. Független faktor az euró korai bevezetése, egységes valuta ennyire különböző gazdaságokban. És egyéb faktorok, amelyek együttállása olyan helyzetet okozott, hogy a spekulánsok tarthatják az edénykéiket a repedező hordó alá. Ők bárhol megjelennek a világban, ahol ilyen repedező hordók jelennek meg ilyen-olyan faktorok miatt. De hogy egy titkos szobában az asztal körül előre elrendezték ezt, az szerintem magas, sem az euróról, sem a görög lazaságról nem ők döntöttek, ők csak kihasználják a helyzetet.

    De visszatérve a témához, a Washington Post kiszámolta, hogy Kadhafi 200 milliárdosra becsült vagyonából ha szétosztanák, minden líbiainak 30 ezer dollár jutna. Szerintem már a harmadából is olyan nemzeti egységet lehetne kovácsolni, hogy ihaj csuhaj, de fordítva is elsülhet, mert ha azt érzi majd a líbiai, hogy elszegényedik és felteszi a kérdést, hogy hol a Kadhafi-vagyon, abból forradalom 2.0 kerekedhet.

    Egészen biztos, hogy nem lesz általános szétosztás, és az osztozkodás az elitre marad. Egységes lesz az elit? Egységes lesz a kormány? 200 milliárdos konc mellett? Amire még a külföldi liberátorok is számlát nyújthatnak be, kiváltképp hogy a vagyon egy része már most a kezükben van lefoglalva? Na azt megnézném. Hamarosan letisztul majd a kép és egy alfahím nélkül maradt hiénafalka lesz a szemünk előtt.

  26. Az elektronika csa kbiztonságosabbá teszi a repülést!

    Mivel igen szigorú követelmények vonatkoznak a biztonságkritikus rendszerekre (repülőiparét nem ismerem pontosan, csak az autóiparét), így minden többszörösen túl van biztosítva (2-4 szeresen), ráadásul ha szoftverhiba okoz egy katasztrófát, könnyebb újabb, biztonságosabb programot rátölteni a teljes gépparkra, mint az egész gépparkot átépíteni. Így kisebb az eltussolás esélye is, és ilyenformán a dolog megismétődésének az esélye is.

    Mindemellett ha valami szar kerül a palacsintába, többnyire sokkal sokrétűbb is az elektronikus megoldás, és vannak független vészrendszerek, amiknek joga van felülbíralni minden mást, és ezek sokkal egyszerűbbek, kevésbé hibaérzékenyek.

    És bár mindezek komplex rendszerek, ezért lehet bennük hiba a kötelező máshol elképzelhetelen fokú leteszteltségi szint mellett is (a program minden döntési ágát le kell tesztelni, összetett logikai kifejezéseknél nem csak a végső logikai érték szerint, de befolyásoló tényezőnként! (100% MCDC)) , de mindezzel a komplexitással korábban elképzelhetlen plusz funkcionalitást adnak. Ha valaki a mechanika híve, akkor csináljon egy vezérlést, és csinálunk neki egy azzal egyenértékű teljesen elektronikus rendszert, nagy hibatűréssel. Könnyebb, erősebb, gyorsabb lesz. De csináljon mecanikusan egy mai elektronkus vezérlőrendszerrel egyenértékű funkcionalitásút! Nem a szoftver komplexitása lesz a túlzott, hanem a mechanikáé, már ha egyáltalán megoldható az a szintű vezérlés amit manapság egy felsőkategóriás autóban kapunk. (ABS, ESP, Einparkhilfe, …), ráadásul a fejlett adatbuszokkal olyan eyéb rendszerek is integrálhatóak, melyek semmilyen módon nem csökkentik a rendszer binztonsági integritását, ám a komfortot növelhetik a többi rendszer mérési adatainak felhasználásával. Egyszerűen ez a jövő, a mechankiu rendszereken már az oroszok is rég túlléptek, és a digitális elektronika az analógnál is sokkal hibatűrőbb, kisebb, olcsóbb, és komplexebb lehet. Ha érdekel a téma és tudsz angolul tudok biztonságkritikus rendszerek tervezésről és implementálásáról szakirodalmat adni.