|

Európai fegyvert kapnak az indiai Szuhojok?

Jól sakkoznak az indiaik, szó se róla. Újabb fejlemény, hogy az MBDA bejelentette, hogy a Taurus formájában standoff fegyverzetet ajánlottak fel Indiának. No nem ők kilincseltek, hanem Delhi kért ajánlatot, az európai rakétafejlesztő pedig az EADS/MBDA/Saab Bofors Dynamics koprodukciójában megszületett TAURUS KEPD 350-est találta a legmegfelelőbbnek.

MBDA Taurus tengerpart felett

Célpontja felé haladó Taurus | Fotó: MBDA ,

A főképp a Német, de kis mennyiségben a Spanyol Légierő által is rendszeresített fejlett, csökkentett észlelhetőségű, szubszonikus robotrepülőgép jelenleg a Tornado, F/A-18, illetve az Eurofighter típusokra van integrálva. No de ebben még nem kell feltétlenül az MMRCA tenderrel kapcsolatos szálat keresni, hiszen a Taurust nem az Eurofighterhez, hanem az IAF erre alkalmas összes gépe számára felajánlották. Elsősorban persze az újabb körös modernizálás előtt álló Szu-30MKI-ra kell gondolni – no meg az MMRCA tender győztesére, mely ugyebár elképzelhető, hogy alapból rendelkezik már ezen fegyverrel…

Luftwaffe Eurofighter Taurus robotrepülőgépekkel

Német Typhoon | Fotó: MBDA ,

Európa azonban nem állt meg pusztán a Taurus levegő-föld változatának felajánlásával. De mennyire, hogy nem! Az indiai védelmi fejlesztéseket koordináló és végrehajtó DRDO orra alatt elhúzták a fejlesztési együttműködés mézesmadzagát is. Konkrétabban az MBDA Deutschland által korábban javasolt hajó elleni változat mellett a hajóról, illetve a szállítógépről indítható változatról tettek említést a sajtónyilatkozatban. Mindezen felül az indiai hadsereg ajánlatot kapott szárazföldi indítású változatra. Igen, valóban úgy tűnik, hogy a más sebességtartományban és méretekkel játszó BrahMos változatok majdnem mindegyike mellé beajánlották a kisebb Taurust.

Az MBDA nem is nagyon akarja húzni a dolgot, nyilatkozatuk alapján már tájékoztatókat tartottak az illetékeseknek, illetve a Luftwaffe novemberben dél-afrikai éles lövészet keretében demonstrálja a portékát potenciális vevőjének.

Az 1 400 kg tömegű, 500+ km hatótávolságú Taurus elsősorban bunkerek és egyéb megerősített infrastruktúra ellen lett kifejlesztve. Célpontjának megsemmisítésében egy 500 kg tömegű, kettős töltet áll rendelkezésére. (Az első „takarít”, segíti a bejutást, míg a fő töltet pedig lerendezi amit le kell rendeznie.)

Végül megjegyzendő, hogy ha már lúd, legyen kövér alapon a Taurus mellett az ajánlati csomagban szerepel a MICA és a Meteor is – szintén nem csak az MMRCA győztes géphez.

45 hozzászólás “Európai fegyvert kapnak az indiai Szuhojok?”

  1. Puma. Pannon Puma

    India tényleg jól sakkozik, ennek pedig orosz barátaik nem igazán örülhetnek ! Hát még Kína + USA ! D D

    Most nem tudom az én krómozott szemmértékemmel van-e baj, de a képen látható EF-en mintha nem párhuzamosan függne a Taurus !

  2. Puma. Pannon Puma

    Most olvastam a németek a svédekkel fejlesztették ki. A Rafale gépen nincs integrálva ! Ez azért jelezhet valamit !

    A robotrepülő hihetetlenül pontos – 1 méter a hibahatár ! Az ára sem kevés, kb. 1 millió euró !

  3. molni: Sztem azért ha kapnak egy 600-700dbos taurus megrendelést azt nem fogja Németo visszadobni, hogy ja már a vége fele van a gyártás…. :)

    Összesen lett eddig belölle ~5-600db gyártva.

    Éppen ez az. Minek kellene ebből ilyen mennyiség a japánoknak…? Azért, mert egyszer talán majd vesz valaki még 100-200 darabot nem éri meg fenntartanni a gyártósort.

    A robotrepülő hihetetlenül pontos – 1 méter a hibahatár

    Nem értem, hogy mi ebben a hihetetlen. Mivel a GPS jellet folyamatosan kapja ezért minden pillanatban szerintem állandó a hibája a navigációnak. Minden GPS vezérlésű fegyver tud ennyire pontos lennei.

    Pont a napokban tettem be a RAAF JSOW teszet. Egy álló, cirka 60 cm-es felületű oszlopot talált telibe a cucc…

  4. molni:
    „Éppen ez az. Minek kellene ebből ilyen mennyiség a japánoknak…? ”

    Japánnak??? Indiarol szól a cikk, ha EF… nyer ahoz is vehetnek.

    „Azért, mert egyszer talán majd vesz valaki még 100-200 darabot nem éri meg fenntartanni a gyártósort.”
    Elvileg az MMRCA tender, nem csak a gépről szól, hanem elsősorban arról. ~2hónapon belül simán beeshet a minimum 126gép (akár 200-300+db) rendelése mellé a fegyverzet megrendelése is. Ahol bizony a Taurus/Meteor aktívan játszik.

    „Nem értem, hogy mi ebben a hihetetlen. Mivel a GPS jellet folyamatosan kapja ezért minden pillanatban szerintem állandó a hibája a navigációnak. Minden GPS vezérlésű fegyver tud ennyire pontos lennei.”
    A Taurus „hihetetlen” pontosságát pont nem a GPS adja.

    „Akkor miért nem kérték a tenger részeként…?”
    Gondolom tender akart az lenni. Amúgy ahogy írtam az MMRCA nem csak a gépről szól.

  5. A cikkben az áll hogy az összes repülőre alkalmassá teszik amin lehet. (ez nem 100-200 darabos tételt jelent.)
    Az hogy leállítják a gyártósort ha van megrendelés miért ne gyártanák.
    A csomagot India kérte tehát vásárlási szándék van, és mivel a Taurus 350 lett a csomag egyik elem így gyártási szándék is van.

  6. „Tehát nem minden idős fegyver, ha szar idő van, akkor marad a GPS a végfázisra is…”

    Nem. Azé mer szar az idő még látsz. Csak rosszabbul.

    „Egyébként ez a pontosság sem különleges a véfázisban.”

    Én nem is állítottam.

  7. Akkor ezzel el is dölt az India giga tender.
    Mivel nem az F-18 SH fog nyerni, politikai döntés lesz.
    EF háta mögött erősebb politika arő lakozik.
    Helyzet az hogy Németek az erősebb kutyák a Franciákkal szembe. Mondás hogy is tartja az erősebb kutya…….. a gyengébb nyuszit.
    Nem melleslege az Angolok és Olaszok is játszanak.
    Valamint a jelek szerint EF fegyver palettája is jobb.

  8. Szerintem az igazi aduasz amire az indiaiak palyaznak az a METEOR , annak technologiaja, mert ez az ami donto lehet es mennyisegi folenyben levo ellensegek ( Paki Kina ) is biztositani tudja a fuggetlen fegyvergyartast haboru eseten is.

    Ha ezt beigeri az EADS akkor nyert. A franciaknak nincs ehez foghato fegyveruk ( MICA tul kicsi ) mig az USA nemhajlando atadni az AMRAAM technologiajat.

    Viszont tovabbra is tartom hogy ha a SH meg messze nem lefutott dolog.

  9. Puma. Pannon Puma

    A Taurus pontossága egy méteren belüli, amit kombinált vezérlőrendszer biztosít.
    Indítás után a TEPROM digitalizált terepadatok alapján navigál, majd a GPS irányít a végén pedig az infra kamera vezérel.

    A kisebb hatótávolságú és könnyebb – 1040 kg – változatot a svédek gyártják és rendszeresítették a Gripenen.

  10. gacsat:

    A fritz rádió irányítású volt, a szövetséges bombázó átépítés (Lanchester, B-17, B-24) volt tv+rádió kombináció.

    A fritz-et „szemmérték” alapján vezették célra.

    A németek a Hs 293D-re tettek tv-rádió kapcsolatot.

  11. Puma. Pannon Puma

    ” A németeknem a világháborúban már volt TV irányítású hajó elleni bombájuk. Valami Fritz X volt a neve. ”

    Akkor már valóban létezett a tv, de csak az USA-ban. Rádió-távirányítású volt. Jó pár hajót eltaláltak vele.

  12. Ha már Európa és TV és TV-távvezérlés repülésben & éjjellátó-készülékek:
    http://en.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lm%C3%A1n_Tihanyi

    „…From 1929, Tihanyi worked on television guidance for defense applications, building prototypes of a camera for remotely guided aircraft in London for the British Air Ministry, and later adapting it for the Italian Navy.[10][11] In 1929, he invented the first infrared-sensitive (night vision) electronic television camera for anti-aircraft defense in Britain.”

  13. Nagyjából mindent leírtatok, amit én is írtam volna, csak 2 dolgot tennék hozzá. A Tihanyi féle telehornak (TV) 1926ban volt bemutatója a Gellért szállóban. Londonban a háború előtt volt rendes TVadás. Asszem 600 előfizetőjük volt. A világháborúban már a szines TV fel volt találva. Goldmark Károly szabadalma. Az első TV szabadalom 1 Nipkov nevű ürgéjé, 1895ből.
    Akkor nem a fritz volt, de volt nekik valami TVs hajó elleni fegyverük.
    HS 293D
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:NGzQbv1q2qAJ:www.ausairpower.net/WW2-PGMs.html+german+tv+guided+veapon&cd=4&hl=hu&ct=clnk&gl=hu