A kínai weboldalak sorra írták meg az elmúlt napokban azt a hírt, mely szerint tesztrepülés közben lezuhant és megsemmisült a Chengdu J-10B prototípusa. A kínai hadvezetés természetesen cáfol.
Október 9-én már közbeszéd tárgya volt a kínai sajtóban a sajnálatos hír, egy tesztrepülés közben Xi’an területén odaveszett a J-10 jelenős frissítésével született masina. A pilóta kötelességének érezte a gép megmentését, az utolsó pillanatokig igyekezett megoldást találni, ezért nem katapultált, így életét vesztette a balesetben.

Immáron a kínai WS-10A hajtóművel szerelt J-10B prototípus | Forrás: kínai internet ,
Mivel sokáig nem érkezett hivatalos bejelentés, ezért az egyik kínai riporter feltette a kérdést a hatóságoknak: mégis mi történt a J-10B-vel aznap? A hadvezetés erre már reagált és a nyilvánosság elé állva teljes fikciónak nevezte a hírt. Tájékoztatásuk szerint eljárást indítottak a pekingi weboldal tulajdonosa ellen, aki közzétette az általuk csak ‘rémhírkeltő bejegyzés’-nek titulált írást.
Egyelőre nem tudni, hogy melyik állítás az igaz, annyi azonban bizonyos, hogy komoly érvágás lenne a J-10B programnak a tesztpéldány kiesése.