„A szocialista ipar remeke!” – hangzik el a jól ismert mondat még ma is sok, az egykori keleti blokk területén élő ember szájából, ha több évtizede rendületlenül működő műszaki berendezéssel találkozik. S bár jó párszor pusztán az irónia szüli e megállapítást, bizony léteznek olyan konstrukciók, melyek gyakorlatilag elnyűhetetlennek bizonyultak. A repülőgépek terén – az egyik – ilyen az Antonov An-2, mely számunkra nagyon jól ismert, és hamarosan az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogosainak egy része is megismerkedhet vele.
Amikor Oleg Antonov és csapata az 1940-es években megtervezte e remek típust, valószínűleg egyikük sem gondolta volna, hogy gépük egykor majd a USMC Yumában található bázisán köt ki, hogy a Fegyverzeti és Taktikai Képzés keretében a tengerészgyalogosok képességeit javítsa. Azonban a sors furcsa fintoraként erre már nem kell sokat várni: egy Mil Mi-24 Hind harci helikopterrel együtt – melyről egykor szintén senki nem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhet – rövid időn belül egy An-2-es csatlakozik a programhoz.
A járművek egy ötéves, 3,4 millió dolláros szerződés keretében a Vertol Systems vállalat üzemeltetésében állnak majd, mely üzemképes állapotban tartja őket a tengerészgyalogosok számára. Érdekesség, hogy az üzletkötés ténye azért csak most kerülhetett napvilágra, mert azt egy tender során kapta meg a Vertol Systems, viszont a kiválasztási procedúra eredményét egy konkurens cég (egészen pontosan az OPFOR Group LLC) megtámadta, és keresetet nyújtott be ellene az Állami Számvevőszéknél. Lépésük végül sikertelennek bizonyult, így mára biztosítottá vált a projekt helyzete.

Csőrike is eladósorba került |Fotó: HTKA.hu – Spawn ,
A tender kiírásában szereplő adatok szerint a helikoptert és a repülőgépet egyaránt az „ellenséges erők taktikájának imitálására” használják majd a tréningek során. Az An-2-est elsősorban a légvédelmi alakulatok vehetik igénybe, akik részletesen megismerkedhetnek a típus radarképével, valamint vizuális és infravörös azonosíthatóságával. Sokakban most biztosan felmerült a kérdés, hogy mi szükség van erre egy ilyen régi típus esetében, ám ha figyelembe vesszük, hogy a kétfedelűt az 1990-es évek délszláv háborúiban bombázóként is alkalmazták, vagy, hogy Észak-Korea és jó néhány harmadik világbéli ország napjainkban is számos példányát tartja katonai alkalmazásban, már egészen másképp látjuk a dolgokat.
A hat hetes yumai továbbképzés alatt a tengerészgyalogosok a Mi-24-el is részletesebben megismerkedhetnek. Az általunk szintén jól ismert harci helikopter a mindenkori ellenséget fogja eljátszani, vagyis közeli csapásmérést végez az amerikai katonák ellen – természetesen csak imitáció képében. Utóbbiaknak pedig az lesz az elsődleges feladatuk, hogy bármilyen eszközzel semlegesítsék a forgószárnyast. Ezen kívül természetesen a légvédelmi alakulatok is küzdhetnek ellen, ha a helyzet úgy kívánja, de felmerült, hogy helikopter-helikopter elleni légi csaták résztvevőjévé is válhat a Hind.