|

Selejtezi Albái egy részét Csehország

Az Aero Vodochody L-39 Albatrosz trénernek, melyből egykor több ezres nagyságrendben álltak szolgálatban példányok világszerte, és ami rengetek pilóta számára jelentette az első lépcsőfokot a sugárhajtóműves típusokon való repülés felé, mára elérkeztek végnapjai. No persze ez így nem teljesen igaz, hiszen még jó pár évig találkozhatunk majd vele néhány harmadik világbéli országban és polgári színekben is, de a legtöbb katonai alkalmazó mára már vagy kivonta az aktív állományból, vagy erősen gondolkodik ezen. Csehország is ezen tábort erősíti, s most úgy tűnik, felgyorsulhat a (számukra) hazai gyártású típus cseréje.

Történt ugyanis, hogy még 2010 decemberében egy gyakorló repülés során az egyik pilótának katapultálnia kellett gépéből műszaki hiba miatt. Természetesen az eseményt követően azonnal elindult az alapos vizsgálat, mely mostanra kiderítette, hogy a ludas teljes mértékben a hajtómű volt: egy titán elem kapott lángra az erőforrás nagynyomású kompressziós szakaszában. A Cseh Légierő közleménye szerint az egész eset arra vezethető vissza, hogy az Albatrosz hajtóművét gyártó és szervizelő ukrán cég hanyag munkát végzett a legutóbbi átvizsgáláskor, melynek során a tönkrement elemet is megfelelőnek minősítették – legalábbis szerintük megfelelőnek. Azonban a csehek szerint már akkor észre kellett volna venni a hibát, aminek biztosan voltak látható jelei.

Cseh L-39 Albatros – hamarosan ők is nyugdíjba mennek ,

A Cseh Légierő pedig nem várt sokat a szankciók bevezetésével: azonnali hatállyal leállította kilenc L-39C/ZA repülését, melyek közül ötöt végleg kivonnak a szolgálatból, mindössze négyet tartanak meg a fiatal növendékek kiképzéséhez – de csak miután alaposan átvizsgálták a hajtóműveiket és kijavították a hibákat bennük. Így aztán mostantól már csak a könnyű harci változatú ZA variánsból marad meg néhány, bár sejthető, hogy nemsokára ezeket is selejtezik, s végleg átveszik helyüket a modernebb L-159-esek.

3 hozzászólás “Selejtezi Albái egy részét Csehország”

  1. Na, így legalább – az iraki eladás mellett – a pótlásukkal fogy a 159-es raktári készlet.

    Azért érdekes, hogy mi már 3-5 (?) éve kivontuk, ők meg még üzemeltették – bár gondolom fiatalabb gépeik vannak.