|

Újdonságok a PLA háza tájáról

Egyik olvasónk, Mackensen jelezte nekünk, hogy a napokban egy adagnyi érdekes fotó lepte el a kínai internetet, mely egyrészt véget vet találgatásoknak, másrészt cserébe legalább annyi újat szül. Mivel ezek nagyobbrészt kapcsolódnak a közelmúltbeli híreinkhez, érdemesnek láttuk a megjelentetésre. Íme:

Az késztetett írásra, hogy az elmúlt néhány hétben szinte annyi újdonság került napvilágra a kínai fegyverfejlesések terén mint máskor akár egy évben. Azért ne ijedjen meg senki, nem eresztem bő lére a dolgokat ugyanis a képeken kívül nem jelent meg egyéb infó ezekről a fejlesztésekről, így inkább a képek beszélnek majd helyettem.

Az első meglepetés az új CIWS ami az ex-Varjagra került fel. Amíg le volt ponyvázva, a körvonalai alapján mindenki a Type 730-ra saccolt, mert hát mi más lehetne.

Type 730 CIWS

A holland Goalkeeperrel néminemű hasonlóságot mutató, ám elvileg saját fejlesztésű szenszorcsomagot felvonultató Type 730 CIWS 7 csöcön keresztül tudja szórni az áldást. | Fotó: kínai internet ,

Azonban, miután lekerült a ponyva kiderült, hogy ez valamivel nagyobb szerkezet – és több csöve van mint 7.

Kínai CIWS az ex-Varjag fedélzetén

Az optikai szenszor kivételével leleplezett CIWS egésze mintha egy kicsit nagyobb lenne … ,

Kínai CIWS az ex-Varjag fedélzetén

… a csöveknél pedig jól láthatóan combosodott, és azok tartószerkezete is átalakult – négyszög vs. hatszög alapú gúla | Fotó: kínai internet ,

A csövek számát illetően a találgatás mind a mai napig nem állt meg. (9-12 között tippel a jónép – by Tcat) A legérdekesebb elmélet arról szól, hogy a fegyver 12 csövű, a csövek egy hexagonba vannak beágyazva. Ha fogjuk párosával a csöveket, és ezeket egy képzeletbeli vonallal összekötjük, akkor ezek párhuzamosak lesznek a hexagon oldalaival, kiadva a 12-es számot.

Az elmélet pedig arról szól, hogy ez gyakorlatilag két 6 csöves gatling rendszer egybekovácsolása, úgy, hogy egy időben két cső tüzel. Még, ha később meg is tudjuk majd a csövek pontos számát és nem lesz 12, akkor is nagyon tetszik ez az eszmefuttatás.

Kínai CIWS az ex-Varjag fedélzetén

A fenti eszmefuttatás hevenyészett ábrázolása a csöveket számát nem felfedő fotón | Fotó: kínai internet ,

A következő képeken már egyenszürke J-15 látható WS-10A hajtóművekkel (vagy annak valamilyen változatával), valamint mellette J-11BSH úgyszintén hazai hajtóművel.

J-15 WS-10A hajtóművekkel

J-15 és J-11BSH WS-10A hajtóművekkel

Ezekből arra lehet következtetni, hogy a hazai hajtómű kezdi kinőni gyerekbetegségeit, és ha az egyhajtóműves típusokon még nem is, de a kéthajtóműveseken kezdik bevezetni. A másik érdekes dolog a J-15 program gyorsasága, nem is olyan rég még a gyári sárgára festett változat berepüléséről keringtek képek – AL-31 hajtóművekkel. Most meg már át is szerelték a hajtóműveket hazaira.

Az egyik legnagyobb újdonság a kínai AESA radar vadászgépek számára. Pletykák keringtek róla, de a most érkezett fotók alapján lehet, hogy egy J-10B kapcsán sikerült lencsevégre kapni egyet. Mindemellett folyik a vita a PESA vs. AESA vs. pusztán tesztelési célzatú beépítés vonalon.

J-10B AESA radarral?

J-10B AESA radarral? | Fotót: kínai internet ,

J-10B AESA radarral?

Végül újdonság egy új fajta tengeralattjáró megjelenése is. A találgatások alapvetően két nagy csoportra oszthatók: egyesek úgy vélik, hogy ez a Qing-osztály legelső hajója, a másik tábor a törzs kialakításából arra következtet, hogy esetleg egy új tesztjármű amivel ballisztikus rakétakísérleteket fognak folytatni. (Alapozva mindezt arra, arra a Golf-osztályú SSB-re, amit ilyen célra használtak korábban. – by Tcat)

Egy dolog azonban valószínűnek tűnik: a torony elején lévő trapéz alakú rész valószínűsíti, hogy ezt a hajót is ellátták az oroszokéhoz hasonló mentőkapszulával.

Orosz mentőkapszula

Orosz mentőkapszula ,

Ezennel itt be is fejezném. Örülnék, ha ti is megszakértenétek a képeket, hátha valami érdekes dolgot vesztek észre.
Üdvözlettel mindenkinek.
Mackensen

53 hozzászólás “Újdonságok a PLA háza tájáról”

  1. Bárhogyan is nézem a Varjag még mindig vicces , s az oroszokhoz képest megint van legalább 20 évnyi lemaradás. Mire a kínaiak az 1000+ éves kuznyecov kuzin varjag-ot működésre bírják , és telepítenek rá J-15 (Szu-33) -asokat az oroszok már ott is tartanak , hogy megy totális átépítésre a kuznyecov és megszabadulnak a szu 33-asoktól is…

  2. sulyid. idén vagy legkésöbb jövő év elején kifut a kínai ladik. pár és én 2évet saccolok és eléri a bevethetőséget.
    Amúgy szép és jó a J-15 de én a kínai oldalakon csak azt olvasom hogy az L-15 tengerészeti kiképző gépeket telepítik rá. A J-15 csak a saját építésű nagyobb hordozókon lesz.

  3. Snakeye

    Mivel a kínaiak 50 ezer tonnásokban gondolkodnak így a létező legrosszabb megoldást választották a J15-össel.Erről főleg az oroszok tudnának a mesélni a kuznyecov + su 33 kombival kapcsolatban. Egyszerűen a szu 33-as és a koppintása alkalmatlan ilyen kicsi hajókra. Az oroszok se véletlenül váltanak mig 29K-ra…

  4. sulyid a shi lang is 55ezer tonnás.
    Egyébként nem értem a J-15 Flying Shark dolgot mert azt olvasni hogy a J-18 Red Eagle lesz a flotta fő gépe. Bár hiba keresek nem találok róla képet. Azért ez érdekes, hogy a J-20ast mutogatták a J-18 ról csak kósza hírek vannak.

  5. @snakeye

    A hajófedélzeti esetleges AWACSról van valami konkrét infód. Megjelent pár nem túl bizalomgerjesztő fotó róla. Nem mertem betenni, mert egyelőre nagyon PS szagú a dolog, de hát a J20 is így indúlt.

  6. Nem néztem még utána. Most rákerestem, de Y-7 től kezdve a KJ-200 ig írnak mindenfélét. Még Yak-44 est is! A legtöbb helyen a Y-7 est írják, de a fotók elég szarok és homályosak.
    te milyen képet találtál?

  7. A J-10 is alkalmas korlátozottan földi csapásmérésre, de a B variáns már kifejezetten többfeladatunak készül. DSI beömlőt alakítottak ki, beépítésre került egy elektrónikus zavaróegység a föggőleges vezérsík tövébe. AESA radarja lesz elvileg. És már ténylegesen kínai hajtóművel készül nem az AL-31-es lesz benne. Így hírtelen ennyi, de állítólad csúszik a program 1-2 évet. Talán jövőre kezdik hadrendbe állítani.

  8. A hírek alapján úgy néz ki hogy Kína iparkodik .
    Talán az oroszoknak meg kellene gondolni hogy kit válasszanak szövetségesnek .
    India nem megbízható partner a BRAHMOS és a további verzióját is átfogják adni a jenkiknek .
    Csak úgy mint az 5 gen gépüket is .
    Ezen pedig sokat bukhatnak az oroszok .
    Az sz-400 rendszert hamarabb át adhatnák Kínának mert úgy néz ki hogy a következő ország Kína szövetségese lesz akit le bombáznak a jenkik .
    India jelenleg is ellenséges viszonyban van Pakisztánnal ha Amerika lesepri a térképről akkor hálával faképnél hagyhatják az oroszokat .
    És a végén már csak az oroszok és a Kína marad akiket még nem pusztított vagy nem hódítottak meg az USA .
    Bár egy Kína és Amerika szövetséges viszony sem elképzelhetetlen főleg hogy gazdaságilag Kína erős .

  9. Mackensen

    Csak a kínai hadsereg nem erősítette eddig meg,hogy van nekik de még csak arról sem szólnak a hírek,hogy mikor érkeztek,melyik alakulatok használják és mennyit.Arról sem lehet olvasni hivatalos helyről,hogy a kínaiak adtak volna pénzt a projektbe,márpedig ezek nem olyan dolgok amit titkolni szoktak.+ Ivánék mindenhol azt nyilatkozzák,hogy addig senki sem kap amíg nekik nincs annyi amennyit ők elégségesnek találnak.

  10. Teljesen mindegy hogy hány db kaptak úgy is lefogják másolni .
    És az is valószínű hogy ha Kína függőlegesen felszálló gépet fejleszt akkor Ivánék át adták nekik a jak-141 tervét.

  11. blogen

    Az a kapszula elvileg ugyan abból a nyomásálló szerkezetből készül mint a test ellenben a toronnyal ami nem(az is erős természetesen)+ tele van olyan dolgokkal ami biztosítja az emberek túlélését ami megint csak nincs a toronyban.

  12. Elég durva lenne, ha a **csányi kapszula szerkezetét ugyanúgy méretezték volna, mint a tengó testét! Annak a kapszulának ott van egy hatalmas előnye a böhöm tengóhoz képest, mégpedig a kis mérete, aminek révén hatalmas mennyiségű anyagot lehet spórolni azonos vagy nagyobb nyomásállóság esetén is!

  13. OFF

    Hogyan lehet , ilyen későn ilyesmiről beszélgetni? Én ma egész nap strandon voltam Martfűn az osztály felével , és nagy mellű osztálytársnőimmel voltam elfoglalva. Persze haveromnak szószerint levágta 1 kő a térdkalácsáról a bőrt , de ezen kívül jó napom volt.
    Komolyan mondom , nektek is az kéne ami nekem , mert akkor nem tudnátok ennyit kommentelni. :)