Reggeli vegyes hírcsokor

Május 7-én, szombaton az Iráni Haditengerészet sikeres kalózellenes bevetést hajtott végre az Ádeni-öbölben. Az akció során meghiúsították egy csapat fegyveres azon kísérletét, hogy elfoglaljanak egy emirátusi zászló alatt hajózó tankert. A Press TV híradása szerint az Egyesült Arab Emirátusok felségjelzéseit hordozó olajszállítóra két csónak csapott le, miközben Bahreinből a Vörös-tengerre tartott. Azonban tervük nem sikerült, mivel a tanker vészjelzéseire egy közelben tartózkodó iráni hadihajó gyorsan a helyszínre sietett, és elvette a kalózok kedvét a fosztogatástól. Irán 2008-óta végez kalózellenes járőrözést az Ádeni-öbölben, 2011. március 21-e (a perzsa újév kezdete) óta hét sikeres ilyen bevetésük volt.

A Xinhua hírügynökség szombati jelentése szerint Kína, Kirgizisztán és Tádzsikisztán közös terrorellenes hadgyakorlatot folytattak le Északnyugat-Kínában. A Tianshan-II névre hallgató hadijáték célja a három ország fegyveres bűnüldöző szerveinek összehangolt akcióival az volt, hogy felkutassák és semlegesítsék a határ térségében összpontosuló „terroristákat”. A Sanghaji Együttműködési Szervezet (Shanghai Cooperation Organization – SCO) szervezésében lezajlott hadgyakorlat a második ilyen jellegű rendezvény volt Kína részvételével. Az elsőre még 2006-ban került sor, akkor a Tianshan-I-en kínai és kazah speciális egységek hajtottak végre terrorelhárító gyakorlatot Xinjiangban.
A 2001-ben létrehozott SCO hat tagot számlál: Kína, Kirgizisztán és Tádzsikisztán mellett Kazahsztán, Üzbegisztán és Oroszország tartozik soraiba.

Az SCO egyik katonája terrorellenes gyakorlaton |Forrás: RIAN ,

Már korábban írtunk róla a HTKA hasábjain, hogy Tajvan szuperszonikus hajó elleni rakétákkal ellensúlyozná az új kínai repülőgép-hordozó jelentette fenyegetést. A kommunista Kína pedig hamarosan elkészül történelmének első hordozójával, így időszerű volt, hogy a szigetország is megtegye a kellő lépéseket. Egy helyi képviselő május 8-i bejelentése szerint megkezdték a szuperszonikus sebesség (Mach 2) elérésére képes, 130 km hatótávolságú Hsiung Feng III (Bátor Szél) rakéták telepítését hadihajóikra. A kormánypárt nyilatkozata szerint eddig nyolc Oliver Hazard Perry-osztályú fregattot és hét járőrhajót szereltek fel összesen 413 millió dollár értékben.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Iráni UAV kóstolgatta a USS Eisenhowert

Iráni UAV kóstolgatta a USS Eisenhowert

Bemutatta új repülőgép-hordozóját Kína

Helikopter éleslövészet Tajvanon

Sárkányok egymás közt

Sárkányok egymás közt