Orosz tengós mindent bele

Az elmúlt időszakban elég sok rövidhír halmozódott fel Oroszország haderejével kapcsolatban – elsősorban a haditengerészet vonalán. Gondolkodtunk rajta, hogy egybe ömlesztve tálaljuk ezeket, ám végül amellett döntöttünk, hogy több hírcsokorba gyűjtjük össze őket. Most a tengeralattjárósokon van a sor.

Kezdjük talán azon hírmorzsával mely valamelyik hírünk kapcsán már az olvasói kommentek között a napokban felbukkant: Vlagyimir Popovkin első helyettes vélelmi miniszter olyan nyilatkozatot tett, miszerint Oroszország a 2011-2020-as, cirka 651 milliárd dollárból gazdálkodó haderőfejlesztési programnak a részeként 2020-ra tervez elkészülni 5. generációs tengeralattjárójának terveivel.

A megszellőztetett hír egy érdekes és egyben vitatható elgondolásról rántja le a leplet, ugyanis a következő generációs atom-tengeralattjárójuk egyik tradicionális típust – SSN, SSGN, SSBN – sem testesíti majd meg, lévén az Orosz Haditengerészet egy magas rangú forrására hivatkozva a RIA Novosztyi hírügynökség azt írja, hogy az interkontinentális ballisztikus rakéták mellett robotrepülőgépeket is hordozni fog, azaz egy SSBN/SSGN ötvözetet vetít elő. A forrás a rakéták típusát nem nevezte meg, így lehet találgatni, akarnak-e addigra utódot a lassan kikalapálódni látszó és várhatóan idén végre hadrendbe álló Bulava SLBM számára…

K-526 Tomszk és a K-186 Omszk

Oscar II-esek egymás közt: a K-150 Tomszk és a K-186 Omszk ,

És ha már a Bulava-nál tartunk, akkor említsük meg gyorsan az idei első teszt várható időpontját – mely mi más lenne, mint: amikor elolvad a jég a Fehér-tengeren. Nos a rakéta tervezésért felelős Jurij Szolomonov az idei első teszt időpontját úgy adta meg, hogy „valamikor júniusban”.

A Bulava-hoz és némiképp az említett 5. generációs atom-tengeralattjáróhoz is kapcsolódó nyilatkozat, miszerint Moszkva tartja magát a Bulava hordozóplatformjának, a Borej-osztállyal kapcsolatban korábban bejelentett nyilatkozataihoz és továbbra is váltig állítják, hogy 8 egység épül meg a negyedik generációs SSBN-ből – konkrétan 2020-ig.

A Jurij Dolgorukij kihajózása

A Jurij Dolgorukij elvileg a 2010. novemberi tesztútjára történő kihajózása során ,

Ha pedig dobálózunk itt a dátumokkal, akkor kicsit koncentráljunk az idei évre is, melyben a Szevmash nyilatkozata alapján 3 atom-tengeralattjáró is átadásra kerül a haditengerészet számára. A téma iránt érdeklődő olvasóinknak nyilván nem fog meglepetést okozni, hogy ezek egyike az immáron több mint 10 tengeri teszten átesett és első Bulava indítására váró Jurij Dolgorukij. A második a szintén Borej-osztályú, a tavaly december elején a még az oroszoknak is túl nagy hideg miatt elhalasztott, de végül még decemberben vízre tett Alekszandr Nyevszkij. A felhozatalban a 2 SSBN-t a nehéz szülést jelentő Jaszeny-osztály első egysége, a Szeverodvinszk jelenti majd. Utóbbi kettő kapcsán még csak a kikötői teszteket darálják várva, a tengeri tesztek a Fehér-tenger jegének elolvadásával kezdődhetnek meg.

A Jaszeny-osztályú Szevereodvinszk 2010 júniusában került vízbe

A Project 885 / Jaszen-osztály első tagja, a Szeverodvinszk 2010. júniusában, 17 évvel az 1993-as gerincfektetése után merülhetett vízbe. Volt egy kis gazdasági összeomlás, na… | Forrás: Szevmash ,

Az orosz állami rádió, az Oroszország Hangja weboldalán jelent meg egy, az Orosz Haditengerészet szóvivője által kommunikált szösszenet, mely szerint egy új AIP-es, azaz levegőfüggetlen meghajtással rendelkező tengeralattjáró tervein agyalnak.

Ha ez igaz, feltételezhetően Lada/Amur módosításról lehet szó. Mindenesetre felmerülhet a kérdés, hogy esetleg nem vált volna be a Lada/Amur-osztály üzemanyagcellás AIP rendszere? Vagy csak egy újabb AIP alternatíva kidolgozása zajlik? Lévén az új megoldás a hír szerint nem üzemanyagcellás lenne, mint a Lada/Amur-osztály számára tervezett Kristall-27E rendszer, hanem zárt ciklusú erőforrásban gondolkoznak. Ilyen elven működik például a franciák MESMA rendszere, melynek alapját zárt ciklusú turbina adja.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése

ICBM tárazás orosz módra

ICBM tárazás orosz módra