|

Elégedetlen az orosz szárazföldi erők vezetése

Láttunk már olyat, hogy az oroszok nyíltan leszólják saját portékáikat, vagy éppen gyártási kultúrájukat – gondoljunk a Bulava kapcsán a védelmi minisztérium kesergésére a gyártási kultúra miatt, vagy az Orosz Légierő parancsnokának, Alexander Zelinnek a saját, rendszeresítésre remélt UAV-okkal kapcsolatos nyilatkozatára, amiben azok rendszeresítését kvázi bűnnek nevezte, elmondva véleményét ezzel azok képességeiről.

Ezúttal a szárazföldi erők vezetésén volt a sor – sajtóértesülések szerint annak parancsnoka, Alexander Posztnyikov vezérezredes fakadt ki az orosz parlament felső házának, konkrétan a védelmi és biztonsági bizottság egy meghallgatásán:

“A saját iparunk által előállított fegyverek, beleértve a páncélosokat, a tüzérséget, a könnyű fegyverzeteket és a lőfegyvereket, nem ütik meg a NATO, de még a kínai standardot sem és még drágák is”.

Hogy konkrétan mik hangzottak el, azt persze nem tudni, de a RIA Novosztyi orosz hírügynökség által leközölt hírszösszenetben ki van emelve a T-90-es harckocsi. Egész pontosan a vezető beosztású főtisztnek egy igen érdekes, a valóságtól “kissé” elrugaszkodott nyilatkozata – mondjuk politikusoknak ködösített…

Szóval elmondása szerint az orosz haderő legmodernebb harckocsija a T-90 sem más, mint a szovjet érából a nyakukon maradt T-72-esek módosítása (igen alapos módosítása, de ez még meg is állja a helyét valamennyire), mely ráadásul 118 millió rubelbe (~4,1 millió dollár) kerül darabonként. (ez legjobb tudomásunk szerint nem, ám fixme). Mindezekből kifolyólag olyat tálalt a bizottságnak, hogy ilyen paraméterek mellett egyszerűbb lenne, ha ennyiért vennének 3 Leopardot.

T-90A

T-90A | Fotó: Alain Servaes ,

Hát hogyne… Mondjuk ezen fenti nyilatkozat persze úgy ahogy van nettó parasztvakítás, ám ha a vezérezredes szerint a Leopard 1 jobb, mint a T-90… :) Merthogy ha már a hecc kedvéért komolyan is vesszük, akkor ugye csak a Leo 1-re utalhatott, hiszen a pettyes nagymacska páncélos névrokonának 2. generációja darabonként, igen alsó hangon is inkább 5 millió zöldhasú.

90 hozzászólás “Elégedetlen az orosz szárazföldi erők vezetése”

  1. “A saját iparunk által előállított fegyverek, beleértve a páncélosokat, a tüzérséget, a könnyű fegyverzeteket és a lőfegyvereket, nem ütik meg a NATO, de még a kínai standardot sem és még drágák is”.

    Szétfolyik a pénz, eget rengető a korrupció, és még egy katonai ruházat cseréje is fagykárosodást okoz…

    Mégis mire számítottak? A világ megáll, mert ők nem haladnak?

  2. “Mégis mire számítottak? A világ megáll, mert ők nem haladnak?”

    Ezzel nagyon egyetértek, az oroszok az elmúlt 20 évben szinte semmit nem csináltak. Mondjuk mellettük szólt, hogy az F-15, F-16, A-10, B-1, B-2 repülők és általában a nyugati haditechnikai eszközök sem változtak szinte semmit külsőre, így pl légibemutató szinten nem volt durva a kontraszt, de a nyugatiaknál a lemez alatt komoly dolgok történtek, az oroszoknál meg semmi.
    Most próbálgatnak felzárkózni, de elég komollyá nőtt a minőségi lemaradás, és pl a PAK-FA tervezett mennyisége is elenyésző az ország nagysága, és a leváltandó repgépek számához képest.

    Ezek az önmarcangoló nyilatkozatok lehetnek a politikusok felé nyomásgyakorlás részei, hogy több pénz jusson fejlesztésre…?

  3. Ezt baromira nem értem. Putyin és gondolom a haverjai KGB-sek.
    Ha meg lenne az akarat pont a KGB nem tudná felszámolni a korupciót.

    Putyin meg remélem nem olyan megondolatlan hogy több pénz ad.
    Tisztelt katonák ezt kellene szépen beosztani.

    A többlet pénzek mennyenek csak a reálgazdaság fejlesztésére és az orosz nép létszükségletei biztositó infrasturktúrákra.

    Jelenleg a Putyini külügy inkább békés kevésbé látványos háttér sakkot játszik olyan KGB-s módon.
    Én úgy látom eredményesen

  4. “Ezek az önmarcangoló nyilatkozatok lehetnek a politikusok felé nyomásgyakorlás részei, hogy több pénz jusson fejlesztésre…?

    Ezek a nyilatkozatok nem túl szerencsések, hiszen a T-9O-es sikeres exportcikk, másik dolog, hogy leállitották a T-95-os és Black Eagle fejlesztését amelyek már új koncepciók voltak. Ez lehet egyfajta nyomásgyakorlás a honvédelmi minisztérium felé, hogy kulonítsenek el pénzt az orosz páncélosok fejlesztésére. (a 2020-ig tartó modernizációs programban csak T90-esek vásárlása van ) Személyesen Szerdjukov orosz honvédelmi miniszter toroltette a harckocsi programokat.

  5. Ha meg lenne az akarat pont a KGB nem tudná felszámolni a korupciót

    Az egész keleti blokkban virágzott a korrupció a régi rendszer alatt is. Ez mitől változna meg mára? Egyesek még odáig is elmennek, hogy a “csencselés” még ki is tolta a SZU összeomlását 1-2 évvel.

  6. “Ezt baromira nem értem. Putyin és gondolom a haverjai KGB-sek.
    Ha meg lenne az akarat pont a KGB nem tudná felszámolni a korupciót…”

    Ez soha nem így ment. Mint ahogy nagyon sok mindennél sem. Drogpolitikát hoznám pldnak, de talán egyszerübb a kommunista tervgazdálkodást összevetni a piacgazdasággal… bár azmár túl nagy absztrakciót követel meg. :)

    Akit érdemes lehet a neten olvasgatni. pl.:
    http://www.rferl.org/content/Corruption_in_Russia_Part_1_A_Normal_Part_Of_Everyday_Life_/1889394.html

    Sokan próbálták már felhívni a problémára a figyelmet de végül mindig uaz történik eltünnek, eltüntetik őket. 99% ez vár Alexander Posztnyikovra is.

    amúgy meg minek magyarázok dudinak, elmondják a ruszkik is maguk, hogy a T90 szarabb mint a NYi darabok. :) Hogy a tegnapi UAV dolog már eszembe se jusson…

  7. Hehe, én is ezt mondom egy ideje, mint a vezérezredes, de senki nem hisz nekem :D De komolyra fordítva a szót. India 2,23 millió USD/DB áron szerezte be anno a T-90Sz verziót, ami az általános vélemény szerint butított. Az “új” M verzió nagyobb motorral, modern (nem orosz) elektronikával, új Kaktus rendszerrel, új Relikt ERA-val, új toronnyal, új löveggel (2m46-2 (L/48) helyett 2M46-5 (L/52)) és légkondival (ebbe már nem utólag kell beleszerelni :D) szerintem simán üti a 4 millát.

  8. “amúgy meg minek magyarázok dudinak, elmondják a ruszkik is maguk, hogy a T90 szarabb mint a NYi darabok. :) Hogy a tegnapi UAV dolog már eszembe se jusson…”

    Lefordultam a székről annyira röhögtem, ez annyira igaz :D

  9. Capslock, ezek alapján azért a PAK-FA se annyira biztos, hogy megüti a mércét. Abban nem nagyon hiszek, hogy minden szarban van, és emellett kijön egy top rendszer. (arról nem beszélve, hogy mire is elég 60 repcsi)

    Hacsak az indiaiak tényleg bele nem nyúlnak, vagy Putyin (akinek a repülőgépek láthatóan nagyobb kedvencei mint a szárazföldi alakulatok)a micsodájukra nem lép.

    Mindenesetre a kínaiakkal való összehasonlításra néhányan arcul csapva érezhették magukat. (lehet hogy még a J-20 is beugrott pár embernek, mennyivel lopakodóbb kinézete van:))

  10. Ehhez képest érdekes, hogy a sok sz@r között néha előjönnek egy-egy igazgyönggyel is. Konkrét példaként az új Yasen osztályú SSN tengót lehetne említeni, amelyről a Pentagon tengeralattjáró szakértője azt mondta tavaly nyáron a Jane’s-nek, hogy jobb, mint a mostani amerikai tengeralattjáró sztár, a Virginia osztály! Azt mondta, hogy a Flotta hírszerzési szakértői is ugyanezt állítják. Elsősorban halkabb,(!) és mélyebbre merül, mint a Virginia, valamint a fegyver arzenálja is komolyabb lesz. Pl. földi célpontok elleni csapásmérésre is képes lesz, amely eddig nem tartozott az orosz vadásztengók fő erényei közé. És ehhez jön még egy állítólag ijesztő képességű új szonár is, amelyet egyelőre csak megpróbálnak elemezni az amerikai szakértők…
    Szóval van ilyen is. A gyártmányaik többsége viszont sajnos tényleg elég kaki a nyugati cuccokhoz képest, viszont azt nagy előrelépésnek tartom, hogy van erejük szembenézni a hiányosságokkal, és inkább már ők is megveszik külföldről, amire saját fejlesztésből képtelenek. Majd az X-edik legyártott Mistral hordozó, és francia lövészpáncélos után meglesz a know-how is ahhoz, hogy saját fejlesztésbe kezdjenek. De ha maradnak az eddigi vonalon, akkor előbb lesz belőle Leclerc, mint Leopard-II. harckocsi az orosz hadseregben… :-))

  11. Hát lehet hogy a “leclerc” lesz a következő termék amit megvesznek a franciáktól szégyenszemre. De még az is lehet hogy begorombulnak és vesznek 1 szállítmány leopárd-2. Mind kettő ideális választás lenne. Az orosz harckocsizók mindkettőben hirtelen a paradicsomban éreznék magukat.

  12. igla:

    Szerintem a PAK-FA is kevés lesz… A mostani Mig-29 / Su-27 színvonalukhoz és a 80-as évekhez nagy előrelépés lesz, és ebből kiindulva jogos a büszkeségük, de az F-22/35-höz képest nagy kevésnek tűnik. A lemezek alá nyilván nem lát egyikünk se, de ha a felületi kidolgozás egyfajta fokmérője a technikai fejlettségnek, akkor a PAK-FA máris vesztett még a J-20-hoz képest is. Nekem szimpatikus Oroszország, turistaként Moszkva az egyik kedvenc városom, szóval nem élből fikázom őket, de szerintem komoly változás kéne, és ha a köv. 20-30 évre csak a máris 30 éves konstrukciók “M” változatai az újdonság, az kevés lesz a világpiacon, háborúban meg pláne.

    Amúgy a T-90M:

    “This tank was first time demonstrated for Putin in Dec.10 at N-Tagil. It has got:

    – New bigger turret without weakened frontal areas and with the all-aspect ERA covering.
    – ERA ‘Relict’
    – Additional roof protection against atop attacking munition.
    – New additional autoloader, placed on the aft part of the turret and able using the new longer sub-caliber rods.
    – Aft ammo storage.
    – Panoramic 3-channel IR commander site with improved anti-split/rounds protection.
    – 7.62 mm automatic turret instead of 12.7mm.
    – Totally new 2A82 125 mm MG (2A46M5 – optional).
    – FCS with the net-centric module.
    – New radio.
    – New navigation system.
    – New anti-split kevlar layer instead of the standard Russian anti-neutron layer.
    – new anti-fire system.

    In work:

    – Mono-block power unit on 1200 hp V-99 engine.
    – Steering wheel control.”

  13. Sok???
    Na nézzük az üzemeltetőket és a fix rendeléseket:
    Oroszo. hát lehet kapna Leclercet ha kérne ebben igazad van.
    India: lehet kapna nyugatit, de túlságosan össze vannak bújva az oroszokkal
    Algeria: fel se merült nyugati típus, ha úgy tetszik törzsvásárlók Moszkvában :D
    Szaud-Arábia: az egyetlen fekete ló, a 315 M1A2 Abrams, 290 AMX–30, és a 450 M60A3 mellett az a 150 darab T-90 valahogy csak szimpla diverzifikálásnak tűnik. Egyáltalán van a környéken bárki aki meg tudna állítani 300+ Abramset?
    Türkmenisztán: nah az a 10 db nem oszt nem szoroz :D
    Líbia rendelt még tavaly februárban 180-at, amennyire utánanéztem még nem kezdődött el a leszállításuk, de a mostani helyzetben szvsz meg se kapják.
    A ciprusi üzlet kútba esett, inkánn az ukránoktól rendeltek T-80at, Venezuelának meg egyenlőre úgy néz ki hogy csak a pofája volt nagy, és ha kérne se kapna nyugati típust

  14. Qualit

    Az arabok nem hülyék nem véletlen vettek orosz harckocsit,vehettek volna 150 Leclecet vagy Leopard-2-t stb(náluk a pénz nem számít).

    Capslock

    Talán MOLNI(csak,hogy biztos elolvassa)linkelt pár képet az F-22/35 lemezmunkáról hát semmivel sem jobb mint a T-50-en.Molni,ha lennél olyan kedves és még egyszer linkelnéd a fotókat megköszönném.

    Ez pár közeli kép a T-50-ről http://www.flickr.com/groups/sukhoi_t-50/pool/ hol látsz rajta gyalázatos lemezmegmunkálást?Csak azért mert látszanak a panelvonalak még nem azt jelenti,hogy össze van kókányolva.

  15. “Sok???”

    Nézzük akkor!

    Abrams:5 ország rendszeresítette
    Leclerc:2 ország rendszeresítette
    Leopard 2(magasan a legkelendőbb):16 ország rendszeresítette
    Challanger 2:2 ország rendszeresítette
    C1 Ariete:1 ország rendszeresítette
    T-90:6 ország rendszeresítette

    Ezek után én úgy gondolom,hogy sok ország rendszeresítette(vásárolta meg)a T-90 harckocsit a vele egy generációba eső típusok közül.

  16. A Leclerc vagy a Leo ugyanúgy nyugati gyártmány, ha valami csúnyaságot követnek el szaudi barátaink, és embargót kapnak ugyanúgy nem kapnak hozzájuk utánpótlást, mint az M1A2-höz. Választhattak oroszt vagy kínait, ha diverzifikálni akartak, csak KÍna ugye nem exportálja a legújabb fejlesztéseit :)

  17. “a t-90 sem más mint a szovjet érábol nyakukon maradt t-72-ek módosítása ”

    Ez a kijelentés azért túlzás na de ha olyan nagy szarnak tartsák az
    oroszok akkor miért kellett törölni a t-95 programot ?
    Az hogy leclercet vegyenek nem biztos hogy Amerika hagyná .
    És ha valóban vennének akkor az amik gőzerővel fejlesztenék az 5 gen tankot .

  18. “Ezek után én úgy gondolom,hogy sok ország rendszeresítette(vásárolta meg)a T-90 harckocsit a vele egy generációba eső típusok közül.”

    Nah jah nem mindenki engedheti meg magának a nyugati minőséget, ezért lesz az orosz cuccoknak piaca… egészen addig míg Kína egy picit nem javít a marketing tevékenységén, minőségben már lazán beérték a ruszkikat, sőt :)
    Az arabok nem hülyékhez: a nagy orosz rendelés összeállítását nem a hadsereg igényeihez mérték, konkrétan meg se kérdezték őket, kell-e nekik az orosz cucc. Szimpla politikai döntés volt. Nem furcsa neked, hogy míg az orosz megrendelés összértéke volt 4 milliárd USD (T-90 BMP S-400 HIP) a rákövetkező évben leadtak egy 60 milliárdos megrendelést az USA-nak?

  19. Qualit

    Vehettek volna azon a 4 milliárdon is nyugati cuccot.

    Roni

    Annyi valóság alapja van,hogy a teknő és a torony azonos kinézetű de a páncélzat összetétele teljesen eltérő,a lőszer nem egy térben van a kezelőkkel,a löveg is egy javított verzió,új az erőforrás,kicserélték a “légvédelmi” géppuskát,a régi elektronikából semmi sem maradt.

  20. “Nah jah nem mindenki engedheti meg magának a nyugati minőséget, ezért lesz az orosz cuccoknak piaca… egészen addig míg Kína egy picit nem javít a marketing tevékenységén, minőségben már lazán beérték a ruszkikat, sőt :)”

    Pl Szaud-Arábia,India,Algéria?

  21. “Pl Szaud-Arábia,India,Algéria”

    Elolvasod a kommentjeimet vagy csak a marhaságaidat fújod???? Ezt már megindokoltam de akkor bemásolom újra.

    Na nézzük az üzemeltetőket és a fix rendeléseket:
    Oroszo. hát lehet kapna Leclercet ha kérne ebben igazad van.
    India: lehet kapna nyugatit, de túlságosan össze vannak bújva az oroszokkal
    Algeria: fel se merült nyugati típus, ha úgy tetszik törzsvásárlók Moszkvában :D
    Szaud-Arábia: az egyetlen fekete ló, a 315 M1A2 Abrams, 290 AMX–30, és a 450 M60A3 mellett az a 150 darab T-90 valahogy csak szimpla diverzifikálásnak tűnik. Egyáltalán van a környéken bárki aki meg tudna állítani 300+ Abramset?
    Türkmenisztán: nah az a 10 db nem oszt nem szoroz :D
    Líbia rendelt még tavaly februárban 180-at, amennyire utánanéztem még nem kezdődött el a leszállításuk, de a mostani helyzetben szvsz meg se kapják.
    A ciprusi üzlet kútba esett, inkánn az ukránoktól rendeltek T-80at, Venezuelának meg egyenlőre úgy néz ki hogy csak a pofája volt nagy, és ha kérne se kapna nyugati típust

    “Venezuelát kihagytam akkor már 7 és nem hat…mondjuk ezzel ugyan úgy a 2 helye áll a képzeletbeli dobogón(ezzel nem azt mondom,hogy a 2. legjobb harckocsi).”

    Chavez nem rendelt T-90-et, csak akart, a 2009es végleges szerződésben 92 DB T72B1V szerepelt…

  22. India annyira van összebújva az oroszokkal,hogy valami 126 gépről szóló trenden nyugati típus az esélyes…

    Algéria orosz törzsvásárló??Ha megnézzük a légierő és a haditengerészet gépparkját akkor szép számmal találunk nyugati technikát.SZA meg nyugati még is vesz oroszt.

  23. “Vehettek volna azon a 4 milliárdon is nyugati cuccot.”

    Erröl már leírtam a véleményem. Oroszot (bőségesen) kárpotolni kellett az Iráni S300 kapcsán. SzAnak megérte. Oroszoknak megérte. Ennyi.

    Ettől még megrendelték az ami motyókat 65b$ értékben ami értékre büdös nagy.

    A beszerzések pedig mindig is politikai természetűek voltak, jó plda erre Venezuela amely nem fog NYi tipust rendszeresíteni… mi marad? Az Orosz (meg nemsokára Kínai)

    Ezt is leírtam már Oroszok felállítottak egy prioritási listát. ezen elöl szerepel a Borej/Bulava mert muszáj, a Su50 sok minden miatt (pl az orosz fegyverexport 60% repülő), aztán az UAV (Izraelből)… de csak a sor végén kullognak az MBTk. Amúgy szerintem ez a lista logikus és kb helyes.

  24. “India annyira van összebújva az oroszokkal,hogy valami 126 gépről szóló trenden nyugati típus az esélyes…”

    Abban a felhozatalban nem csoda, hogy nem rendelnek Mig-35-öt. Hatalmas öngól lenne.

    “Algéria orosz törzsvásárló??Ha megnézzük a légierő és a haditengerészet gépparkját akkor szép számmal találunk nyugati technikát”

    Mármint a 440 repülő eszközük közül a 44 nyugati eredetűre gondolsz, mint szép szám? És ezek is inkább szállítók, mint a herki vagy a CASA…

    “SZA meg nyugati még is vesz oroszt.”

    Egyetlen egy megrendelés… És a hadseregnek még csak meg se engedte királyi család, hogy leteszteljék a szerződés véglegesítés előtt a harcrendszereket…

    Egyéb?

  25. Dudi:
    “A franciákat annyira érdeklik az embargók mit az oroszokat azaz addig tartják be amíg érdekükben áll amint nem,leszarják.”

    Kicsit védve a franciákat, de az ő hadiiparuk a szimpla túlélésért küzd. Ha az lenne az ára 10-15 Rafale eladásának, hogy Sarkozy elnök pucéran sétáljon végig X. ország főutcáján, simán megtennék azt is, csak venne tőlük bárki bármit.
    Amikor jobban ment a “bolt”, ők is tudtak válogatni elvek alapján, pl. Izraelnek nem adtak el egy ponton túl Mirage-t, amit gondolom, azóta nagyonis bánnak.

    És az elveknél maradva: az USA-tól is eléggé kétes húzás lenne két ellenséges ország mindegyikének (India és Pakisztán) szállítani ugyanazt az F-16 vadászgépet. És nem az USA dicső “elvein” :) múlt, ha ez nem jön létre.

  26. dudi, ha csak ebbe tudtál belekötni: az algír haditengerészetnek 2008 előtt nem volt nyugati hajója (kivéve a Kebir osztály pici őrhajóit, ezeket brit licence alapján otthon pakolták össze) 2008-ban vette át a 3 új Nakhoda Ragam osztályú korvettet (módosított brit F2000). Ezeket eredetileg Bahreinek gyártották le, aztán német közvetítéssel kerültek algír kézbe, valami hihetetlen olcsón. De még nem estek át a rendszerbeállítási procedúrán. Volt is cikk róla itt a HTKA-n. Ezek váltják majd a ruszki Nanuchka II osztály hajóit. Ezeken kívül most nincs más nyugati típus hadrendben. Felröpent 6 FREMM fregatt beszerzése az egyik olasz gyártól, de a szerződést még nem véglegesítették.

  27. OFF:

    Tud valaki valami nagyobb hadgyakorlatról az Alföldön? Most láttam Kelenföldön egy szerelvényt rajta az MH páncélos erejének nagyobbik felével Kelet fele tartani:
    10 db T-72; 1 db BREM-1 (T-72 műszaki mentő változata); 1 db Unimog mentőautó; 4 db UAZ; 8 db teherautó, vegyesen URAL-ok és Rába H14-esek és H-18-asok, az URAL-ok közül egy műhelykocsi; utánfutóként 2 generátor, 1 tábori konyha és egy ismeretlen célú.

    ON:

    A szovjet-orosz harckocsik töltőrendszere olyan kialakítású, hogy a lőszer mindenhogyan a személyzettel egy térben van, mégpedig a toronykosár aljában egy forgótárszerű valamiben, a tár 1-1 rekeszében egymás felett van tárolva 1-1 lövedék és a hozzá való töltet. Töltéskor a töltőautomata ezeket felfele megemeli és egy töltőfa belöki a csőbe. Videó a dologról: http://www.youtube.com/watch?v=mTzobtVjqPs ugyanezt a töltőrendszert használja a t-90 is http://www.youtube.com/watch?v=5NIaoOabF_0

    A nyugati harckocsik töltőautomatája (már amelyikben van) másképp néz ki, amilyet az oroszok csak – az azóta már leállított – “Fekete sas” (meg még sok más néven emlegetett) tankjukhoz fejlesztettek. Erről egy rövid leírás és metszetek itt találhatóak, a korábbi töltőautomaták leírása is megtalálható: http://www.russianarmor.info/

    Az Oplotban viszont nincs elkülönítve a lőszer, hasonlóan a többi szovjet-orosz típushoz, erről képet itt találtok: http://morozov.com.ua/eng/body/oplot_mbt.php
    Az ukránoknak viszont létezik egy Jatagan nevű – egyenlőre prototípus – tankjuk (info ugyanúgy a Morozov iroda honlapján), amiben már valóban el van különítve a lőszer a kezelőktől. Ezen a téren van egy kis kavarc, mert mind az Oplotra, mint a Jataganra hivatkoznak t-84-ként, Mackensen kollega ezért keveredhetett meg:) Ez a típusjezés hivatalosan az Oplotot takarja, ami a T-72-esével megegyező töltőt használ.
    Remélem kicsit sikerült tisztába tenni a dolgokat leugatás nélkül:)
    Tank&Roll Forever!

  28. @ranyek

    Én a wikipédiából vettem az infót. Ott meg ezt írja:

    “T-84 Oplot — T-84U with new western-style turret, but retaining the 125 mm gun. The Oplot tank features a new welded turret with separate crew and ammunition compartments with blowout panels on the ammunition compartment, a new bustle-mounted autoloader. A small number are in service with the Ukrainian Army.”

    http://en.wikipedia.org/wiki/T-84

    A yatagan, meg a 12o mm változat.

    Végül is mind1, dudi tisztázta a dolgot.

  29. Ok, mindenkinek igaza van:) Én az elkülönítést úgy értettem, hogy ha a lőszertárolót találat éri, az “túlélhető” legyen a személyzet számára. A nyugati tankoknál ez megvalósul, mert ott a torony hátsó részében van a lőszer, ha felrobban, akkor ez a rész leszakad és kész, (persze, ha a személyzet nem épp akkor pecázza ki belőle a következő lövedéket, egybenyitva ezzel a személyzet helyét és a lőszertárolót), a személyzetre ebben az esetben csak az aktuálisan kilövendő lőszer jelent veszélyt (az is inkább csak addig, amíg be nem kerül a csőbe). A szovjet-orosz harckocsiknál viszont a lőszertárolót ha találat éri, a felrobbanó lőszer az egész tornyot felnyomja, persze a személyzettel együtt…

  30. Fade: korábban már leírtam mi a bajom az angol írásmóddal. Röviden: magyarok vagyunk. Aki nagyon angolbuzi, az nem lehet szerintem igaz magyar szívű, nem részletezem miért, elég a trténelemkönyveket fellapozni.

    A magyar helyesírás szabályai leírják hogyan kell különféle nyelvek szavait átírni, a nem latin betűseket pl. fonetikusan, híven a magyar nyelv alapvetően fonetikus mivoltához.

    Ha sokat írják az angol átírás szerint, akkor előbb-utóbb felbukkannak a Szukcholy -és egyéb elvetemült leírások, így a nyelv alapvető funkcióját fokozatosan elveszíti majd. Ezért kell a helyesírás szabályait betartani.

    Nem Szukcholy, nem Suchoi, nem Suchoy, semnem Szuchoj, hanem Szuhoj!

  31. ranyek

    A nyugai harckocsiknál sem a teljes javadalmazás van a torony mögött.A Leopard-2-nek pl a vezető mellett is van egy lőszertároló rekesze a páncéltesten belül Merkavának pedig hátul a “hátsó ajtó mellett” van lőszertároló ugyan csak a páncéltesten belül(de ez igaz minden nyugati harckocsira)ami ha felrobban ugyan azt a hatást váltja ki mint az orosz gépekben max a torony nem repül le de az mind1 is.

  32. Abszolút off:

    “Aki nagyon angolbuzi, az nem lehet szerintem igaz magyar szívű, nem részletezem miért, elég a trténelemkönyveket fellapozni.”

    Gyűlölöm és szívből megvetem az olyan embereket akik meg akarják mondani, mitől magyar a magyar, vagy mitől “kéne” magyarnak éreznem magam. Tehát ha az angol írásmódot használom, amit külföldi fórumokon is megértenek, és maximum pár száz fős magyar HT közösségen kívül mindenki használ akkor már biztos nem is szerethetem a hazám??? Térj már magadhoz ember…

  33. A Magyar Köztársaság polgárának érezheted magad, hisz a csapból is az folyik, hogy úgyis magyarnak érezheti magát már Mambuku az etióp mendékkérő is, hogy szarik a nyelv elsajátítására is… Itt mindenki magyarnak érezheti magát, csak az nem, aki a nyelvét, kultúráját védené. Az szélsőnáczi csótányfaszita kirekesztő hollókoszttagadó börtöntöltelék. És randalírozó is! Mert senki ne akarja megmondani, hogy a hagyományokat, amik magyarrá tesznek valakit, tisztelni kelljen. Az elnyomás. Egy másik gyöngyszem, kormányzati portálról:

    Felőlem angolul, vagy akár héberül is írogathatsz, hogy midnenki megértse, akit szeretnél ha megértené, de mindemellett ha magyarnak érzed magad, akkor talán nem a magyar nyelv védelme ellen kellene kiállni, hanem vagy csendben magadbanézni, hogy hol javíthatnál magadon, vagy nem verni a melled, hogy ki mondja , vagy ne ondja meg neked, hogy magyarnak érezheted-e magad.

    És az angolbuzik, mint pl Horthy is, csak rosszat hoztak nekünk. Az angoloknak mi csak egy feláldozható paraszt voltunk mindig is a sakktáblán. Ahogy a franciáknak is. A németeknél már a futó szintig is vittük a táblán, vagy talán a bástyáig. De királyok csak a saját játékunkban lehetünk, ahol nem csicskái, hanem szövetségesi vagyunk másoknak. Szövetséges pedig csak úgy lehetünk, ha úgy állunk ki magunkért, hogy a saját (többek közt kulturális) szuverenitásunkból egy cseppet sem engedünk. Te úgy tűnik csicskának születtél.

  34. Tetszik vagy nem, ez van. Ebben a szép új korban élünk, és hál istennek egyenlőre úgy néz ki nem térünk vissza a nacionalista időkhöz. És én és a nagyon nagy többség élvezi a liberalizmust.

    “Itt mindenki magyarnak érezheti magát, csak az nem, aki a nyelvét, kultúráját védené.”

    Engem nem az zavar, hogy véded, hanem, hogy idézzem magam (hungaristáknak nehéz a felfogásuk, ha ellenvéleménnyel van dolguk, tapasztaltam párszor): “Gyűlölöm és szívből megvetem az olyan embereket akik meg akarják mondani, mitől magyar a magyar, vagy mitől “kéne” magyarnak éreznem magam.” Amit pedig ez váltott ki: “Aki nagyon angolbuzi, az nem lehet szerintem igaz magyar szívű” És utána személyeskedés zárásnak: “Te úgy tűnik csicskának születtél.”
    Annyira tipikus :D

  35. a álszenteket(sic!) én is utálom.
    Azt pedig, hogy ki/mi hungarista, azt nem hiszem, hogy tudnád. Javasolnám, hogy néz utána mit is jelent a kifejezés, de ne csak a történelemkönyvekben és az indexen meg a szombat.org-on. Talán te magad is meglepődnél.
    A cigányokat gyűlölöd? Tán csak nem soviniszta vagy? Az mondjuk az angolokhoz, franciákhoz és csahosaikhoz illik. Én Mellesleg én sem szeretem őket, mivel kevés rendessel találkoztam közülük. De hogy gyűlölöm… Te ezekszerint fajgyűlölő vagy? :) Esetleg szkinhed? Azok is anglománok. Bár azok közt sokan hungaristának vallják maguk. Szerintem te is azokra gondoltál.

    Mindemellett nem megsértődni kell. Végletekig eltunyult társadalmunkat csak erős hangnemben lehet felrázni kábultságából. De a legtöbben csak annyit mondanak: “haggyámá'” amint te is ezt teszed gyakorlatilag… Mert ne mondja meg neked senki, mit, hogyan kéne. Főleg ne, ha tényekkel alá tudja támasztani. Szabályok? A hülyéknek vannak. Szabad vagy! Úgy éled meg a magyarságod, ahogy neked jólesik. Meg a kereszténységét is úgy éli meg mindenki (aki akarja), ahogy akarja. Mindent úgy ahogy te akarod. Te hogy akarod? Ahogy kényelmes, egyszerű. Az értettségi vizsgát is a diákokhoz butították. Akik tovább butultak. És butították tovább. A szakvizsgákkal ugyanez a helyzet. Az oktatás felmorzsolódik lassanként, mert nehogy már valamit úgy kelljen, ahogy. Majd ahogy jól érzi a tisztelt diák. És a vége: CSŐD! Aztán lehet nyafogni. Bezzeg máshol… Bezzeg a nyugaton: Ott az innen (és máshonnan) elszívható használható munkaerőből élnek. Mi honnan szívjuk el? Etiópiából? Nincs hova hátrálni. De te kedves kultúragyilkosaink feladtok mindent. Most még csak szellemileg. Aztán majd idővel tettlegesen is. Hisz ahol azt tanultátok, hogy jó lesz angolul is, ott azt is tanultátok, hogy hülyeség volt meghalni a Budapest védelmében. Dugovics Titusz is egy lúzer (sic!) volt. Inkább ment volna inni a csata helyett… Vagy nem így gondolod? Kész vagy meghalni a hazáért? Előbb élni kéne érte, de ahhoz elhatározás kell. Kisebb, de állhatatosabb. Mert az ellenség apróságokkal nyer tért. De a sok apró lépés után semmink sem marad. Se honvédségünk, se fegyvereink, se országunk, se kultúránk, se nyelvünk, se múltunk. És akkor mi is elvesztünk. A mostani fiatal generációk oly sokat vesztettek nagyapáikhoz képest kulturálisan. De még a maradékot is feladnák, önként…

  36. yozsi88

    Alapvetően teljesen egyetértek veled csak két észrevétel.

    1,”Dugovics Titusz is egy lúzer”

    A legújabb kutatások szerint nem létezett csak azért találták ki,hogy példát állítsanak az emberek elé.

    2,”Kész vagy meghalni a hazáért?”
    A hazáért meghalni nem egy okos dolog,hisz a halottak semmi építő jellegűt nem tettek még a történelemben és nem is nagyon fognak.Szóval aki azt mondja,hogy bármikor kész meghalni a hazájáért az semmi hasznosat nem tesz csak gyarapítja a hullák számát és ezzel párhuzamosan csökkenti hazája népességét azaz csak árt.

  37. Mellesleg kiragadtad az utolsó mondatot a szövegkörnyezetből. Vesd össze azzal, hogy: “De királyok csak a saját játékunkban lehetünk, ahol nem csicskái, hanem szövetségesi vagyunk másoknak. Szövetséges pedig csak úgy lehetünk, ha úgy állunk ki magunkért, hogy a saját (többek közt kulturális) szuverenitásunkból egy cseppet sem engedünk. ”

    Emellett hogy annyi hungaristával lett volna dolgod azt kötve hiszem.

    A liberalizmus áldásait annyira élvezheti mindenki, hogy csuhajja. A nagy többség bármit élvez, amíg van mit enni. Aztán ha elfogy, akkor nyafog. Majd éhendöglik. Mert a liberalizmusban nem tanultak rendet. És nem tanulták meg ennek híján a munkát sem tisztelni. Csak a másság tiszteletét tanulták meg. Jönnek már a nehéz idők, tornyosulnak a felhők a láthatáron. És a liberalizmusnak és a demokratásdinak leáldozott. Talán a fehér fajnak is. A jövő az araboké, a kínaiaké (elég nagy a súlyuk, hogy a negatív demográfiai trendek ellenére is sokan maradjanak. Van miből ideiglenes áldozatokat hozniuk). Mert a háborúk nem a hadszíntereken dőlnek el, hanem a bölcsőkben. És a jelenlegi háborúban minden szempontból vesztésre állunk (kulturálisan is, demográfiailag is). Köszönhetően a liberalizmusnak. Ha meg annyira örülsz, hogy a nacionalizmus kora leáldozott, és te úgy örülsz ennek, akkor mit törődsz azzal, hogy minek nevezlek, magyarak vagy sem?

    Az angolokat/amerikaiakat pedig sztárolni nem kell. Nem sok jót tettek értünk. A 2. VH-ban semmit. Azelőtt? Semmit, hacsak te Trianonnak nem örülsz. Azt is lehetett volna ésszerűbben, de nem. Céljuk volt a térség destabilizálása, ezért nem az etnikai hatérokon vonták meg a hátárvonalakat, hanem úgy, ahogy. Azután voltak a bombázások a 2. VH-ban. Értünk tették. Mondjuk abból a németek többet kaptak. De Jalta is szép volt. Aztán 1956. Az amerikaiak nagyot segítettek ám. Minek kellett biztatniuk a magyarokat, és hitegetniük, amikor eladtak minket kilóra a szovjetnek? Módszerváltás után? Balti háborúk. Ott legalább dicsőséget szereztek Dani századosnak az F117-el. Azóta? Csodás szövetségi rendszerükbe beléptünk. Harcolunk a szabadságunkért és függetlenségünkért az afgánokkal. Persze, hogy ne robbantsanak a kaftánosok Budapesten. Hát előtte azt sem tudták, hogy van olyan, hogy Magyarország… Mit nyertünk rajta? Semmit. Némi sivatagi haditapasztalatot. Remélem nem kell hamarosan sivatagba mennünk a liberalizmus védelmében. Megvan! Hiszen mit kaptunk az angolszászoktól: McDonalds, mehetünk Londonba mosogatni utánuk, meg ilyen csodás dolgok. Ezeket a nagy eredményeket meghagynám nektek, hadd élvezzétek. De sajnos nem mehetek a saját világomba, ahol megmondják mindenkinek, ki, milyen viselkedéssel a magyar. Mert én úgy hiszem, ott is magyar lehetnék, ahol megmondják hogy kell viselkedni ahhoz, hogy magyarnak nevezhessem magam.

    Mondd el, miért nem kéne az angolimádatot megvetnem?

    És aki egy magyar oldalon az angol írásért lobbizik, nem úgy, ahogy az oldal üzemeltetői tették, értelmesen, rugalmasan, érvekkel (az nem érv, hogy “had írjam úgy, ahogy akarom”. felőlem írhatod. magadat minősíted, ha az idegeneknek akarsz ott is megfelelni, ahol egy sem látja…) az ne kapja fel a vizet, ha esetleg kap némi szurkálódást.

    A zsigerből jövő hungaristázást meg fel sem veszem (bár sejtem, hogy te a jobbik-kurucinfó-szkinhedek vonalra gondoltál), inkább dícséretnek fogom fel. De hogy egyből ezt a mantrát kell elővenni… (<- kedvencem a 3 pont!)

    Azt, hogy nem térünk vissza továbbra is úgy érteném, hogy: "Hál' (<- kell egy aposztróf, mert kihagtunk egy betűt, vagy egybe kell írni, mert az egy megengedett forma!) Istennek (<- figyeld a nagybetűt!) kihalunk (<- a vissza nem térés pontosítva)!" (<- ez amúgy ilyen hülye angol mintájú idézőjel, de nincs rendes magyar a billentyűzeten. tudod, ,,ilyen dupla alul, dupla felül :)'')

    Emellett természettudományos irányultásgomból fakad, hogy midnenről meg akarom mondani, mitől az, ami. Amíg nem definiáltam egy fogalmat, addig üres. A magyar definíciója így üres szerinted, vagy magyar == magyar köztársaság állampolgára. Ebben nincs egyetértés. Szerintem az állapolgárság (legalábbis az, ami jár, nem kiérdemelhető) nem lehet érték, és nem is lehet a magyarság definíciója. Azt tettek, gondolkodás, származás adhatja. Kérdés szerinted mi a magyarság definíciója (nem a magyarságnak, mint magyarok összességének)?

  38. mellesleg senki ne higgye, hogy személyeskedek. Én itt gondolatok ellen hirdettem harcot, amik sajnos mélyen gyökeret vertek az emberek fejébe. És aki mindig másokhoz idomul ahelyett, hogy büszkén viselné saját identitását, azt bizony nem hősnek szokták nevezni, és nem is egyéniségnek! :) Ez ellen az önfeladás ellen a legfontosabb harcolni, kifelé, és önmagunkban is. Ezt árasztják ránk mindenhonnan, és az ország ezért nem jut egyről a kettőre. Mert másokban bízik mindenki, illetve mástól várja a csodát, és azokhoz idomul, ahelyett, hogy cselekedne. Így lesz a harcos népből (igen, a földdel is meg kellett harcolni a terményért. Ma meg ha a kombájn nem tud bemenni a kukoricát leszedni, akkor segélyért kiáltanak a gazdák is. Az új szántást értem, hogy nem lehet a felázott talajon elvégezni, de talán egy gumicsizmában le lehetett volna szedni a terményből ami menthető, és takarmánynak még jó lett volna. Ez egy példa az önfeladásról, egy néhány hetes híradórészletből) szolganép, az elszaporodott cigányok szavaival élve csicska. Sok gondolat kavarog még bennem, de mindet nem önthetem ide, így is elárasztottam az oldalt.

    Lényeg: mit adtak nekünk a rómaiak^Wangolszászok
    A ^W amúgy unix “humor”. bocs. megszokás.

  39. YOZSI88 TE DISZ HUNGARISTA SZÁLASZI MOCSING.

    MI JOGON MERED SZÁDRA VENNI A KORMÁNYZÓ ÚR NEVÉT.
    MAGAD FAJTÁT MUTOGATJÁK A TV-BE MERT EGY PRIMITÍV ÖSZTÖN LÉNY.

    Ez egy haditechnikai oldal ráadásul a legszínvonalasabb magyar nyelvű.
    Nem egy Hungarista megmondó oldal.

    Másokat felett tör pálcát pedig te se vagy jobb.

  40. A Szuhojos acsargásnál azért remélem érzitek, hogy alapvetően egy orosz szóról, sőt egy vezetéknévről van szó, amit mi is csak átfordítunk. Ha már a nyelv védelme, akkor időnként a kollégák hozzászólásai, többek közt olyanoké, akik magyarabbnak vallják magukat a többieknél, olyan szintű helyesírási hibákat tartalmaznak, hogy még én is elszomorodom, pedig nem vagyok egy nyelvtan náci. Ezzel van a probléma, és nem azzal, hogy egy orosz szót hogyan írsz!!!

  41. ranyek:
    pl M1
    http://www.army-guide.com/eng/product.php?prodID=429

    Lényeg:
    “Ammunition load compartment is separated from crew with armored screens. Ammunition load compartment has it’s own hatch used to load ammunition storage. Furthermore it has special construction which blows off hatch and releases explosion energy threw it saving crew members, in case of direct hit into ammunition storage. ”

    Szovjeteknél mindig divott, hogy ha technologiában (védettség ennek csak egy része) nem tudjuk felvenni a versenyt a NYal “akkor gyártsunk 3*annyit”. Ami sok helyen működött is, sött én azt gondoltam(1991ig), hogy egy hidegháborús Europai háborúban is bőségesen elég lenne.
    Vhol persze komoly tervezési és nem technologiai hiba amit pl Iragban láttunk de ebbe most ne menjünk bele.

    Mindenkinek megvan az öröksége. pl. Tankoknál USnek az M1 logisztikailag problémás gázturbinája (ami abból fakad, hogy Europába tervezték). Oroszoknak meg a T72BU(másképp T90) (ami abból fakad…).

    Nem gondolom azt, hogy mind amik, mind Oroszok ne lennének tisztában a tankjuk problémáival. Egyszerűen vannak prioritások. Abba pedig az új Orosz tank hátul kullog. (Többek közt aztán ezért amik/németek… se forszirozzák az új tankjukat.)

  42. yozsi88:
    Tud oroszul, gondolom így jött vagy vmi miatt így írta. Gyártottam rá egy szóviccet, hogy a Kínai Szuhoj (J11) a SzuCHoj (CH sok helyen China rövidítése). Mért kell ezt túlragozni….?

    Amit írsz azt Arafat fogalmazta meg szépen, hogy a föld nem azé aki megműveli, hanem aki teleszüli. (Persze “szebben” tette…) Egyébként nem feltétlenül. Kína ezt felismerve vezette be az egyke politikát és hát arabok se keveset probálkoztak Izraellel. A határokat le lehet zárni, még ki se kötött a menekülteket hozó hajó, már fordulhat is vissza. (Ha nem lehet egyszer figyelmeztetni a hajó kapitányát a 76mmesel, hogy hajó nélküli kapitány lesz, ha nem fordul vissza.) Ez nem liberalizmus kérdése!
    Amúgy nem kéne mindenért a liberalizmust hibáztatni. Értem én, hogy értelmiségi körökben már nem divat a zsidó és találni kellett vmi mást… :DDD

  43. monyok!

    Televíziót ritkán nézek, mert nekem nincs, úgyhogy nem tudhatom kit/mit mutogatnak benne. De amikor még néztem nem épp a “magamfajtákat” mutogatták, és hungaristát sem sokat láttam benne. Nem ártana ha a Kormányzó Urad nagy tiszteletében a helyesírást gyakorolnád, bár azt olvastam, hogy a magyar nyelvvel neki is gondjai voltam, mivel sokáig csak német környezetben élt, dolgozott (a folttánál), ám mindennek ellenére csak a kiejtésén és a lassú tagolt beszédén lehetett ezt hallani. Te ellenben tragikus helyesírással bírsz, így ha már a Kormányzót választottad példaképül (aki ellen számos érvem lenne, de szíved joga. Amúgy ő anglomán volt, lenyűgözte a nagy angol flotta) akkor ebben is példát vehetnél róla. Az általánosiskolában vagy a Jobbikos ivászatokon ez persze nem téma. Mindenki a nagy szájával menti meg a nemzetet. Tanulással, munkával nem divat. Majd a szavazással. A mindennapi helyes írás és beszééd is munka eleinte. Aztán magától megy. Én sokat tanultam és dolgoztam, és ennek többek közt az elfogadható színvonalú helyesírásom is az eredménye (valamint az is, hogy már csak magamban bízok). De érzem, hogy megérte, mert egyből lehungaristáznak, szitkozódásként, ha a gondolataim kifejtem. Én ugyan nem érzem ezt szidalmazásnak. Inkább örülök, mert így lehet egy totál idióta birkanépet fenntartani a munkámból, és a többi dolgozóéból aki örvendezhet a Kormányzónak, a demokrációnak, a vonagávornak, a novákelődnek, a zorbánviktornak vagy valamelyik másik idiótának, de dolgozni nem akar a jövőért. Így lehet velük elhitetni, hogy pár diótát ha mutatnak, és mondják melléjük, hogy hungarisa, hogy azoka hungaristák. A birkanép csak várja, hogy majd más elhozza neki a jólétet, szabadságot, akármit. De én örülök, hogy általánosiskolás kis gyerekek megmondják a frankót, hogy én ne mondjam meg a véleményem. Tán nem azok volnátok, kedves falka? A helyesírásotok alapján 5.-7. osztály közöttre teszlek bennetek. :)

    Kolumbusz: Alapvetően igazad van, de én nem ezzel indítottam, hanem megjegyeztem, hogy hova vezet. Sokan nem tudnak jól angolul, és sajnos sokan magyarul sem. Az angol írásmódból midnféle mutációk jönnek. Oroszul manapság még kevesebben tudnak, és anglomán világunkban az nem is menő, úgyhogy a cirillbetűs átírást végképp nem értené senki, ráadásul azt bevinni is nehézkes egy normál magyar billentyűzeten. Ezekkel szemben pedig van rá rendes szabály a magyar helyesírásban. És mindemellett nem az Angol írásmóddal van problémám, hanem azzal, ha vlaki olyat mond, hogy had írja úgy, ahgy a külföldi portálokon értik. Majd azzal jön, hogy ez a legszínvonalasabb magyar portál. Énszerintem Magyaroszágon, egy magyar nyelvű oldalon, egy magyarnak magyarul kellene írni. mondhatni, hadd ne kelljen már itt is az idegeneknek szívességet tenni. Én sem angolul kommunikálok a kollégáimmal, barátaimmal Magyaroszágon olyan szakmámba vágó dolgokról, amikre van magyar szó. Bármily meglepő, de még otthon sem próbálok a külföldiek által is érthető szavakat használni, sőt az utcán sem.

  44. Fade: liberalizmus == zsidó, vagy szellemi, lelkizsidó. Ne értelmiségizz le, kérlek, mert elcsépelték ezt a kifejezést. Én szellemi dolgozó vagyok :) De ezzel már érik a kitiltásom, ezért akartam kerülni a “zsidózást” de már úgyis le lettem hungaristázva… Nem bánom, akár az is lehetek. Ismerek párat, rendes, szorgos józan emberek. Meg ismerek párat akik megrekedtek Szálasinál. Az a Horthy imádat párja. (Amúgy a horthystáknak javasolnám a Moltay Iván: Egy élet Magyarországért, avagy Horthy Miklós jobboldali kritikája c. műve elolvasását… Az állításai ellenőrizhetők az újságarchívumból, gondolom, ég nem tettem meg.)

    És mellesleg már nem csak a zsidókkal van a baj. Elhintették az emberek fejében a mérget, és csírát hozott, gyökeret vert. Ezért próbálnak azzal szidni, hogy hungarista, úgy, hogy pl monyoknak vgy még feekén a tojáshéj, vagy elitta amit az iskolában tanult, mert Lakatos Nintendó jobb helyesírással bír mint ő. Majd jön a liberális kánon, hogy “dehiszdiszleksziás… dehiszdiszgráfiás… dehiszhaggyadhajólesikneki…. terohattnyelvtannáciiiííííí!!!” :D

    Nah elutaztam, ma van a szabim utolsó napja. Viszlát pupákok!

  45. Yozsef88

    Helyesírásom ha bele döglök akkor is árnyalatokat javulhat. Dixlesziás és dixgráfiás vagyok.

    Nagy tévedésbe vagy nem vagyok Jobbikas. HVM-hez kötődök inkább.
    Nem vagyok kocsma huszár mert rossz a természetem. Ehhez jön 6-7 év karate.
    5 év tajvédőzés.
    Műveltség TTK-ás egyetemi hallgató vagyok

  46. A 2. VH-ban semmit.

    Magyarország hadat üzent az USA-nak. Talán csotáblákat kellett volna szórni a Liberátoroknak?

    Azelőtt? Semmit, hacsak te Trianonnak nem örülsz.

    Ahhoz mi köze USA-nak?

    Azután voltak a bombázások a 2. VH-ban. Értünk tették.

    Lásd fent. Melyik balfasz üzent nekik hadat? Ja, hogy mi…

    Aztán 1956. Az amerikaiak nagyot segítettek ám.

    Mit tehettek volna egy atomhatalommal szemben? Olvasgass Borhi Lászlót.

    Új vagy itt de butaságod ér toll faktorod igen magas. Sikerült felnőnöd egyes nagy elődökhöz két perc alatt.

  47. bczovo

    Nézd ez olya hogy indiaiak is sikeresen ki hozdták végül hogy az ő tankjuk jobb mint a T-90.
    Valóságba biztos hogy nem igaz.

    Mindent allá lehet támasztani.

    Német tank tervezők meg nem hülye gyerekek.

  48. Felpiszkálni kicsiny népünket…

    Az amerikai piszkálásnak vajmi kevés köze volt a forradalom kitöréséhez. A lengyel tüntetésnek, Sztálin leghűségesebb tanítványának, Rákosinak, a hasonló beállítottságú de pöcs Gerőnek, Péter Gábornak és az ÁVH-nak, a hiánygazdaságnak, a kolhozosításnak, az erőszakos ideológiai nevelésnek, az utazás tilalmának ezerszer inkább fontos szerepe volt.

    A forradalmak nem azért törtnek ki, mert valaki biztatja az embereket, hogy fellázadjanak, hanem azért, mert valaki sanyargatja, és meg akarnak szabadulni tőle.

  49. Kolumbusz

    No offense. Mégis akkor miért? Tényleg kiváncsi vagyok. MIt gondoltak szerinted még ha az összes ruszki hazamegy, mi lesz utána. Szerintem biztos vártak vmi segítséget USA-tól, annak meg biztos volt vmi alapja. Ebből következik a felpiszkálták.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.