A közelmúltban egy közleményben jelentették be az Iráni Légierő (IRIAF) képviselői, hogy hosszútávon építenek a hazai fejlesztésű technikára.
Még 2004 szeptemberében mutatták be az iráni televíziók a hazai fejlesztésű, korszerű vadászbombázóként beharangozott HESA Saeqeh (Mennydörgés) típust. Persze a gépről egyből lerítt, hogy a Northrop F-5E/F Tiger II némileg átépített változatáról van szó. A gép az F/A-18 Hornethez hasonló aerodinamikát, valamint korszerű(nek mondott) fegyverzetet és radart kapott. 2010 szeptemberében jött az újabb hírverés, ugyanis bejelentették, hogy szolgálatba állt a típus és ekkor mutatták be az első, Saegah gépekből felállított századot is.
2007-ben egy újabb vadászbombázó létrehozását célzó fejlesztési programot indított el az iráni védelmi minisztérium, ám ennek eredményéről máig nem tudni konkrétat, a szokásos iráni titkolózás ezt a projektet is körüllengi. Többször lehetett hallani olyan hírekről, hogy Iránban csökkentett észlelhetőségű típust tesztelnek, de konkrét információk nem kerültek nyilvánosságra.
A minap is csak annyi hangzott el a perzsa állam légierejének magasrangú katonai vezetőjének, Mohammadreza Karshki dandártábornok szájából, hogy hosszútávon saját fejlesztésű típusokra építenek, ezek fejlesztésével kapcsolatban szorosan együttműködnek a védelmi minisztériummal.