|

Repült az első sorozatgyártású F-35A

Az elmúlt évek sorozatos halasztásai, nem várt hibái, határidő-csúsztatásai és költségemelkedései közepette sokakban kialakult egy rendkívül negatív kép a Joint Strike Fighter programról. Egyre népesebbé vált azon személyek tábora, akik szerint csökkenteni kellene a megrendelt mennyiséget, megvonni a további támogatásokat, sőt, még talán az egész programot is törölni kellene. Mindezen vélemények azonban nem veszik figyelembe, hogy a sajtóban megjelenő negatív hírek ellenére a projekt szépen halad. Ennek ékes példáját láthattunk most is, ugyanis levegőbe emelkedett az első sorozatgyártású példány.

A Lockheed Martin texasi telephelyéről február 25-én, helyi idő szerint 15:05-kor szállt fel az AF-6 jelzésű sorozatgyártású F-35A modell. Katapultülésében a gyártó egyik berepülő pilótája, Bill Gigliotti foglalt helyet, aki szerint minden tökéletesen működött a repülés során, mely 16:05-kor ért véget.

Felszáll az AF-6 |Fotó: Tom Harvey, Lockheed Martin ,

„A repülőgép minden rendszere, minden porcikája mérnöki pontossággal üzemelt a felszállástól a landolásig, bizonyítva a fejlesztő és kiértékelő csapat hosszú évekig tartó, kemény munkájának eredményességét.” – mondta Gigliotti. „Már alig várjuk, hogy átadhassuk a sorozatban gyártott F-35-ösöket a légierő pilótáinak, akiknek már csak pár hetet kell kibírniuk a nagy alkalomig”

A mostani repülést még néhány hasonló követi majd Fort Worthban, a normál átadás előtti kiértékelés részeként, melyen minden repülőgépnek át kell esnie. Az első felszállás során alapvető manővereket végeztek, és a hajtómű teljesítményét vizsgálták eredményesen. Az AF-6 még körülbelül egy hónapot tölt el mostani állomáshelyén, majd ünnepélyesen átadják a US Air Force számára, így ez a példány lesz az Amerikai Egyesült Államok első sorozatba állított F-35-öse. A gép új bázisa egyébként az Edwards AFB lesz.
Ami pedig a többi változatot illeti: ha minden jól megy, az F-35B szállítása is még idén megkezdődhet, a haditengerészet pedig 2012-ben veheti át első F-35C-jét.

A USAF első sorozatban gyártott F-35A-ja |Fotó: David Drais, Lockheed Martin ,

Kapcsolódó hír, hogy az F-35 berepülési programja új vezető tesztpilótát kapott Alan „Al” Norman személyében. Norman 1999-óta a Lockheed munkatársa, előtte 23 évet szolgált a USAF kötelékében. Eddig 70 különféle repülőgép-típussal repült, és összesen több mint 6000 órát töltött a levegőben. Ő volt a vezető berepülő-pilótája az F-22 Raptor tesztprogramjának is, valamint minden létező F-16-verziót is kipróbált már.

10 hozzászólás “Repült az első sorozatgyártású F-35A”

  1. Lassan-lassan csak beérik ez a madár is! Reméljük nem sok gyermek betegséget fog elkapni, s akkor minden csúszás, hiba, gond, apró és nagy probléma meg lesz bocsájtva! Nagyon sokat nem tudunk még erről a gépről! S ki tudja, hogy hol is lesz még a vége, hisz nagyon-nagyon az elején tartunk a dolognak! Lehet, hogy senki nem fog emlékezni erre amit most leírok, de talán az F-35-tel kapcsolatban még megélhetjük az 5++-os jelzőt is…