|

Oroszországnak mégsem kell az Ukrajna?

Kijevnek Moszkva nyakába borulása után előtérbe került a Szláva-osztály utolsó, be nem fejezett, a Szovjetunió széthullása után nem sokkal Ukrajna tulajdonába került Ukrajna rakétás cirkáló Moszkva általi megvétele. A tavalyi év folyamán mi is többször foglalkoztunk, az alapvetően ismeretlen állapotú cirkáló körüli eseményekkel.

Annyi bizonyos, hogy Kijev korábbi vevőcsalogató akciói során kissé optimistán állt a hajó befejezéséhez szükséges munkálatokhoz, illetve azok árcédulájához. Magas rangú orosz illetékesektől a RIA Novosztyi hírügynökség még tavaly nyáron ugyebár olyan értesüléseket szerzett, miszerint a Kijev által korábban hangoztatott „szinte készen van” állapot helyett a szebb sorsra érdemes hadihajó csak mintegy 50 százalékos készenlétben tengeti egyhangú mindennapjait, befejezésére pedig akár 35 milliárd rubelt, azaz mintegy 1,1 milliárd dollárt is felemészthetne.

Project1164 Ukrajna Mikolajivban

Ezen a 2004-es fotón a Project 1164 / Szláva-osztályú Ukrajna látható Mikolajivban | Forrás: Wikipedia ,

“Megállapodtunk az ukrán féllel, hogy tanulmányozni fogjuk a hajó lehetséges sorsait és prezentáljuk javaslatunkat a következő, az év negyedik negyedében aktuális találkozó során” – nyilatkozta tavaly júliusban Vlagyimir Viszockij, az Orosz Haditengerészet feje.

Nos, a Argumenty Nedeli védelmi minisztériumból származó állítólagos értesülései szerint Moszkva nem kívánja megvásárolni az Ukrajnát Kijevtől, bár ha ingyen megkapja, akkor átveszi. Állítólag ezt már közölték is az ukránokkal. A lenta.ru a befejezés árcédulájára 50 millió rubelt ír, ami persze egy orbitális elgépelés, lévén ennyiből még talán a teknő rozsdamentesítése és lemázolása sem jönne ki… :) Mindenesetre elképzelhető, hogy a további vizsgálatok kapcsán arra a megállapításra jutottak az oroszok, hogy 50 milliárd rubelt is elnyelne a negyedik Szláva befejezése, ami már vállalhatatlanul sok egy ilyen hajóért.

39 hozzászólás “Oroszországnak mégsem kell az Ukrajna?”

  1. Szerintem az oroszok szándékosan felfelé tolják azt az összeget, így gyakorolva nyomást az ukránokra, hogy vagy ingyen vagy piti pénzért adják oda nekik, aztán meg ők megoldanák a rendberakását töredék összegért mint amit mondanak. Legalább is szerintem az oroszok sem hülyék, az ukránokba pedig csak van annyi jóérzés, hogy nem hagyják tovább szétrohadni a ladikot.

  2. Az ukránok alapvetően sarokba vannak szorítva a teknő kapcsán, mert sem Indiának, sem pedig Kínának nem sikerült elsózni anno. Maradtak az oroszok – akik most vélhetően valóban játszanak velük :) Ami tökéletesen érthető, hiszen ez a vas csak nagyon olcsón éri meg nekik. Drága áron jutnának hozzá, akkor inkább építenek az árán – hasraütésre – 2 Gorskovot meg egy Kilo-t, azt csókolom.

    Ha meg az ukránok kötik az ebet a karóhoz, akkor vagy nyakukon rohad szó szerint, vagy dobálhatják bele a zsetont állagmegőrzésre.

  3. Azért ehhez a döntéshez – az ukrán cirkáló pocsék állapota mellett – az is jócskán hozzájárult, hogy megkezdték az eddig tartalékban tengődő, szintén igen lepusztult állapotban lévő 3 Kirov nukleáris csatacirkáló felújítását, és újbóli hadrendbe állítását is. Ez így nem csak azért pecsétel(het)i meg az „Ukrajna” sorsát, mert a Kirovokra is iszonyúan sok pénzt kell ráfordítaniuk az oroszoknak. Hanem azért is, mert így már egyszerűen nincs szükségük ennyi nehéz egységre, a meglévő másik 3 Slava, és a Nagy Péter mellett. Amire inkább szükségük van, az minél több kisebb méretű, így olcsóbban üzemeltethető és fürgébb, lehetőleg multirole képességű fregatt és korvett. Ahogy már TCat is tudósított róla egy másik hírben, az oroszok már el is kezdték gyártani ezeket a kisebb, de modernebb hajókat…

  4. A Nakhimov admirális csatacirkáló tengeri próbán van, a Lazarev admirális csatacirkálót meg átépítik. A kissebb méretü hajók korvett, fregatt eladhatóak, mert van kereslet, mert kell a + pénz, építik át a Kuznyecov admiális repülőgéphordozót is.

  5. Hát a számadatok engem is érdekelnének.
    Mondjuk azt sem tudom most hirtelen, hogy a francia Mistral-okon milyen technika van, és mennyi mert meg lehetne tippelni ,hogy kb mennyi BTR-80, meg BMP-3 férne rá. Bár lehet lesznek módosítások a raktérben.

  6. Ja tényleg a jó öreg 90-est el is felejtettem. Bár láttam egy képen ami, valamni csájnai hordozó fantáziatervét amin voltak hk-ik.
    Bár a BMP-3 asok mellé nem igen kéne hk-i, azok úgy megvannak pakolva fegyverrel meg önvédelmi cuccokkal, meg hát jobban is úsznak ha minden igaz.

    De ami érdekel hogy a gall mistralokon milyen járművek vannak.

  7. Chris

    Az,hogy mit visz az feladat függő de ha úgy hozza a sors akkor akár 40db Leclerc is elfér rajta vagy 70db VBCI,Deszant kirakásához vagy 4db LCM vagy 2db LCAC áll rendelkezésre.Katonából 450 főnek van hely de szükség esetén 900 főt is a fedélzetre lehet zsúfolni.
    Helikopterből 16db közepes(NH-90,Tiger) vagy 35db könnyű helikoptert szállíthat,az F-35 üzemeltetésére nincs felkészítve a hajó.

  8. Ugyesen sarokba szorították az ukránokat. Az ukránok 200 millió USD akartak a hajóért. (ebbol kijon egy korvett). Most az ukránoknak kell lépni, hiszen évente 2 millió dollárba kerul az ” Ukrajna ” az ukrán koltségvetésnek.

    Majd ha átadásra kerul a két Mistral az oroszok eldontik mik lesznek rajta. Még alá sincs írva a szerzodés. Elég drága lesz a két hajó (1,4 mld. Euró)De hát kozeledik a francia elnokválasztás, kell Sárkozynek a pénz a kampányhoz (1,4 mld-ból 200 millió az ové lesz a kampányra)

  9. Chris: Kirov osztály a volt Szovjetunió idelyében épült atommeghajtású csatacirkálók. Egy van hadrendben a Nagy Péter, a Nakhimov fel van újjitva, a Lazerevet, meg tervezik. Nakhimov admirás:hossz 241 méter,vízkiszorítás 26.000 tonna. Főfegyverzete az Onyx rakéta, a Nagy Péteren Granit van. Fegyverzetük rendkivül összetett és erős, különféle torpedók, hajók és tengeralattjárók elleni rakéták, valamint erős csöves és rakéta légvédelem jellemzi.

  10. Bcsocsónak van igaza, a Nakhimov még messze van attól, hogy újra szolgálatba állhasson. De kétség kívül, a 3 egység közül ez áll a legközelebb hozzá. Ami igazán döbbenetes, hogy – a tervek szerint – még az Admiral Ushakov ( Kirov-1 ) talpra állításával is számolnak, holott az konkrétan egy roncs. A felépítménye vissza van bontva, a belső helységek egy része ki van égve egy korábbi baleset miatt, stb. Szerintem már gazdaságtalan lenne helyreállítani, de az ő pénzük bánja, úgyhogy it’s all the same for me… :-))

  11. a lényeg: 2010 novemberében, az ITAR-TASS hírügynökség jelenti, hogy ahhoz, hogy 2012-re tervezik a hajó befejezését, de itt még arról is írnak, hogy fel kell újítani a teljes fegyverrendszert, a meghajtást az érzékelőket és az elektronikát. Mintha eddig még semmit sem csináltak volna.
    A cikk azt is megjegyzi, hogy a Sevmash nagyjából minden évben elsüti azt, hogy nincs pénz elég, adjon többet a kormány – most már 20 milliárd rubelnél járnak.

  12. Killer:

    Ushakov: A Kirov osztály az oroszoknál afféle státuszszimbólum, mint egy repülőgép-hordozó. Jó kérdés, hogy vajon a részben sugárfertőzött/visszabontott hajótest újjáépítése (gyk. csak az úszótest van meg), vagy egy új hasonló potenciállal bíró hajó építése a gazdaságosabb. Ugyanakkor sem a balti, sem a Fekete-tengeri flotta nem igényli egy ekkora vas jelenlétét. Ezekre a „tavakra” elég a szláva (sőt, éppenhogy marad egy kis víz a két oldalán :-D). Azaz 3 Kirov (egy északi, 1 Csendes, 1 csere-beugró) elég kéne, hogy legyen. Bár a Csendes elbír kettőt. De inkább hordozó kéne oda.

    A 20 gránit helyére valami borzalmasan sok oniks befér (merthogy kb feleakkora. Azaz a négyszeres mennyiségen sem lepődnék meg a korszerűsítés után).

  13. Akkor leírom amit innen-onnan olvasgattam, remélem nem kacsa. A volt Szovjetunió idejében a Kirov osztály főfeladata az USA atommeghajtású repülőgépanyahajók megsemísitése volt. A granitnak atomrobbanófejes változata is volt. A Granit hatótávolsága 570 km, müholdak segitették volna a célba juttatást. A szovjeteknek nem igazán sikerült repülőgéphordozót építeni. Sem a Kirov osztályt és sem a Mistralt nem szándékoznak a Fekete-tengeri Flottának adni. Északi-Flotta és a Csendes- óceáni. A Fekete tengerinek korvettek, diesel-elektromos tengeralattjárók és 1db Ivan Gren (Projekt 11711) partraszállító hajó menne( vízkiszorítás max.6000 tonna.)

  14. A Mistralra sok minden rámehet, a tevezés alatt, álló lényegesen kisebb Ivan Grenre pld. 13 közepes harckocsi és 60 db PSZH menne elsősorban a modernizált BMP-3 és a BTR-90 (gumikereskes fegyvezet gyakorlatilag ua.mint a BMP-3 ( 100 -mm-es hk. ágyú, 30 mm-es gépágyú).
    Bár ugyan csend van róla legalább is én nem hallottam róla újjabb infot. Az oroszok lefújták a port az Uljanovosk atommeghajtású repülőp hordozóról.(USA , Nimitz osztály-nak felel meg.)… és barkácsolnak a Topol-M interkontinentális ballisztikus rakéta 2. és 3.-dik fokozatával.