|

Tengeralattjárós hírek a ködös Albionból

A 2010-es évvel egy hajóosztálynak, konkrétan a Swiftsure-osztálynak is vége lett: a britek legöregebb aktív SSN-je, a szóban forgó Swiftsure-osztály utolsó, 5. tagja, az HMS Sceptre decemnber 10-én hivatalosan is kivonásra került. (Igen, kissé benéztük a eseményt… – a szerk.)

A Royal Navy sajtóanyaga alapján az HMS Sceptre 32 évnyi szolgálati ideje alatt mintegy 1 500 tengerész szolgált rajta, a devonporti bázison megtartott ceremónián pedig 450 főnél többen vettek részt. A legöregebb angol SSN támaszpontja a skóciai HMNB Clyde részét alkotó Faslane tengeralattjáró bázis volt, utolsó feladata pedig 2010 márciusában a Falkland-szigetekhez vitte az ott éppen akkoriban zajló brit olajkutatást biztosítandó. 2010 májusában tért vissza Angliába.

Az HMS Sceptre bő 3 évtizedes szolgálata egyébként nem volt negatív eseményektől sem mentes, hiszen egy szovjet SSBN-nel és egy halászhajóval történő ütközéstől a reaktor hűtőkörének szivárgásán át a nagyjavítása vége felé, az elárasztott szárazdokkban történő elszabadulásig több incidense is akadt.

A Sceptre a 80-as évek elején találkozott össze az említett orosz boomerrel, mely történetesen az orosz Csendes-óceáni Flotta máig aktív állományú Delta III-as SSBN-je, a K-211 Petropavlovszk volt elvileg. A nem a parancsnoki hídon tartózkodó legénységnek állítólagosan az lett beadagolva, hogy jéghegynek koccantak neki – az igazság az ütközésről és az automatikusan beinduló, majd a kapitány által felülbírált reaktor vészleállásról 1991-ben lett csak a nyilvánosság tudomására hozva. A halászhajóval meg 1989 novemberében, Skócia partjai mentén sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnie.

1990-ben egyik devonporti tartózkodása során szivárgás keletkezett a reaktor hűtőkörében, 1995-ben pedig meg kellett szakítania egy őrjáratot a meghajtási rendszerének nem részletezett meghibásodása miatt. 1998-ban újabb hibát találtak a reaktorban.

2000-ben egy 2 éves nagyjavítás befejezésének részeként elárasztott szárazdokkban tesztelték a meghajtást. A teszt során azonban a minimális teljesítmény helyett a meghajtás felpörgött maximumra, aminek végett a Sceptre eltépve „béklyóit” leugrott a tartóbakokról és cirka 6 méterre elegendő lendületével megrángatta a dokk melletti egyik vasúti sínen mozgó darut is, melyet szerencsére nem sikerült úgymond magára borítania.

Az eset kivizsgálása kapcsán a korábban regisztrált reaktorprobléma is előtérbe került, mely végett 2002 januárjában a Sceptre még mindig dokkban volt – végül igen alapos tesztek után 2003 decemberében került vissza aktív állományba.

Utolsó incidensére 2005 februárjának elején került sor, mikor a spanyolok prüszkölése mellett 6 napot töltött Gibraltárban a diesel generátorok hűtésében keletkezett hiba kikalapálása végett. A spanyolok nyilván roppant mód őrültek, hogy az HMS Tireless cirka 1 éves Gibraltári „nyaralása” nem ismétlődött meg.

Az immáron tehát hivatalosan is nyugdíjazott Swiftsure-osztály 5 egységét és a 2 legöregebb Trafalgart az Astute-osztály 7 egysége váltja majd.