|

Hamarosan repülhet a 11. Tejas

A korábban szinte már médiasztárnak minősíthető indiai HAL LCA Tejas vadászbombázó mostanában igencsak kikopott a hírekből, ám ez nem jelenti azt, hogy nem történik vele semmi. A program ugyanis halad, bár most éppen késik, ugyanis az LSP-5 névre hallgató, ötödik nullszériás példány augusztus végére tervezett első felszállása némileg eltolódott, konkrétan még mindig nem történt meg. Most viszont már biztosra vehető, hogy amint az időjárás engedi, sor kerül majd rá – legalábbis a HAL nyilatkozatai szerint.

A cég hivatalosan október 29-én erősítette meg a hírt, miszerint az LSP-5 ’hamarosan’ levegőbe emelkedhet. Legutóbb júniusban történt ilyesmi, akkor az LSP-4 hajtotta végre szűzfelszállását. Azóta ez a gép már javában szeli az eget, több sikeres tesztrepüléssel a háta mögött. Mindent összevetve egyébként az LSP-5 lesz a 11. Tejas, mely levegőbe emelkedik. A típus várhatóan december 27-ig fogja megkapni az összes jogosítását a polgári és katonai szervektől, melyek a szolgálatba állításhoz és a légiforgalmi részvételhez szükségeltetnek.

Az LSP-5 lesz az első Tejas, melynél a robotpilótát is tesztelni fogják. Ezt az indiai National Aerospace Laboratories kutatócsapata fejlesztette ki. További újdonságok lesznek még az NVG-kompatibilitás, az integrált kabinvilágítás, valamint a szintén hazai fejlesztésű, hálózatközpontú kommunikációs rendszer, mellyel többek között a HAL Dhruv helikoptereket is felszerelték. Indiában az új fejlesztésű haditechnikai eszközöknél törekednek az egységesítésre, így csökkentve az üzemeltetési költségeket.

Tejas, F-16 és Typhoon az Aero India 2009-en (Forrás) ,

’Még két nagy sebességű földi gurulópróba van hátra, aztán mehet a menet!’ – mondta egy programban dolgozó forrás. ’A beszerelt újításoknak köszönhetően ez lesz az eddigi legjobb Tejas, mely levegőbe emelkedett. A pilóták is ezen a véleményen vannak, mivel nagyrészt az ő javaslataik alapján került sor a modifikációkra. A repülőgépben található rendszerek 70 %-át már ellenőrizték és jóváhagyták a felügyeleti szervek, a többire sem kell már sokat várni.’

A program pedig dübörög tovább: ha minden jól megy, 2011 első negyedévére az LSP-6, LSP-7 és LSP-8 is csatlakozhat a berepülésekhez. Az LSP-6-ot kifejezetten a nagy állásszögű repülési tesztekre készítik majd fel. Az első Tejas-századnak 2011 közepére kell felállnia Bengaluruban, így addigra az első két sorozatban gyártott példánynak, az SP-1-nek és SP-2-nek is el kell készülnie.

One Response to “Hamarosan repülhet a 11. Tejas”