|

Orosz katonai segítséget kér Kirgizisztán

Az etnikai alapú zavargások megfékezésére kért segítséget szombaton Roza Otunbajeva, az ügyvezető kirgiz államfő. Otumbajeva közölte, hogy levelet intézett Dmitrij Medvegyev államfőhöz, s választ vár arra. Biskek bármikor kész megkezdeni a tárgyalásokat az orosz béketeremtő erőkről – közölte az ügyvezető kirgiz államfő.

“Várjuk az Orosz Föderáció válaszát” – mondta. Úgy vélekedett, hogy az orosz vezetés kedvező választ adhat a felkérésre, hogy külső katonai erőket vezényeljenek a konfliktus övezetbe. Reményét fejezte ki, hogy az erőfeszítések eredményeképpen sikerül ellenőrzés alá vonni a helyzetet a konfliktus sújtotta övezetben. Hangoztatta, hogy a dél-kirgizisztáni Osban csütörtök este kirobbant zavargások mögött az egykori elnök fivérei állnak. “Ezeknek az emberek nagyon erős az a törekvése, hogy visszatérjenek a hatalomba.” Elmondta, hogy a kirgiz hatóságok pótlólagos erőket vezényelnek az ország déli részébe. Elismerte, hogy a az áldozatok száma nagyobb, mint arról a hivatalos szervek beszámolnak. Szerinte humanitárius katasztrófába fordulhatnak az események a térségben, ahol már így is élelmiszerhiány van.

A dél-kirgizisztáni helyzet alakulásáról, az ott történt etnikai alapú zavargásokról tárgyalt előzőleg, még péntek este telefonon Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Roza Otunbajeva. A kirgiz ügyvezető államfő szombaton közölte, hogy a Kirgiz Köztársaság megnyitja Üzbegisztánnal szomszédos határát, hogy a nők, gyerekek és az idősek szükség esetén menedékre találjanak a túloldalon. Arról is beszámolt, hogy az üzbég vezetés megerősítette a határvédelmet ezen a határszakaszon, mert egyes üzbég csoportok hajlandóságot éreznek arra, hogy beavatkozzanak a konfliktusba a Kirgíziában élő kisebbségek védelmében. Kirgizisztánban eddig is állomásoztak orosz csapatok, Oroszország szerződés alapján használhatja a kanti légitámaszpontot, s az itt szolgáló katonák és családtagjaik védelmére érkeztek ide csapaterősítések is. Moszkvai katonai források szombati nyilatkozata szerint azonban ezeknek az egységeknek megvan a maga feladata, így kizárt, hogy békefenntartókként a konfliktusövezetbe vezényeljék őket.

Forrás: honvedelem.hu

2 hozzászólás “Orosz katonai segítséget kér Kirgizisztán”

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.