Hamarosan folytatódik a tavaly lezuhant Tu-142M3-al kapcsolatos keresés

Az orosz Csendes-óceáni Flotta szóvivőjének keddi nyilatkozata alapján még a héten, a tervek szerint május 28-ától folytatódnak a tavaly november 6-án, egyelőre tisztázatlan okokból, a kontinentális Oroszországot legnagyobb szigetétől, Szahalintól elválasztó Tatár-szoros vizébe csapódott Tu-142M3-al kapcsolatos keresési munkálatok.

A gép roncsait az azonnal meginduló kutatás során ugyan már másnap megtalálták, hovatovább emberi testrészekre is akadtak, a 44 méter mélyen nyugvó tengerészeti járőrgép fekete dobozait nem sikerült fellelniük, így hivatalosan egyelőre továbbra is csak az a megkérdőjelezhető vélemény érhető el az esettel kapcsolatban, miszerint a 4 hajtóműves gép hajtóműprobléma miatt veszett oda.

Tu-142M3

Tu-142M3 Bear F ,

A gép 11 fős személyzetének földi maradványainak és a gép adatrögzítőinek kiemelését célzó, mélytengeri robotokat és búvárokat is felvonultató újabb művelet Roman Martov sorhajókapitány elmondása szerint tehát május 28-án veheti kezdetét, amit persze befolyásolhat az időjárás.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése

ICBM tárazás orosz módra

ICBM tárazás orosz módra