|

Iráni akciózás egy repülőgép-hordozó körül

Irán és az Egyesült Államok, mint tudjuk, nincsenek túlzottan jóban egymással. Az utóbbi években többször is felmerült, hogy esetleg még háborúba is sodródhatnak egymással az iszlám köztársaság atompolitikája miatt. Ennek fényében talán már nem is lesz annyira meglepő az az eset, mely nemrég esett meg valahol a Közel-Kelet nemzetközi vizein.

Az amerikai külügyminisztérium elég szófukar volt az ügyben, de néhány dolog mégis kiszivárgott, így röviden összefoglalva a következő történt:
A múlt hét során a USS Dwight D. Eisenhower (CVN-69) repülőgép-hordozó a Közel-Kelet térségében hajózott. Április 21-én egy, az Iráni Haditengerészet állományába tartozó Fokker F27 turboprop repülőgép kis magasságon repülve nagyjából egy kilométerre megközelítette az Eisenhower Csapásmérő Csoportot (a hordozó és a köré csoportosuló egyéb felszíni és felszín alatti egységek). Az iráni gép akciója körülbelül 20 percig tartott, majd zavartalanul távozott.

CVN-69 (Forrás) ,

Az esemény során az eddigi információk szerint a hordozókötelék részéről semmilyen védelmi tevékenység nem volt tapasztalható, tehát nem adtak le lövést és vadászgépek sem szálltak fel, hogy elfogják a behatolót. Természetesen a Fokker-t egész útja során több radar és elektronikus felderítőrendszer is követte, így repülésének minden mozzanatát rögzíthették. Egyelőre azonban csak ennyit tudunk, így az incidens pontos helyét sem ismerjük, az tehát lejátszódhatott a Perzsa- és az Ománi-öbölben is, azok nemzetközi vizein.

A hivatalos amerikai kormányzati jelentés megpróbálja lekicsinyíteni az esetet. A következő szerepel a nyilatkozatban:
„A mi szempontunkból ez az eset nem kapott túl nagy jelentőséget. Az ügy nem szokatlan, ilyen már többször is történt a múltban, így nem okozott különösebb riadalmat.”
A fenti állítás igaz, ugyanis iráni hajók és repülőgépek viszonylag gyakran közelítik meg az amerikai hadihajókat a térségben. 2008-ban például három, a Hormuzi-szoroson áthaladó csillagos-sávos lobogós hajónak rontott neki három kisebb iráni motorcsónak, tesztelve azok védelmi képességeit, majd nagy sebességgel elhagyták a helyszínt.

Érdekességképpen megemlítendő, hogy mostanában zajlott Iránban egy nagyobb szabású hadgyakorlat, mely a Nagy Próféta 5 névre hallgat. Ennek keretében mind a haderő, mint pedig a Forradalmi Gárda földi, légi és vízi egységei közösen végeztek gyakorló feladatokat a Perzsa-öböl térségében, sőt, egy új hazai fejlesztésű rakétát is kipróbáltak.

20 hozzászólás “Iráni akciózás egy repülőgép-hordozó körül”

  1. Hát kínosnak kicsit kínos. Ha ez nemzetközi vizen volt, nem biztos, hogy akartak egy balhét. Ráadásul (igaz nem tudom, hogy a perzsák mit raktak a Fokerre) nem tűnik ey veszélyes betolakodónak. De azt elképzehetőnek tartom, hogy ha kicsit is problémásnak tűnik a viselkedés, akkor jön a Phalanx…

  2. Nemzetközi vizek felett amúgy sem tehetnének semmit max. kísérgethetik a gépeket.Ebben pedig van már gyakorlatuk.Eleget játszogatták az oroszokkal. Bár lehet,hogy most már a Perzsa-öböl is amerikai felségterület lesz.:)(Szerintük)Akkor pedig lőhetnek.(szerintük:)És természetesen jogosan. (szerintük:)
    Amúgy a már megtörtént esetek fényében nem lehet megnyugtató,ha kisebb hajók, repülőgépek száguldoznak manapság az ember közelében.:)Izzadjanak csak!!

  3. Az amik a hordozócsoportok körül békeidőben, nemzetközi vizeken is kijelölnek tiltott zónát. Az, hogy figyelik, az kevés. Legalább kísérni kellett volna. Nagyon vigyáznak, nehogy megijedjen Allah pilótája és véletlenül magától csobbanjon……

  4. Nemzetközi vizeken hogyan lehett tiltott zónát kijelölni? A nemzetközi vizek lényege, hogy szinte azt csinálsz ott, amit akarsz, ha mást és nemzetközi egyezményeket nem sért. Shol nincs leírva, hogy US CVN közelépben repülni tilos. Éleslövészet idején kell bizonyos dolgokat megtenni, de erről itt szó nincs…

  5. Molni. Nem. Nincs üldözési mániám. És nem, nem azt írtam, hogy le kellett volna lőni. Azt írtam, hogy ha ne adj Isten baj van, akkor a halanx ott lett volna. +épp ezért írtam, hogy nem csoda, hogy nem reagáltak. A Fokker nem tűnt túl veszélyesnek. És a nemzetközi vízeken voltak amúgy is.

  6. Erről a beszélgetésről nekem az a városi legenda jut eszembe, ami szerint állítólag a Kirov első távolkeleti útján egy hajnalban, rossz látási viszonyok mellett a maláj kalózok utasszállítónak nézték és megcsákjázták.

    Lehetett ott meglepetés :-D

  7. Littlejohn: A hidegháború egyik „legérdekesebb” eseményei közé tartoznak az un áthúzások amikor szovjet gépek repültek át ami hordozók felett. Ha lett volna olyan amit te írsz akkor szovjetek be se próbálják hapedig bepróbálják akkor automatikus a tűzparancs.

    Te vszeg magára a hordozóra gondolsz, az tény amerikának számít álljon akárhol.

    A tévedés jogát fentartom.

    Amúgy meg minek követni 1kmre repül phalanx is lelövi…. :DDD

    motorcsonakoshoz meg annyit, hogy Cole után Phalanxot ezen a téren is upgradelték, be van kapcsolva nem csak rakétákat hanem auto matice gumicsónakokat is rottyá lövi. Nem kérdez fegyver.

  8. Fade én ugy tudom ezek az áthúzások csak áthúzás volt.Olvastam róla,sajnos a hordozót nem tudom,de azt igen hogy mikor a szu-24 áthúzott felette a hordozó nem követett semmiféle eljárást mert hanyagolták a védelmet egyszerűen csak meglepődtek.Az eset után a parancsnokot elővették és kidolgoztak egy uj protokollt hogy minden körülmények közt még egyszer ne ismétlődhessen ez meg,mert előtte az amcsik nem is gondolták hogy egy szuhoj meglepi őket békében a tengeren.
    Szóval a szovjetek elérték hogy az amcsik állandó készültséget tartsanak fenn állandóan.

    Molninak meg írom hogy nem mindenkit érdekel ám hogy a repülőn van-e fegyver vagy nincs.Nem is olyan rég Indiai Mig-21 is leszedett az égről egy R-73assal egy pakisztáni Atlantique-ot.És akkor nem volt a földön semmi harcicselekmény.És nemzetközi viszhangja se lett.Állítólag berepült az Indiai légtérbe holott a roncsok jó pár kilométerrel beljebb estek le pakisztánban.
    Az amcsik szerintem is fölöslegesen lőtték volna le a fokkert.Valami infó nincs arról hogy az Iráni elektronikus felderítés hol tart?Meg aztán Irán addig van biztonságban míg amerika ki nem heveri Iraqot meg Afganisztánt.

  9. én azt olvastam h csak meg akarták támadni de amikor közel értek észrevették h vagy a tányér görbe vagy a leves nem egyenes mert egy halom orosz lő rájuk a hajóról meg helikopterről meg h nem egy szállítóhajót készülnek elfoglalni hanem egy Kirovot…. azért megnéztem volna ez arcokat:)

  10. Azért gondolom viszketett az ujjuk az amerikaiaknak. Bár elég valószínűtlen, hogy az irániak csak úgy odarepülnek azt’ lebombázzák az egyik hajót . Elég öngyilkos ötlet, egyszer persze beválik. Dehát az irániak sem hülyék és ezt az amerikaiak is tudják azért, bárhogy köpködik egymást a szavak szintjén.
    Propaganda szintján nyilván az irániak jöttek ki jobban a dologból, merthogy ” 1 km-re megközelítették a Nagy Sátán legmodernebb hajóját és semmit sem tudtak ellenük tenni”, csak hát éppen a Nagy Sátán se keresi magának a bajt, ezért nem csinált semmit.
    Anno a szovjetekkel volt olyan, hogy a CVN-től 20 méterre lebegtek Kamovval és filmezték a felszállásokat, abból sem lett baj…a szitu ugyanaz.
    Esetleg az irániak néhi elektronikus hírszerzési infóval gazdagabbak lettek, mert nyilván mindennel követték őket, amivel lehetettt.

  11. Azért gondolom viszketett az ujjuk az amerikaiaknak.

    Miért kell ilyen butaságokat leírni? Mi az, hogy viszketett az ujjuk? A Hidegháború alatt hordozó felett 120 méterre lebegő és elektronikai zavarást alkalmazó helit sem szedtek le, pedig egyezmény volt róla, hogy repbiztonsági okokból ezt nem csinálja egyik fél sem a másik hajója felett. Mégsem volt egyetlen incidens sem.

    Akkor most egy iráni, gyakolratilag civil gép mit zavarta őket szerintetek? Talán még röhögtek is rajtuk…

    1 km-re megközelítették a Nagy Sátán legmodernebb hajóját és semmit sem tudtak ellenük tenni

    Ez tényleg propagna semmi más. Semmiféle eszközzel nem lehet távoltartani egy gépét. Illetve egy van, de az lehet, hogy túl sok lenne a gépnek. Ezt is a Hidegháboú alatt láttuk. Tu-95 vagy Tu-16 elég szépen odarepült közel a Navy gép és max. utánégető. Ezek a nagy dögök megúszták hajóműleállássál és fokozott vibrációval, de egy F-27-tel inkább nem próbálnám ki a végeredményt…

  12. @molnibalage: akkor egy kis magyarázat. A „viszketett az ujjuk” kifejezésen azt értem, hogy szerintem ha úgy gondolták volna, hogy az iráni gép bármi turpisságot akar csinálni, leszedik. Magyarán készen álltak arra, hogy lelőjék. Így OK?
    A „Nagy Sáton”-os duma tényleg csak propaganda, de ezt talán én is megírtam…
    Persze, 1 km-ről lehet egymást távcsővel is figyelni, de amíg odaért, hát csak radart használtak az amerikaiak, hogy kövessék őket, nem?
    Egyéb? :)