|

Idén jöhetnek a Meteor-megrendelések

Az összeurópai fejlesztésű Meteor BVRAAM (Beyond Visual Range Air-to-Air Missile – Látóhatáron Túlról Indítható Levegő-Levegő Rakéta) rakétára eddig csak két ország adott le megrendelést. A gyártó MBDA vállalat úgy véli, hogy idén a többiek is összeszedik magukat, és bevásárolnak.

Antoine Bouvier vezérigazgató szerint a fegyver fejlesztése mostanra már eléggé előrehaladott állapotban van ahhoz, hogy a közreműködő államok leadják rá a megrendeléseiket. Bouvier elmondta: a Meteor sorozatgyártása 2012-ben elkezdődhet, így ezután a vásárlók a szerződéseik aláírásának sorrendjében jutnak majd hozzá a kívánt mennyiséghez.

MBDA Meteor BVRAAM ,

Mint ismeretes, eddig két ország váltotta tetté vásárlási szándékát: elsőként Nagy-Britannia rendelt a Meteorból, 2009 decemberében pedig a spanyol kormány is jóváhagyta egy 100 darabos széria finanszírozását. A többi, programban résztvevő nemzet (Németország, Olaszország, Franciaország, Svédország) azonban egyelőre nem jelezte, hogy pontosan mennyit és mikor szeretne beszerezni belőle.

2010 azonban –Bouvier szavaival élve – sorsdöntő év lehet a Meteor számára, mivel várhatóan idén a fent felsorolt államok közül több is követi majd a spanyol és brit példát, és aláírja majd a szerződését. Ez annyit jelent, hogy a fegyver 2015-től jelenhet meg majd nagyobb számban a Rafale, Gripen és Eurofighter vadászbombázók fedélzetén.

22 hozzászólás “Idén jöhetnek a Meteor-megrendelések”

  1. Nekem is tetszik, de van tőle jobb is, és az nem tetszik benne, hogy úgy istenítik, hogy ez milyen jó, milyen nagy a hatótávolsága… http://www.youtube.com/watch?v=j8KOPzLbdF0 ebben a videóban ha jól emlékszem, volt egy összehasonlítás, hogy míg más rakétákból kifogy az üzemanyag, addig a meteorból még nem, és sokkal tovább repül. Ekkor gondoltam arra, hogy biztos jót röhögtek ezen az amerikaiak, hogy ez a rakéta az aim120 D-től nem jobb, az európaiak meg úgy állítják be hogy igen.

  2. A jelenlegi C AMRAAM-nál messze nagyobb kienmatikai hatótávolságot biztosít. Ez tagadhatalan. Viszont az alábbi problémák vannak.

    – A rakéta légellenállása jóval nagyobb a hagyományosn társainál.

    – RCS értéke szitén.

    – Szép dolog a nagy kinemaitika hatótáv, ha a célt a radar kinematikai hatótáv feléről sem látja és nincs AESA az alkalmazó gépeken, hogy a nagyon eltérő aspektussal rendelkező célokkal is tudj szimultán módon foglalkozni.

    Én személy szerint Meteor-AMRAAM mixszel mennék bevetére.

  3. Szervusztok!

    Véleményem szerint a RAMJET nagy előnye, hogy a végfázisban is biztosít mozgékonyságot a rakétának így a manőverező légicél megsemmisítése nagyobb távolságban nagyobb százalékkal lehetséges. Más kérdés, hogy a jelenlegi szigorú (jogosan) azonosítási eljárás gyakorlatilag kizárja akár az AMRAAM-ek képességeinek kiaknázását. Az aktív radar kis hatótávolságától meg mindegyik típus „szenved” ezért repülik az útvonalat INS-el.

  4. INS? Az nem csak akkor van, ha az MCG jeleket nem kapja a rakéta?

    A végfázisban mitől biztosít mozgékonyságot? Ha elfogy a hajtóanyag, akkor a hagyományos rakétáknál jobban lassaul tudtommal egy ilyen szerkezet. Az más kérdés, hogy ezt a pontot később éri el. :)

  5. Nyilván a megspórolt nafta biztosít hosszabb égésidőt, így a végfázis valóban nem szerencsés kifejezés. MCG-hez folyamatosan müxik a radar nem? Akárhogy is az ici-pici aktív radarok nem biztosítanak elég hatótávolságot, h az indítástól fogva azzal vezéreljék a raksit ha cél nagy távolságban van.

  6. Nem tudom, hogy ki lehet -e szakaszosan kapcsolni az indító vagy más gép megvilágító radaját és csak néha MCG jelet küldeni. Elvben elképzelhető, technikai akadálya biztos nincs, de ez inkább másféle problémákat vet fel főleg, ha nagyon zsúflt a légtér.

  7. Már a Sparowval lelőtt első BVR gép is saját volt. 1ből meg is tiltották a rendeltetésszerű használatát. Mire meg mindenki rábólint az indításra, már baszhatják. Amíg ble nem törődnek, és el nem fogadják, hogy ez így is lessz, nem lehet úgyse kihasználni.

  8. Én (ami nem számít) csak így látom értelmét, mert ugye ez így nem több, mint egy szimultán cél leküzdési képességű (amire talán csak egyszer volt példa) Sparrow (vagy akármelyik fél-aktív vezérlésű), az árulkodó sugárzás megmarad.

  9. Már a Sparowval lelőtt első BVR gép is saját volt. 1ből meg is tiltották a rendeltetésszerű használatát.

    Azér a ló másik oldalára se essük át. Ez cirka 43-44 éve volt könyörgöm. Jó, hogy nem a szikratávírókkal próbálod bizonyítani azt, hogy a adatkapcsolat semmit sem ér…

  10. Ahogy én ismerem a dolgot (nekünk legalábbis így tanították, nagyon ellentéteset meg nem találtam), de az MCG jel egyáltalán nem folytonos, az alapműködés (vagyis abszolut nem manőverező cél)esetén tulajdonképpen nincs is: ekkor a radaradatok alapján számítódik egy „találkozási pont ( vagy inkább terület?) „, ahova a rakétának el kell jutnia, hogy már saját radarjával lássa a célt. Az oda vezető útvonalat a rakéta INS-el repüli le.
    Ha a cél jelentős kitérést végez az indítás után (olyan mértékűt, hogy az eredetileg kitűzött pozícióból a rakéta már nem találná meg), akkor úgy új „találkozási pont” számítódik, ezt kapja meg a rakéta az MCG jelben, INS-el repül tovább az új pont felé. Nyilván ha cél nagyon dobálja magát, akkor ez a módosítás eléggé gyakori is lehet. De ha nincs rá szükség, a radar (hordozógép) NEM küld MCG jelet, sőt ezt a funkciót elvileg ki is lehet kapcsolni, ekkor a rakéta az indítás előtt meghatározott helyre megy.

  11. Persze, hogy lehet MCG nélkül is élni, de ha 6-8 gép egymást kergeti és te szeretnél beavatkozni, akkor MCG néklül gyakolatilag teljesen véletlenszerű lesz, hogy mit fog be majd saját feje után menve a rakéta. Olyan kis radar nem tud NCTR-ert (ha egyáltalán szemből látható a cél) és IFF sincs benne.

  12. molni: láttad a vidon, hogy az AEWtől kapja az EF az infot, hogy ott és ott ellenséges gép van és indul a meteor?

    ha emlékszel anno erről beszéltünk, hogy ezt az amraam nem tudja, én meg ezt furcsáltam.

    mindenesetre video szerint meteor tudja, és nem lepne meg ha uemiatt csinálnának 120dnek (ahogy meteornak is) is 120km+ os ranget.

  13. Egyetértek fade-vel, ha sűrűn vannak a gépek és a kivezetési ponton több cél van a „kosárban” (azaz többet lát a rakéta), ott már a rakéta dönt, azt kapja el, amelyik neki szimpatikus (szóval egy tömeges manőverező légiharc közepébe szerintem nem illik ilyesmivel beledurrantani). Nyilván MCG jellel tök közel is oda lehet vezetni a rakétát a célhoz, de akkor inkább azt mondom, hogy kell egy jó radar a gépre, a rakétából meg kidobni az övét és sima rádióparancs-vezérléssel (á la SA-2) célba óbégatni a rakétát. Sokkal olcsóbb rendszerszinten, nyilván ha az irányító radart valami zavarja, annyi az egésznek, de hát semmi sem lehet tökéletes, a legyőzhetetlen fegyvert még szerencsére nem találták fel.

  14. molni: láttad a vidon, hogy az AEWtől kapja az EF az infot, hogy ott és ott ellenséges gép van és indul a meteor?

    Márimnthogy AWACS-től data linken az adatot? Ez elkerülte a figyelemet. Ez jó.

    ha emlékszel anno erről beszéltünk, hogy ezt az amraam nem tudja, én meg ezt furcsáltam.

    Fogalmam sincs, hogy tudja ezt -e az AMRAAM. Sokáig még azt sem erősítették meg, hogy mástól géptől kaphat -e MCG-t. Most már lehet (?) tudni, hogy igen. Lehet, hogy tudja, de letagadják. Nem tartozik ez mindenkire. :)

    Az AIM-120D közepes magassában közeledő célok ellen papír szerint 100-110 km-et tud nem manőverező célok ellen.

  15. Ugyan akkora mint az AIM-120 tehát elér benne.

    Meg néztem a videót elég érdekes ez a rakéta ezek szerint jobb mint az AIM-120D vagy melyik jobb előnyök hátrányok azon kívül hogy nagy „RCS” értéke van.

    Európa összes „nagy” nemzete fejlesztette így kellene 5.generációs gépet is csinálni.
    De minek 3fajta közel harci légi rakétát fejleszteni az Euban Mica,IRIS-T,ASRAAM? főleg úgy hogy házon belül konkurálnak egymással.

  16. Ha az amit propagálnak, akkor a Meteor bitang drága az AIM-120 családhoz képest.

    Az alapvető összehasonlítást már megtettem, egy kivétellel. A Meteor a videókon olyan füstcsíkoz húz, hogy a legvaksibb pilóta nem látja csak meg…

  17. nemtudom, hogy amraam tudja e, de ha meteor igen akkor szvsz csúnya lenne ha amik ennyire lemaradnának Europától.

    ha látja a csíkot már rég rossz neki… ugye amraamot ahol nagyon megveri az a ‘no escape zone’.

    mindkét dolog amúgy szvsz k* nagy előny.

    agressor: rafael vs EF

  18. ja ha jól látom awacs jelez, rakéta indul, EF MCGvel pontosít. ergo nem tuti AWACS azonnal pontos koordinátákat ad, csak aszondja ott elötted, te még nem látod de indits rakétát és majd féluton amikor radarod látja átküldöd az mcgt.