|

Ukrajna kövülethez kéri Oroszország segítségét

Foxtrot-osztályú tengeralattjárók. No, mi ugrik be a Kubai-rakétaválság alatt játszott szerepük mellett? Igen, pontosan annak kellene, hogy ezek finoman szólva is többszörösen idejétmúlt vén csatalovak. Illetve esetleg annak, hogy a Szovjetunió széthullása után pár évvel az egykori szovjet Fekete-tengeri Flotta egyik Foxtrotját megörökölte Ukrajna.

Az egykori B413 Kalinyingrádban

Az egykori B413 Kalinyingrádban, mint múzeumhajó ,

Az ukrán átkeresztelés óta (a Dnyepr partján fekvő város után) Zaporizzsja név alatt futó tengeralattjáró karrierje a többi Project 641 / Foxtrot-osztályú tengeralattjáróhoz hasonlóan a szentpétervári Admiralitás Hajógyárban vette kezdetét. 1970 novemberében, B-435 jelöléssel és a Szovjetunió részére megépített Foxtrot-ok közül 54.-ként kezdte meg szolgálatát, melynek első állomása az Északi Flotta volt, aminek részeként összesen 14 őrjáratra – ezek közt egy kubai kikötőlátogatásra – hajózott ki. Később áthelyezésre került a Fekete-tengeri Flottához, ahol egészen 1994-ig állt hadrendben. Az akkumulátorainak 1995-ben történt végleges leamortizálódása után sorsára lett hagyva, mígnem 1997-ben megkapta Ukrajna.

Az árválkodó Zaporizzsja

Az árválkodó Zaporizzsja ,

Ahol bár tervek egyből voltak hasznosítására, mégis egészen 2003-ig nem futotta új akkumulátorok beszerzésére. Ezek beszerzése után egyből szárazdokkba került Szevasztopolban – már meglehetősen lepusztult állapotban, a szóbeszéd szerint a sokat megélt szakik csak a fejüket vakargatták, hogy egyáltalán hogyan jutott el a dokkig.

Zaporizzsja az úszó szárazdokkban

Zaporizzsja az úszó szárazdokkban ,

Az azóta eltelt években a felújítás hol ilyen, hol olyan tempóban haladt, 2005-ben egy olasz-ukrán közös gyakorlatra is be akarták fogni a még javítás alatt álló hajót, majd 2007-ben már az eladását fontolgatták. Ami végül is nem következett be és a friss információk szerint a hajótörzset azóta sikerült használható állapotra „kalapálniuk” a hajógyári munkásoknak.

A Zaporizzsja beúsztatása az úszó szárazdokkba egy kis javításra

A Zaporizzsja beúsztatása az úszó szárazdokkba egy kis javításra ,

Úgyhogy jöhetnek a belsőségek. Igen ám, csak hogy ehhez kéne egy kis segítség. Igen, Moszkvától. Amit egyébként Oleg Burcev altengernagynak, az Orosz Haditengerészeti vezérkar helyettes vezérkari főnökének az Ekho Moskvy rádiónak adott nyilatkozata alapján Oroszország igyekszik gyorsan biztosítani.

Zaporizzsja a dokkban

A tervezési hiányosságok miatt szerkezeti gyengeségekkel és harmonikus vibrációkkal küzdő Zulu-osztály leváltójának szánt Project 641 / Foxtrot-osztály első egységének építése 1957-ben kezdődött meg, tehát látható, hogy az oldalunk hasábjain szereplő Whiskey-osztályhoz hasonlóan nem egy mai konstrukcióról van szó. Az még akkoriban hagyományosnak számító, nem pedig a „nagy víz” túlsó felén már megjelenőben lévő könnycsepp kialakítású hajótörzzsel tervezett Foxtrot-osztály kategóriatársainál végülis fel tudta venni a versenyt – persze ha szemet hunyunk a 3 hajócsavaros meghajtás okozta akusztikus hátrányok felett…

Az osztály egyébként kimondottan hosszú időn át, majd 3 évtizeden át gyarapodott, így viszont már az mondható el, hogy hosszú időn át egy egyre inkább elavult konstrukció hagyta el az Admiralitás Hajógyárat. Az 1957 – 1983 között összesen megépített 74 Foxtrot-osztályú tengeralattjáró nagyobb része, 57 egység a Szovjetunió részére készült, ezen egységek egyik utolsó példánya volt a hírünk apropóját adó Zaporizzsja, melyet már csak 3 szovjet Foxtrot követett.

Akadt pár baráti megrendelő is: a gyártás hátralevő éveiben a líbiai (6 db) és kubai (3 db) megrendelések kerültek teljesítésre. A Szovjetunió mellett a legnagyobb Foxtrot üzemeltető India volt, mely 1967 – 1974 között 8 Foxtrot-ot vehetett át. Ezekből az utolsó két átadott egység a mai napig hadrendben áll, igaz már nem sokáig, hiszen az 1973-ban hadrendbe állított INS Vela kivonása idén, míg a 74-es „sorozású” INS Vagli nyugdíjazása 2011-ben esedékes.

1987/88 – 2003 között a Lengyel Haditengerészet arzenáljában is megtalálható volt 2, ex-orosz Foxtrot, melyek tehát – kubai társaikhoz hasonlóan – immáron befejezték pályafutásukat. A líbiai Foxtrot-ok helyzetéről túl sokat nem tudni, azt leszámítva, hogy már a 80-as években is nagyjából nevetséges állapotban leledztek. És így mivel már Oroszország is – 1995 – 2000 között – kivonta maradék Foxtrotjait, alapvetően Ukrajna az egyetlen olyan ország, mely egy kövület, idén 40 éves tengeralattjáró újbóli hadrendbe állításán tevékenykedik.

Értelme? „Élő őskövület” a Fekete-tengerben.

B427 és az RMS Queen Mary

Az utolsónak elkészült szovjet Foxtrot, a B427 és az RMS Queen Mary a Kaliforniai Long Beach-en | Forrás ,

5 hozzászólás “Ukrajna kövülethez kéri Oroszország segítségét”

  1. Nothing, but the Truth

    Tudom, nem Foxtrot, de a lengyel és a román haditengerészet birtokol 1-1 Kilo osztályú D/E tengót. A lengyelt állítólag a közelmúltban felújították, míg a román egység a Jane’s szerint romos állapotban van, és a felújításhoz szükséges források hiánya miatt „most unlikely” hogy visszatérjen az aktív szolgálatba…

  2. Na igen, próbálták volna inkább megvenni a román Kilo-t és ölték volna abba a pénzt, ha annyira akarnak aktív tengót. Mert ennek a Foxtrot-nak kb annyi értelme lesz, mint a papíron aktív és újból hadrendbe állítandó orosz Tango-nak: kihajóznak, akkor a Fekete-tenger másik végében hallani fogják :)

  3. Nothing, but the Truth

    „Mert ennek a Foxtrot-nak kb annyi értelme lesz, mint a papíron aktív és újból hadrendbe állítandó orosz Tango-nak…”

    Azért ennek kicsit más ok van. Konkrétan az, hogy hiába akarnának valami modernebb jószágot odavinni, a törökök nem engednék át a Boszporuszon, átsunnyogni pedig totálisan esélytelen a sekély és „bemikrofonozott” szorosban. Nyilván lenne valami másutt már felesleges atomtengójuk, pl. egy Északi Flottás Victor-III, de a törökök és a NATO nem örülne túlzottan egy orosz SSN jelenlétének a Fekete-tengeren…

  4. Onedin kapitány

    Meg egyelőre, kiképzésre, a szakmai kultúra talpraállítására a F. is megteszi.
    Nyilván későbbi fejlesztésekben reménykednek. Ami Ukrajnát illeti, én lehangolónak látom a jövőjüket, minden téren.