|

Orosz Haditengerészeti vegyes – 4 Bulava júniuban, 50 atom-tengeralattjárós vágyak

Időközönként jelentkező vegyes felvágottunkkal vagyunk itt ismét, melynek témája, ahogy általában lenni szokott, az Orosz Haditengerészet. A bevált recept szerint Bulava mindenképp kell alapanyagnak, ám most az egyéb alkotóelemek terén is maradunk a tengeralattjárósoknál.

A Bulava-t nem kell bemutatnunk, ugye? Nagyszerű, mi is így gondoltuk. A korábbi infómorzsák alapján már korábban tudni lehetett, hogy az idei nyár fontos szakasz lesz a Bulava történetében, lévén azon felül, hogy ekkor folytatódnak a tavaly igen látványosan véget ért tesztek, első alkalommal kerülhet sor arra, hogy az egyetlen bevethető Typhoon, a Dimitrij Donszkoj mellett a kétes hírű SLBM tényleges hordozóplatformjáról, a negyedik generációs orosz SSBN, a Borej-osztály egyik egységéről kerüljön sor az indításra. Mivel jelenleg egyetlen Borej-osztályú SSBN van készen és némi tengeri teszten túl, nem nehéz kimatekozni, hogy a Jurij Dolgorukij lesz ezen tengeralattjáró.

Magasrangú haditengerészeti forrásokra hivatkozva az orosz RIA Novosztyi hírügynökség azt írja, hogy júniusra 4 Bulava indítást is terveznek az oroszok. Kevésbé képben lévőknek: a Bulava tesztelésének 2005 őszi megkezdése óta összesen 12 éles teszt történt, melyekkel azon felül, hogy 5 volt sikeres még az mondható el, hogy évi 2-3 tesztet jelentettek. No persze a 2009-es hadrendbe állítást elbukva Moszkva nagyon szeretné 2010-ben végre rendszeresíteni a rakétát, hiszen addig a Borej-ek csak úgy vannak egymagukban, így igyekezni kell.

Más kérdés, hogy ilyen teszteredményekkel – legyen mögötte (cáfolt) tervezési hiba, avagy (hangoztatott) minőség-ellenőrzési problémák – tán kissé bátor húzás lenne a rendszeresítés. Ugyanakkor ha a nyári teszteken a Bulava végre megbízhatóan jól szerepel és javítja ezen mutatókat, akkor a haditengerészet vezetése nem tartja kizártnak az idei hadrendbe állítását.

Annyi bizonyos, hogy a Dimitrij Donszkoj egy indítást fog végrehajtani, míg további kettő a Jurij Dolgorukijra vár. Igen, mi is tudjuk, hogy ez így csak 3 Bulava útnak indítása. 3 Bulava indítása lenne, ha a második alkalommal a Jurij Dolgorukij nem két rakétát indítana majd útnak egymás után. Aztán hogy a norvégok ijedezhetnek-e megint, avagy sem, majd kiderül…

Témát váltunk! A rakéták helyett jönnek a tengeralattjárók. Az orosz haditengerészet vezérkarának helyettes vezérkari főnöke, Oleg Burcev altengernagy szombaton az Ekho Moskvy rádiónak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy az Orosz Haditengerészet arzenáljában legalább 40-50 nukleáris meghajtású tengeralattjárónak kell lennie. Lévén valamivel alá kell támasztani, hogy tényleg oda tudnak vágni ha szükséges. Nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az amerikaiak, franciák és britek együttesen legalább 9 atom-tengeralattjárót tudhatnak odakint, amit Moszkva szeretne ellensúlyozni.

„Hogy ezt ellensúlyozhassuk 2-3 atom-tengeralattjárónknak kell lennie.” (mármint kint őrjáraton természetesen) „Tudniuk kell, hogy készek vagyunk bármilyen csapásmérésre válaszolni.”

Ezen őrjáratoknak nyilvánvalóan van anyagi vonzata, nem is kicsi. Ugyanakkor a beszélgetés során inkább azt pedzegették, hogy vajon Oroszország nem-e maradt le flottafejlesztésben az évente akár 2-3 tengeralattjárót is építő Kína mögött.

„Küszöbön a Yasen-osztályú tengeralattjárók tesztelése és ezen évben lezajlik a Lada-osztályú tengeralattjárók tesztelésének végső szakasza is.” – fogalmazta meg Burcev a felvetést tagadó véleményét.

Szent Pétervár vizben

Szent Pétervár vizben. A Lada-osztály első, 2004 óta vízben lévő egysége várhatóan 2010-ben kerül hadrendbe állításra ,

32 hozzászólás “Orosz Haditengerészeti vegyes – 4 Bulava júniuban, 50 atom-tengeralattjárós vágyak”

  1. Egyszerűen nem értem őket. A flottájuk jelenleg úgy néz ki, mint Csuzima előtt, grandiózus de öreg és részben használhatatlan nemzeti büszkeségek +néhány új építésű korszerű egység, miközben a vezetés a nemzeti nagyság illúziójában él. Igazából kilenc vagy tizenkét boomer és tizenkét vagy tizennyolc nukleáris vadásztengeralattjáró is elég lenne nekik, hogy ők maradjanak az abszolút királyok az USA után. Ezzel pedig most is rendelkeznek.

  2. blogen: egyetértek

    —–

    Namost ugye már nagyjából szalonképes állapotra van pofozva majdnem az összes Delta IV és van/lesz hozzájuk Sineva. Pár évig ezek még ellubickolnak + 4 Borej is biztosan lesz, még ha esetleg már nem is kezdik meg az 5. építését, a Bulava szereplése miatt, felezve a tervezett mennyiséget. Ez minimum 10 boomer egy ideig.

    Ebben a 40-50-ben egyébként benne van minden atomtengó, így SSN-re maradna mondjuk egy 30-40-es „keret”. Az pedig azért qrvasok. A más súlycsoportban játszó jenkiknek van most perpill 52 SSN-jük ha jól tudom (45 LA, 3 Seawolf, 6 Virginia). Ráadásul ez majd az LA hajók folytatódó kivonásával majd szép lassan közelíti a 30-as számot, azaz a Virgina-osztály tervezett méretét. Oroszoknak meg ugye ott vannak a Kilo-k meg majd helyettük a Lada-k, szal… Szal ebből ÍGY nem lesz semmi :D

    Mondjuk 10-12 Delta IV + Borej boomer az kb. biztos. Tán lesz 10-20 Akula + Yasen a támadó fronton. És az atomtengók mellé ott lesznek még a Lada-k, amiből 1 kész + 3 van folyamatban egyelőre. A Fekete-tengerre meg a Balti Flottába tökéletes lesz. A jenkiken kívül ezzel bárkit röhögve pofán b@szhatnak, előbbi meg úgysem cél.

    20-30-40 Yasen-nel váltani a még meglévő 9 Akula-t a másik két flottában? Muha…

  3. Ivánnak minek hordozó.
    Tangó sokkal jobbak nekik.

    3-5 hordozó mi lenne rajtunk netán Mig-29 ugyan már szép gép minden de nem hordozóra termet igazán.

    Még hordozó fedélzeti gépekkel is bajlódni.

    Akkor inkább építsenek támadó tengeralattjárót robotrepcsitől mindenestől.

    Egy Idő múlva úgy is a Kínai flotta is víz alá küldené a felszíni flottájukat és onnan kellene csuzlizgani hát.

    Víz felszínre tervezet masinákkal víz alól pufogtani nem optimális:D:D:D:D:D.

    Arra való a támadó tenger alatt járó.

    Amihez még affinitásuk is van.

  4. nincs más magyarázat megint csődbe akarnak menni…

    Tcat: azt majd holnap mondja el az admirális úr…. 10db 100.000tonnas hordozó az minimum kell, ne higgye osztán senki nem készek odavágni. Nem baj, ha páran szétfagynak, mert a fütésre félrerakott gázt is eladtuk a Nynak. Az nemfontos.
    Virginiából a kérdés, hogy milyen sebességgel épül meg az a 30. Egyelőre épül 1/év, 2012től meg 2/évet akarnak. Ha igen nem csökken itt semmi. szvsz az, hogy fölös (még 10éves távlatban is) ennyi tengó. Elég minden ruszki SSBN mögé 1db tengó is…. :DDD

  5. Nothing, but the Truth

    „Tán lesz 10-20 Akula + Yasen a támadó fronton.”

    Néhány ( 4-5 ) Oscar-II. SSGN hadrendben tartásával is számolnak. Kettő közülük felújítás alatt/előtt áll…

    „20-30-40 Yasen-nel váltani a még meglévő 9 Akula-t a másik két flottában?”

    Ezt nem tudom, hogy honnan veszed? Maguk az oroszok is _hivatalosan_ csak 8 Yasen/Graney osztályú egység megépítésével számolnak…

  6. „Ezt nem tudom, hogy honnan veszed? Maguk az oroszok is _hivatalosan_ csak 8 Yasen/Graney osztályú egység megépítésével számolnak…”

    Persze, tudom én, hogy csak „maroknyi” Yasen van betervezve, de valahogy ki kellet hozni azt a 20-30-40 SSN-t, – a régebbi vasak fokozatos kihullásával is számolva – amit ezen álmodozásuk jelent ;) Puszta eszmefuttatás, elkalandozás volt, lévén a Yasen-nél perpill nincs modernebb, építésre kész atomtengójuk tudtommal.

    Az Oscar-II-esekkel kapcsolatos észrevételed azonban teljesen jogos, az valóban csúnyán kimaradt a szórásból!

    Szóval akkor a realitások talaján amikkel hosszabb távon is számolni lehet:

    6 Delta IV
    4 Borej
    7 Yasen
    4-5 Oscar II
    9 Akula (egyelőre…)
    1 Typhoon (+ esetleg a TK-17 Arhangelszk és a TK-20 Severstal felújítása révén +2 valami nem SSBN feladatkörre)

    + ha minden igaz van még 2 kétes állapotú Sierra II-es, valamint 4 Victor III-as. A szintén „jó állapotú” Delta III-asok mellet of course. De mindezekkel ugye nem érdemes számolni, lévén fél lábbal a bontóban vannak már ezek is elvileg.

    Ergo ez így csak 32-34 atomtengó ami odébb van az álmodozásaik 50 egységétől, de még az alsó hangos 40-től is. Ráadásul egy részük ki is dől majd.

    Szóval ha tényleg csődbe akarnak menni, akkor kell még pár Yasen :) Mondjuk lehet tényleg építenek még párat a tervezett 7 mellé, de perpill nem túl reális, hogy jelentős mennyíségben.

  7. Úgy könnyű emberkedni, hogy közben a régi nukleáris szemetet, meg a rozsdahegyeket a nyugat (a régi, és talán (jelenlegi?) jövőbeni célpontok) takarítják el helyettük! Oda kéne talicskázni nekik az egészet a Vörös-térre, aztán sugárzó arccal parádézhatnának. Én az USA, Anglia, Kanada, Japán, Olaszország, Németország, Norvégia helyében azt mondanám: „- Ja, hogy újakra van keret?! – Akkor itt a számla a régiek eltakarításáról!!”.

  8. Ja, hogy újakra van keret?! – Akkor itt a számla a régiek eltakarításáról!!”.

    Ebben bizony van valami. Csak sajnos az orosz bedobná, hogy „a stratégiai erőegyensúly fentartása mindenkinek fontos” és aki ebben nem segít, blablabla, csúnya nyugat, ők juttatak ide minket, blbablabla. :)

  9. Nothing, but the Truth

    „…ha minden igaz van még 2 kétes állapotú Sierra II-es, valamint 4 Victor III-as. A szintén “jó állapotú” Delta III-asok mellet of course. De mindezekkel ugye nem érdemes számolni, lévén fél lábbal a bontóban vannak már ezek is elvileg.”

    Nos, a két Sierra biztosan nem. A „Pskov” és a Nizhny Novgorod” is nemrégiben lett felújítva, szóval egy darabig még biztosan maradnak. Ráadásul, bizonyos helyeken alkalmasabbak a járőrözésre mint az Akulák, a titán ötvözetű törzsükből adódó nagyobb merülési határuk miatt. Ami a Victor-okat illeti, mennek a levesbe, kivéve az Orbánt! :-)) Viszont meglepő módon egy Delta-III osztályú SSBN egység, a K-506 „Zelenograd” még jelenleg is felújítás alatt van! Talán egyfajta „cserejátékosnak” akarják talonban tartani az oroszok, ha valamelyik Delta-IV. kidőlne, és a Borey-ek még nem érték volna el a harckészültséget. Bár arról fogalmam sincs, hogy hozzá való, nem lejárt üzemidejű SLBM rakétájuk is van-e a Delta-III. tengóhoz…

  10. Valamiért mindig az Akulák ugranak be mindenkinek, holott – amennyire tudni lehet – a Sierrák lényegesen jobbak és nem csak a (tudtommal részben) titán törzs miatt. :)

    A sugárzó holmikról meg annyit, hogy az oroszok eddig is halál nyugodtan hajigálták ezeket a cuccokat a tengerfenékre, őket nem zavarta a dolog, a nyugatot verte a víz… Ha az igényes nyugat más módszert akar az eredeti orosz helyett ezek megsemmisítésére, kénytelenek fizetni, akár tetszik, akár nem. Az oroszok már leszámoltak a szocializmussal (vagy mivel) és megtanulták a leckét: az igényeknek ára van. :D Másrészt SENKI nem kényszeríti a nyugatot arra, hogy igényeket támasszon és fizessen érte: önként teszik, a saját érdekükben, nem az oroszoknak akarnak jót (bár ők sem járnak ezzel rosszul). :)))

  11. Hijnye, jut eszembe a Delta III-asok kapcsán megfeledkeztem arról, hogy a K-44 Ryzan-t felújítva helyezték át az Északi Flottából a maradék Delta III csapat mellé a Csendes-óceánra, 2008 folyamán. A Zelenograd felújításáról nem hallottam, de ez nem jelent semmit persze :)

    Egyébként érdekes, hogy ezeket az elég vén, már kb. semmire nem jó teknőket picit helyrepofozták, pofozzák, lévén az R-29R / SS-N-18 is már erősen közelíthet az élettartama végéhez. Mondjuk tavaly októberben fellőttek kettőt, szal annyi tuti működött még a készletből… :)

    Anno 2007-ben a K-44 kapcsán ezen – http://russianforces.org/blog/2007/09/project_667bdr_submarines_are.shtml – az oldalon volt egy érdekes felvetés, miszerint lehet, hogy műholdakat lövöldöznek majd fel róluk az R-29 rakétacsalád ilyesmire alkalmas, Volna nevezetű változatával. A fene tudja, valszeg totál nem érné meg emiatt a móka, reálisabb amit Te is írtál, hogy vész-vésztartaléknak elspájzolnak 1-2 Delta III-ast míg lesz pár Borej, mert még bírja a hozzájuk való R-29R arzenál egy része. Bár az inkább olyan papír vésztartalék lenne… El lehessen mondani, hogy van ám nekik is annyi bevethető boomer, ami nagyjából párban van a jenkikel.

    Mondjuk ettől függetlenül persze csak a Sineva / Delta IV párossal érdemes számolni, a Delta III-asoknak semmi lényegesebb szerep nem jut szerintem már a kis(?) felújítás ide-oda.

    —–

    A Sierra-k kapcsán meg ha pl. a warfare.ru-t megnézem volna tegnap láthattam volna, hogy 2003-2005 magasságában valóban ápolgatva lettek valamennyire, ami pedig nem az 1-2 éven belüli kukázást valószínűsíti. :)

  12. A sugárzó holmikról meg annyit, hogy az oroszok eddig is halál nyugodtan hajigálták ezeket a cuccokat a tengerfenékre, őket nem zavarta a dolog, a nyugatot verte a víz…

    Ennek a mondatnak szerintem semmi értelme.

  13. A sugárzó anyag holtbiztos, hogy az óceán fenekére süllyed és ott is marad.
    A tengervíz tudtommal nem old kis semmit a hasadóanyagból, tehát igazából nem tudom, hogy milyen környezeti kockázatot jelent egy tartályban elsüllyeszteni némi atomhulladékot.
    (+A tengeráramlatok nagy része Oroszország felé megy és nem onnan jön.)

    Térfogatra is fing a szélben kategória az óceánok térfogatához képest. A víz remekül megfog mindenféle sugárzást. A legerősebb neutron sugárzást is megfogja pár méternyi víz, nemhogy pár kilométernyi.

  14. Molni:

    Urán:
    az urán igen, az uránoxid nem oldódik vízben, tudtommal. Ráadásul súlyosan mérgező az uránoldat, mint minden nehézfém. A dolog titka a koncentráció. Ugyanakkor az óceánokban nincs élettől mentes terület, csak emberi tevékenység következményeként. Egyébként az ideális tárolás lenne, csak a vízmentes zárást kellene megoldani.

    Sugárzás:
    inkább 10 méterekról kell beszélni, de igen, a sugárzást megfogja.

  15. Addíg buli az elsüllyesztés, amígy egyben van a hordó amiben van a cucc (jobb helyeken üvegben kötik meg a sugárzó anyagot, abból nem tud kioldódni az idők végezetéig. Az oroszok persze nem így csinálták, csak telemerték trutymóval a hordókat azt’ irány a tenger). A gond akkor kezdődik, amikor a sugárzó anyag kikerül a tengerbe…nem feltétlenül azért mert sugároz, hanem mert a legtöbb radioaktív anyag – a radioaktivitásától függetlenül is- rohadtul mérgező (lásd a balhékat a szegényített urános lövedékek alkalmazása során). Szóval a cucc bekerül a tengerbe, óhatatlanul bekerül a táplálékláncba. Először megeszi a sok kishal, ott még nincs nagy gond. A sok kishalat megeszi a nagyhal, emiatt benne már feldúsul a cucc, benne már lesznek elváltozások. A sok finom nagyhalat pedig megeszik az emberek….

    A tengeráramlatokról annyit, hogy a térképek csak a felszínieket jelölik.

  16. inkább 10 méterekról kell beszélni, de igen, a sugárzást megfogja.

    A neutronfegyverek elleni leghatásosabb védekezés az lett volna, ha hk-val belerongyolsz pár órára egy folyóba. Mondjuk ott a hk teste is védett volna + 2-3 méter víz.

    @ranyek

    Az elmélet ott lyukas szeritnem, hogy a 4-6 ezer méteren levő élőlények nincsenek kapcsolatban a felszínikkel. Az ember meg csak azokat halássza. Persze mélytengerekről keveset tudnuk, de mai tudás szerint ez a helyzet.

    A tengeráramlatok soha nem csak felszíniek, néha lebuknak. Tudom, hogy nagyrészt az előremenőket jelölik. Azt is tudom, hogy a nehézfémek mérgezőek. A koncentráció viszont 100%-os feloldósás alapján is iszonyatosan kicsit lenne. Namármost aki szerint 100% hasadóanyag feloldódik a tengerben emberi léptékben…

    Persze én sem lennék boldog, ha csak tengerbe szórnák ezeket. A környezetvédelem miatt sem meg azért, mert ez a jövő tenyésztőreaktorainak hasadóanyagának kidobását jelentené!

  17. @molni: Orosz barátaink nem 4-6000 méter mélyre szórták le a cuccot. Elég volt, ha ellepte a víz….. Globálisan persze nem lesz nagy a koncentráció, de az adott területen még egy jó darabig igen. Ha olyan gyorsan eloszlana minden a tengerbe bedobált szennyező az egész világtengerben, akkor a Balti-tengerben talán kicsivel több meg egészségesebb hal lenne mint most (jó, persze egy gyakorlatilag teljesen zárt beltengerről van szó, de ilyen alapon…. )

  18. Nothing, but the Truth

    „…ha pl. a warfare.ru-t megnézem volna…”

    De jó, hogy írtad, én is megnéztem, és láttam valami nagyon érdekes dolgot:

    http://warfare.ru/?lang=&linkid=1720&catid=243&decommisioned=true

    Azt eddig is hallottuk, hogy a Kirov osztály 3. egységét, az Admiral Nakhimov cirkálót felújítja az orosz haditengerészet, sőt Ivanov már azt is mondta, hogy legkésőbb jövőre átadják. Logikus lépés, hiszen a nagy felszíni egységek terén nem állnak valami jól, és előbb-utóbb a Nagy Péternek ( Kirov-IV. ) is szüksége lesz egy kis javítgatásra és reaktor feltöltésre, márpedig akkor jó időre kiesik a szolgálatból a flagship. Így jöhet a helyére a Nakhimov, amely a teljes felújítás mellett Onyx rakétákat is kap az eddigi Granit-ok helyett. Ez eddig oké. Ami új, hogy a warfare.ru adatai szerint már az Admiral Lazarev ( Kirov-II. ) felújítása is tervbe van véve, ami csak azért nem túl meglepő, mert a legújabb fotó szerint – amit sajnos nem tudok ide becsatolni – a cirkáló meglepően jó, intakt állapotban van! Annyira komolyan veszik immár az oroszok a nehézcirkálók felújítását, hogy leállították az Admiral Ushakov ( ex Kirov-I. ) szétbontását is. Ami a hajó szörnyen leamortizált állapotát tekintve csak azt jelentheti, hogy műszaki kannibalizmus céljára, alkatrész bázisként kívánják a hajót felhasználni a Nakhimov és a Lazarev feltámasztása során… Egyébként, ha TCat-nek van kedve és ideje utána túrni a neten, egész érdekes cikket lehetne írni a Kirov/Orlan osztályú nehézcirkálókról!

  19. Nothing, but the Truth

    Ja, még annyit ehhez, hogy Ivanov részben azzal indokolta a Kirov cirkálók feltámasztását, hogy tanulva a Kuznyecov hibáiból, a majdani orosz hordozók atommeghajtásúak lesznek, és ehhez kísérőnek alkalmasabb lenne 1-1 szintén nukleáris meghajtású cirkáló, mint mondjuk egy Slava.

  20. Azért a jenkik elég jól megoldották/megoldják a hordozóik kísérgetését hagyományos meghajtású hadihajókkal, oroszoknak is illene ezt a feladatot abszolválni. Ja hogy kb. nincs komolyabb felszíni flotta… Sebaj, nukleáris meghajtású hordozójuk sincs, majd mire lesz, tán rendes flotta is lesz megint :) Végül is jó irányban haladnak azért! Hiszen akármit kamuznak a hordozókról, a valóságban sokkal inkább a realitások talaján állva, az alapoktól, a kis(ebb) hajókkal kezdve élesztik újra a tervező, gyártó szektort. Most elvileg már készek belevágni a romboló kategóriába és az eddig felmutatottak alapján vélhetően valami épkézláb hajót összehozni.

    De amúgy a Kirov kísérethez: már csak egy nuke romboló kell nekik és mehet az alábbi, egykori jenki móka orosz módra :)
    http://www.navsource.org/archives/04/1109/04010914.jpg

    Szóval ha lesz valami azokból az orosz CVN-ekből, akkor szerintem épkézlábabb ötlet lenne melléjük adni az addigra kiépülgetés alatt álló Admiral Gorskov-osztályt + nagyobb súlycsoportban meg az egyelőre csak papíron létező „orosz, stealthy Burke”-öt… Ha ezek nem valósulnak meg, kár is nekik CVN. Szerintem.

    Mondjuk a Kirov-ok jók arra, hogy brutális tűzerővel szétaprítsanak mindent… míg pl. be nem fut alájuk pár Mk-48-as :)