|

Késik az indiai harci helikopter

Nemrég egy Olvasónk kommentelés közben megjegyezte, hogy „Indiában semmi sem készül el időre?”. Most ennek újabb tanulságát teszi az ázsiai ország, ám remélhetőleg most már nem csúsznak többet.

A hazai haditechnikai nagyágyú, a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) által fejlesztett, 2.5 tonnás harci helikopter immár több mint egy éves csúszásban van, de remélhetőleg hamarosan a levegőbe emelkedhet. Fejlesztése során a lehető legtöbb alkatrészt próbálták átemelni a cég „Dhruv” elnevezésű többfeladatú helikopteréből.

A HAL elnöke, Ashok Nayak elmondása szerint a prototípus teljesítette a földi teszteket és készen áll az első repülésre, melyet eredetileg 2008 végére időzítettek, ám ez nem valósulhatott meg gyártástechnikai okokból. Később, 2009 márciusában, sőt szeptemberben sem sikerült felimádkozni az égre a gépet, ennek oka a gép túlsúlya miatt szükséges módosítások voltak. A forgószárnyas azonban februárban remélhetőleg tényleg elszakad az anyaföldtől.

A francia Turbomeca segítségével kifejlesztett Shakti erőforrásokkal szerelt forgószárnyast „száznál több” példányban rendszeresítené az indiai haderő. Az új harci helikoptert az indiai tervek szerint felszerelik a saját fejlesztésű és gyártású Nag tankelhárító rakétával is.

17 hozzászólás “Késik az indiai harci helikopter”

  1. Lehet én vagyok vak, de hol van(lesz) a hajtómű légbeömlőnyílása?
    Meg még egy, amit nem értek. Így ránézésre úgy tünik nekem, hogy szempont az alacsonyabb észlelhetőség. De, akkor miért szabadon forgó faroklégcsavar van rajta és fix futó? Fenestron kialakítású farok „ventillátor” és a behúzható futó jobb nem?

  2. Nem tudom, csak az én szemem szúrja, de semmi komolyabb tervezői teljesítményt nem látok ebben a gépben.. Olyan mintha egy nyolc éves gyerek kezébe adtak volna egy vonalzót, meg egy képet pár helikopterről, azt gyere fiam, rajzolj! És, ez lett belőle.. Alap dolgok hiányoznak róla.. Ebből sem lesz semmi, max ha lesz, akkor csúnya bukta.. Annyi eszes csóka van Indiában, de a többség kimegy külföldre a jobb életért.. Aztán, meg ott is hatalmas a korrupció, meg a havernak a haverja jó ember, vegyük fel… Kissé sajnálom őket, hogy ennyire befuccsolnak a saját dolgokkal.. Meg, kopíznak ők is.. Lásd az Akash-t.. Tisztára KUB aerodinamika..

  3. Rommel28 helikopterből nem lehet lopakodót csinálni pontosan az általad leírtak miatt de az észlelhetőséget ha minimálisan is de lehet csökkenteni a sárkány sealth kialakításával épp ezért ilyen egyszerű vonalvezetésű a gép nem azért mert nem tudnak lemezthajlítani… a nem behúzható futókra pedig azért van szükség mert sokkal könnyebbek és biztonságosabbak mint a behúzhatók.és hogy miért nem fenestron igazából ezt a megoldást nem nagyon preferálják a katonai helikoptereknél talán a bonyolultsága miatt??? de aki tudja az igazi okot írja már le köszi!!!!!!!

  4. Véleményem szerint a helikopterek radarérzékenységének csökkentése egy vicc… Egy Raptort is ki lehet szúrni 80 km-ről… Na mi a lófütyit kezd egy helikopter ekkora távolságból?

    Az senkinek nem szúr szemet, hogy a helikopterek hadrafoghatósága érdekében gyakorlatilag korlátozták a vállról indítható rakéták fejlesztését, olcsóbbá tételét? Ez is megérne egy külön cikket. A mai technológiával, egyszerűen nem lenne a frontvonao fölött se helikopter, se Osprey, ha egyszer egy komoly cég piacra dobna egy Igla, vagy egy Stinger mostani viszonyokhoz igazított változatát. Remélem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a nagyhatalmak a konfliktusoknál rájöttek, hogy az ilyen eszközök fejlesztése a korlátlan légifölényüket (amelyek semmiképp nem forognak veszélyben ellenséges eszközöktől), csökkentheti…

    uff, szóltam…

  5. Szerintem ez a hosszú és lapos indiai csudaság egy régi amcsi fejlesztésre hasonlít, ami négyszázzal ment, mert két faroklégcsavarja volt: egy oldalra, egy meg hátrafelé. Kicsit drága volt az AH-56 Cheyenne, ejtették is.

    Egy helikopternek nem kell farokrotor, pl. Kamov vagy NOTAR. Helikoptert radaron meglátni nehéz, mert fentről földháttérben, lentről nézve föld/fa/épület háttérben vagy terep rejtésében repül, gyakorlati csúcsmagasság 3-5 méter.

    Ettől függetlenül asszem a finnek egyáltalán nem tartanak katonai célra helikoptert azzal a megokolással, hogy ha jön Iván, egy óra múlva egy heli se maradna életben.

  6. > Az senkinek nem szúr szemet, hogy a helikopterek hadrafoghatósága érdekében gyakorlatilag korlátozták a vállról indítható rakéták fejlesztését

    Ez konspirációelmélet. Ott van pl. a brit lézeres Starstreak, ami röptében háromlövetűvé alakul – új és fejlett, viszont magas szintű kezelői képzést igényel, így nem olyan veszélyes, ha gerillák kezébe kerül.

  7. Üdv!

    Egy, biztos: nem szép. Viszont böszme.

    Tacsk0:

    – 3-5 méter? Olyankor inkább gurul.
    – finnek: régebben volt néhány Mi-8-as és MD-500-k.
    manapság NH-90-el kűzdenek.
    Már ha a Suomen Ilmavoimatról beszélünk.

  8. > finnek: régebben volt néhány Mi-8-as és MD-500-k.
    manapság NH-90-el kűzdenek. Már ha a Suomen Ilmavoimatról beszélünk.

    Ez mind a hadseregé, a finn légierő a kilencvenes évek elején leadta a saját helikoptereit, mert a MiG-29, Szu-27 megjelenésével nem tartották túlélhetőnek őket.