|

JSF Indiának?

Az egyre szorosabb indiai-amerikai együttműködésnek újabb példáját adta az Egyesült Államok egyik legnagyobb haditechnikai mamutvállalata, a Lockheed Martin.

Az amerikai vállalat hivatalosan is felajánlotta a JSF (Joint Strike Fighter) program gyümölcsét, az ötödik generációs F-35 Lightning II vadászbombázót az ázsiai ország számára, amennyiben az F-16IN Super Viper nyeri az MMRCA-tender 126 gépes megrendelését. A világ egyik legnagyobb vadászbombázó-beszerzésének résztvevői fűt-fát ígérnek. Oroszország egyre több közös programot indít Indiával, a többiek kissé lemaradva, de követik példáját, egyelőre jóval kisebb volumenű projektekkel.

Ám a Lockheed Martin nagyot szakíthat azzal, ha az indiai vezetés ráharap a csalira. Az ázsiai ország minden bizonnyal nagyobb mennyiséget rendszeresítene a JSF-ből, és az F-16-os gyártósorának bezárását is sikerülne évekkel kitolni.

A légierő vezetőit természetesen nagyon érdekli az ötödik generációs típus, főleg ha gyártásában az ország több vállalata is részt vehet. Azonban pont itt lehet a probléma, az Egyesült Államok haditechnikai eszközeinek exportját korlátozó FMS (Foreign Military Sales) testülete keresztbe tehet a nagy lehetőségnek, nemcsak a gyártás, de már a típus eladásakor is.

85 hozzászólás “JSF Indiának?”

  1. Onedin kapitány

    Ismert magyar szakértő mondta, hogy India nem megbízható az Egyesült Államok számára, ha odaadnak valamit, akkor számolni kell azzal, hogy mondjuk 10 év múlva szembekerülnek vele.
    Lightning II-t NEM fognak Indiának adni, ez csak csali.
    Vagy ha mégis adnak, akkor megnézem azt a „spec. változatot” hatómű elektronika, és fegyverzet szempontjából. Lehet, hogy megint az izraeli „feljavító” üzletág jár majd jól?

  2. Szerintem sem adják oda a JSF-et, de talán nem is kellene. Elég volna felajánlaniuk a nemréig kivont repülőgép anyahajót – talán a Forrestal ? – és máris megnyernék a tendert. Indiának is ez volna a legjobb, mert az F-18 kiváló gép és ráadásul az egyik legolcsóbb is !!

  3. India jól járna az F-16-al, de nem hiszem, hogy az f-35 akkora üzlet lenne.

    Inkább valami „régi vas” licenszét kéne megvenniük.
    Itt gondolok:
    harrier II
    f-4 phantom II

    Indiának lenne annyi gépe, amennyit gyártani akar, a modernizálás/fegyverzet meg örök üzlet lenne az eladóknak. Igaz, hogy elavult masinák, de jobb, mint a saját, és gyűjthetnének tapasztalatot. Az ezekbe beépített cuccok valószínűleg már mind a kínaiaknak, mind az oroszoknak megvannak. Az utóbbiakból egyébként is lassan elegük lesz szerintem.

    Politikailag pedig a modern fegyverek nyugatra köthetnék.

  4. Harrier II? Mihez? Minek? Az egész hordozóépítési program lényege, hogy ennél jóval potensebb cuccot kapjanak. Azt tudják, hogy Harrierrel a géppel milyen baleseti statisztikát lehet élérni. Minden légierőben brutálisan szar statisztikája van a 4. gen gépekhez képest. Szubszonikus gép, korlátozott hatótávolsággal. A Harrier 40 évnél régebbi alapokkal bír.

    F-4? 50 éves gép, akkor szállt fel először. Minek azt bármire? Kőkorszaki aerodinamikája van. Elvben lehetne modernebb hajtóművel gyártani, de minek? Ennél sokkal modernebb gépeket is gyárthatna licenszben. Pl. F-16 gépeket.

  5. Üdv Mindenkinek!

    Robert Kagan (amerikai politológus) 2008-ban megjelent új könyvében felvázolt egy olyan új törésvonalat a geopolitikában, amely végeredményben egy USA-EU-India-Japán tngelyt állít szembe egy Kína-Oroszország-Irán tengellyel.

    Az amerikai lépés mögött nemcsak ennek a realitása állhat, hanem az is, hogy az F-35 felajánlásával megfúrhatják az orosz-indiai PAK-FA együttműködést is. Ha ugyanis India megkapja az F-35 gépet, akkor nincs szüksége a PAK-FA-ra. Ez pedig – finanszírozási oldalról mindenképpen – nehezebb helyzetbe hozhatja Oroszországot rövid távon.

    Az amerikai hírszerzés valószínűleg több információval rendelkezik az oroszok új gépéről, így feltételezhető, hogy ezen infók alapján készek valóban fontolóra venni azt, hogy inkább India részére is átadják a Lightning II-est.

    Lehet, hogy India „megbízhatatalan” az USA szempontjából, de még mindig ez az ország jelenti a legkisebb rizikót a térségben – elég, ha figyelembe vesszük Oroszországot, Kínát vagy Pakisztánt. Ők nem a „megbízhatatlan”, hanem inkább a rivális vagy ellenséges jelzőket birtokolják.

    A „kisebbik rossz” választásáról van szó. Meg arról, hogy ezzel a lépéssel amerikai kontroll alá kerülne India 5. generációs technológiája.
    A PAK-FA ebből a szempontból előnyösebb választás lenne, ugyanis kevésbé lenne India bárkinek is kiszolgáltatva.

    Üdv: M

  6. India a „fejlődő” világ egyetlen demokráciája, melyet érthetetlen módon löktek az oroszok karjaiba. Történelmi tévedése volt a briteknek az indiai meggyengítése Pakisztán létrehozásával.

    Való igaz, hogy Amerikának, Európának és Japánnak India lehet a partnere, ha az elveket nézzük.

  7. Tanácsom Indiának: usákoknak nem szabad hinni. A Pakisztániak vettek F-16-ost, úgy hogy előre mind kifizették az árát és Amerika nem engedte leszállítani a kész gépeket, hanem kártérítés nélkül elkobozta azokat és Top Gun célra szarrá repülték.

    Végül hat hajórakomány megavasodott kókuszvajjal „kompenzálták” a pakisztániakat. Ez súlyos nemzeti megaláztatás volt, ami nagy nyilvánosságot kapott és hozzájárult a szélsőséges Amerika-ellenesség elterjedéséhez Pakisztánban.

    Az esetről a szomszédos India is pontosan értesülve volt, és a régi jó kapcsolatokra tekintettel küldtek beszámolót nekünk is, amikor a magyar vadászgéptender volt. Ez nagyban hozzájárult az F-16 bukásához, mivel gyanússá vált, hogy az USA nyomatékos kérésre sem volt hajlandó államközi szerződéssel, garanciával eladni nekünk a gépeket – ha nem szállít mi is ott álltunk volna letolt gatyával, perlehetőség nélkül, mint a pakik.

    Sajnos alapos gyanú volt az esetleges magyar leembargózásra, mivel már Antall József idején is egy szomszéd ország fúrása miatt nem kaphattunk F-16-osokat a délszláv háborús kockázat mérséklésére.

    Előbb hiszek a böszmének, mint a jenkiknek! Az orosznál tudod, hogy lebutított „majom-modellt” kapsz és csak félig működik – de ott legalább megkapod, ha késve is.

    Vegyen India Gripent hajóra, EFA-t földre és mindenki jól jár!

  8. > Történelmi tévedése volt a briteknek az indiai meggyengítése Pakisztán létrehozásával.

    Nem tévedés volt, hanem gonosz szándék! Abban reménykedtek, hogy az egymás mellett trükkösen létrehozott országok örökös ellenségeskedésbe ragadva mindig elmaradottak lesznek, így egyszer majd visszatérhet a megerősödött brit birodalom újra leigázni őket.

    Ugyanezt csinálták a Szentföldön is, ügyesen párosítva a betelepített zsidókat a palesztinokkal – csak arra nem számítottak a britek, hogy a zsidók túljárnak az eszükön.

  9. > A tengerbe zuhant egy etióp gép Bejrútnál (2010. január 25): a fedélzetén kilencven emberrel röviddel a felszállás után a tengerbe zuhant egy etióp B-737 utasszállító. A katasztrófa a libanoni partoktól néhány kilométerre történt. Szemtanúk arról számoltak be, hogy egy tűzgömböt láttak lezuhanni.

    Ugye ennek sem volt a közelében izraeli Phantom, mint a libanoni Malév gépnek? (…aminek a hozzátartozóit újsághirdetésben fenyegette meg a magyar kormány, ha magánkutatást mernek indítani az okok felderítésére – pedig a ciprusi brit távolfelderítő radaron látszott a közelítő F-4 és a rakétaindítás)

    Skandináviában úgy pletykálják, hogy a vétkes pilóta az ötödik szír háborúban lezuhant (sok volt az északi a gépen, szinte csak külföldi utasok voltak). Persze a politikai és tábornoki felelősök sosem lesznek meg.

    A Szabályzat megsértése miatt moderálva!
    Tacsk0 nyomatékosan megkérlek, hogy vagy hagyd abba a zsidózást és minden egyéb nem ideillő viselkedést, vagy nagyívben kerüld az oldalt. Köszi

    Phoenix

  10. pedig a ciprusi brit távolfelderítő radaron látszott a közelítő F-4 és a rakétaindítás

    Erről esetleg valami bizonyíték?

    http://konteo.blog.hu/2009/04/06/a_ma_240_es_jarat_tragediaja

    Hívők erre tévedjenek.

    Erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy egy korabeli radar látna egy Sidewinder méretű légicélt.

    A másik ami húzos lenne, hogy a nagyhatótávolságú radarok lassú forgása miatt nagyon ritkán frissül a kép. Egy közeli rakéta indítás és találat között 5-8 másodperc telhet el. Kb. ekkora frissítése lehet egy nagy hatótávolságú radarnak…

    Jó lenne, ha nem off témával nyomnád tele az oldalt. Ha annyira beszélgetni akarsz erről, akkor nyiss neki topikot a fórumban.

  11. Ha már az USA F-35 ajál akkor a PAK-FA nem lesz olyan rossz gép:D.

    Másik India a Pak-FA-ban mint fejlesztő is benne van.
    A 2 üléses változat is nekik kell kifejleszteni az alapégből ergo a haditengerészeti verziót is csinálhatnak belőle.

    Ha esetleg SzU-34 által megkapott zavaró rendszer is megkapja a gép akkor vakító metál fényes járgány lesz.

    Jenki nagy gazemberek bízni bennük tényleg nem szabad.

  12. Nem lehetne az turbómagyarkodó, és egyes népcsoportokról förcsögő posztokat mellőzni?

    A gazemberségről meg annyit, hogy a KGST azon alapult, hogy a szovjetek elvitték amit akartak és nevetséges cserearányt állapítottak meg. Borhi László történész erről is beszélt egy műsorban, csak sajnos nem elérhető már. Majd egyszer írok neki, hátha megvan neki az anyag. Az MTV videótárában nem elérhető.

    Esetleg kérdezzük meg Nagy Imrét vagy Malétert, hogy mekkora gazember az orosz. Ja, hogy nem lehet, mert a megállapodások ellenére úgy végezték ahogy?

    Erről ennyit, hogy kiben lehet megbízni vagy sem.

    Többet nem kívánok reagálni ilyen témában. Tényleg jó lenne az ilyeneket abbahagyni. A tököm teli van már ezzel. Ez HADITECHNIKAI oldal. Ha nem tetszik, akkor menjetek a kuruc és hasonló oldalakra.

  13. > pedig a ciprusi brit távolfelderítő radaron látszott a közelítő F-4 és a rakétaindítás
    Erről esetleg valami bizonyíték?

    Az RTL Klub leadta a dokufilmet, ahol már nagymamaként nyilatkozott az egykori brit radarkezelő lány arról, hogy mit látott az indikátoron. Harmadnapra a Népszabiba közleményt tett a kormány, hogy a hozzátartozóknak nem engedélyezik semmiféle kutatás akár magánpénzből történő újraindítását, ha nem adják előtte írásba, hogy a lezuhanás okaival nem foglalkoznak. Magyarország gazdasági kiszolgáltatottsága miatt ezen a fidesz se tudna változtatni.

    (Svédek és a sztyuvik gyermekei akartak UAV-os hajót bérelni, de később kiderült, hogy az irzaeli flotta az első intifáda idején már felporszívózta a tengerfeneket. Egyébként egy csehszlovák Il-62-est is lelőttek ott akkortájt.)

    Az is tudott már, hogy a budapesti PFSZ-irodát megnyitó küldöttséget akarták kinyírni a lelövéssel, de a palik hazafelé lemaradtak a Malév gépről, mert Ferihegy felé árokba futott a buszuk. Meg volt állítólag a gépen négy tonna Ak-47 és lőszer is a paliknak ajándékba szánva.

    A Szabályzat megsértése miatt moderálva!
    Tacsk0 nyomatékosan megkérlek, hogy vagy hagyd abba a zsidózást és minden egyéb nem ideillő viselkedést, vagy nagyívben kerüld az oldalt. Köszi

    Phoenix

  14. Tény hogy a PAK_Fa-nak nagy bók ha az amcsik ennyire megakarják fúni.

    F-35 hitegetni Indiát? Ha India bele megy nagy balek.

    PAK-Fa-t előbb készhez kaphatják és fejlesztés során tanultak is.

    F-35 meg egy igéret lekötött gyártó sorral vegyél F-16-ost esetleg kapsz F-35-t.

    Ja vártál 10 évet a pénzt lecsengeted gépeket is láttad de a törvény hozás szerint illegális volt így a pénz és a gépek maradnak.

    Oroszok meg berágnak a Pak_Fa-ból való kiszállás miatt és nuku együtt működés és az atom tangót is vissza veszik.

    Mire India eszmél Kínának is van 5.g gépe az oroszok is megoldották egyedül is.

    Oroszoknak most annyira potens az Szu-34 felfüggesztet zavaró rendszer akkor azt a Pak-Fa is megkapja

  15. wolf: Mi a jó pikuláért vennének 50éves F4 licenszet? Akkor már sokkal jobban járnak ha tovább gyártják a Mirage 2000et. Az a felsoroltakhoz képest friss és üde és van tapasztalatuk, kiképzett embereik… hozzá. (Bár ennak sincs semmi értelme, ugye ha EF, Rafaelt vesznek még az SWt is megkapják.)

    mz: Én akár, hogy probálom nézni Indiát-USAt mindig egyoldalra fujja a szél. Hasonló rendszer, közös ellenség(ek). Külön bonusz, hogy India nem ellopja, hanem fizet a licenszért. (Kínaiak a cigányok… :DDD ) USAnak már az élmény, ha Kínának sokszázezer katonát, vadászgépek tömegét kell a vitatott határon állomásoztatni.
    A körhöz én amúgy hozzáraknám ROKot akik jelenleg (is) az USA legszorosabb szövetségesei. És nem az USA rohanta le őket 1millió+ katonával.
    Így úgy amúgy de újra kialakul az ostromlott erőd diagramm.

    JSF Indiának ettől még meredek szvsz, csak akkor lépik meg ha avval ki is rántják a PAK-FA alól a talajt.

  16. hegyaljai:
    „Oroszok meg berágnak a Pak_Fa-ból való kiszállás miatt és nuku együtt működés és az atom tangót is vissza veszik.”

    Talán nincs már vizben! az első Indiai atomtengó?
    Amúgy, hihetetlen öngól lenne, nem csak az MMRCAból esnének ki azonnal de ha ruszkik szerződést szegnek majd Indiaiak is megjátszák uezt a sokmillárd$os licenszdíjakkal. Ki is bukik nagyobbat? Kinek megy el az utolsó nagy exportpiaca és ki tudja a beszerzést gond nélkül megoldani máshonnan?

    Akár merre nézel USA/NYat szorítja ki a ruszkikat Indiából. A C-17, AEW&Ck, P8ak, Herculesek pedig csak a kezdetet jelentik.

  17. Egyet ertek hogy JSF csak csali. India reszerol egy nagy hiba lesz Amerikaiakra bizni a legi erot. Egyebkent is Amerikai fegyerzet csak problema problema hatan:

    Megbízhatatalan az Amerikai politika, akarmikor Szenatum-ban meg szunhet az alkat resz szallitas es flotta hasznalhatatlanul foldon marad, epp akkor amikor szukseg lenne ra.

    Technologia Export kontroll azt jelenti hogy a hasznalo nem modosithat illetve fejleszethet a mar meg vett gepeket. Tehat India nem fohga latni a source kodokat, nem fog jutni a technologiahez. Csak ugy hasznalhat a gepeket ahhogy Amerikaiak eloirtak, apro modositas nelkul.

    End user verification azt jelenti hogy evente Amerika helyszinen meg vizsgaljak az eladott gepeket hogy nem- e modositottak es csak arre hasznaljak amiere vettek.

    JSF csak ezert dobtak mert tudjak hogy 80as evekben fejlesztett F-16 ma nem csucs. Nincs sok esely hogy meg nyerje MMRCA tendert.

  18. JSF csak ezert dobtak mert tudjak hogy 80as években fejlesztett F-16 ma nem csúcs.

    Ez elég meredek kijelentés.
    Tény, hogy nem mai gyerek, de folyamatosan fejlesztve lett és sokszorosan felülmúlja a keleti technikát. Az oroszok akkor tudnak majd hasonló gépet faragni a 29-esből, ha francia meg izraeli cégekkel állnak neki újabb változatot fejleszteni.

    India pedig pont az általad említett okok miatt törekszik a licenszgyártásra. Mert ha megszervezik a gyártást, és az USA vmi miatt visszatáncolna, már édesmindegy, mert a technika a kezükben van.

    De India Kínával a fenekében hülye lesz szembemenni az USA-val…

  19. > 80as evekben fejlesztett F-16 ma nem csucs

    A hinduknak ajánlott F-16 elől-hátul vektorált gép lenne, aktívan kitéríthető radarral és fúvőcsővel – sőt állítólag japán módi szerint meg is nagyobbítanák nekik a gépet, ha a normál block 60-as méretet kicsinek tartják. Szóval nem sok köze van már a régi, csak Sidewinder-es, ANG-s Falconokhoz!

  20. MMRCA, ki vezet?

    Lockheed Martin F-16IN Super Viper
    Mar meg van Pakistannak. Ugyan olyan kepesegu mint Mirag 2000 ami mar meg van Indianak, mar nem lesz csucs gep kk 10 evben. Tobb Amerikai politikai es sulyos export kontrol bonyadalommal jar, vevo nem tovabb fejleszethet a gepet. Nincs technologia transzfer. JSF nem erdekes mert India-orosz sajat fejlesztesu PAK-FA mar fejlesztes allatt all. Nincs sok esely F-16nak.

    Boeing F/A-18E/F Super Hornet:
    Tobb Amerikai politikai es sulyos export kontrol bonyadalommal jar, vevo nem tovabb fejleszethet a gepet. Nincs technologia transzfer. De jo a gep es olcso. Jobb az esely mint F-16 de hatar eset, csak politika segithet az F18-t.

    EADS Eurofighter Typhoon:
    Jo a gep, korlatozott a technologia transzfer el kepzelheto de a gep tul draga, majd nem dupla bekerul mint F18. Keves az esely a magas ara miatt.

    MiG-35:
    Ez alapvetoen Mig 29 (ami meg van Indianak) egy ket upgrade illetve modositassal. Olcso, de men a csucs technologia. Nem lenne okos csak Oroszokre bizni egesz legi erot. Sukhoi 30MKI es PAK-FA eleg. Tehat, diviszifikaco es elmaradott technologia miatt nem eselyes.

    Saab JAS-39 Gripen
    Tobb kritikus Amerikai alkatreszell rendelkezik, tehat osszes Amerikai politikai es sulyos export kontrol bonyadalommal meg van vele. Korlatozott a technologia transzfer. Gripen csak kicsval jobb mint a LCA Tejas Mark II specifikacioja. Nem eselyes.

    Dassault Rafale:
    Francia Mirag 2000 jol teljesitett Kargil haboruban,Francia fegyerzettel valo tapasztalat, tehat olcso lesz uzemeltetes, Mirag 2000 infrastrukturaval. Franciakkal nincs politikai bonyadalom mint Amerikaiakkal. Olcso gep, de leges leg fontosabb: 100% technologia transfer.

  21. Hozzászólásom: 1.A pénz beszél a kutya ugat. India kiperkálja az USA-nak akármennyi milliárdot is az F-35-ért mert az már egy előrehaladott sorozatgyártás előtt álló gép tehát „viszonylag” kiforrot.Az amcsi iparnak pedig jelentős bevétel.
    2.Miért ne lehetne a PAK-FA mellet egy másik típus is hadrendben? Ez lehetne akár az F-35-is.
    3.A C-17-est is meg fogják kapni.(bár az más kategória de mégis amcsi)
    Az erőeggyensúly mindenesetre kicsit megbillenne ami lökést adna kínának is.
    Tehát újra eljutottunk a pénzhez…:)

  22. Opus az érvelés jó.

    Eleve ha jó tudom a PAK-Fa inkább erő fölény gépnek szánják mint vadász bombázónak.

    Indiának kell hogy legyen ami csapást mér.
    Oroszoknál úgy néz ki közeljövőben ez a Szu-34 feladata lesz.

    JSF feldobása mért tették? Szerintem jó kérdés.

    Tényleg egy kacsa hogy fogyjon az F-16-os.

    Vagy esetleg a Pak-Fa tényleg valami potensebb géppé kezd lenni és ezzel alá akarnak alávágni a programnak. Késleltetve gép hadrendbe állását.
    Úgy tudom India fejlesztené a kijelzőket, radarabszorbens rétege is ők fejlesztenék.
    Két üléses verzió is a ő dolguk de lehet hogy a végén csinálnak maguknak flotta oltalmazót is ha belejöttek.
    Nem lennék meglepődve hogy az oroszok az indiaiak gyártási potenciáljára is számítanának.

  23. hegyaljaihun
    Szerintem JSF egy probalkozas erre hogy fogyjon az F-16-os. Elkepzelheto hogy Pak-Fa akarnak alávágni a programnak.

    De minden esetben gyengy probalkozas, nem tobb mint par media hullam.

    Csak Amerikai allam engedelyell lehet exportalni ilyen rendszert, Lockheed Martin-nak egyszeruen nincs dontesi lehetoseg. Lockheed Martin nem is palyazathat MMRCA-ban Amerikai engedelynelkul. Tehat csak Amerikai allam dontes kovetoen Lockheed Martin komolyan ajanlatot tehet JSF-re.

    Ez csak egy proba gomb, senki nem fog hasra esni.

  24. > Francia Mirag 2000 jol teljesitett Kargil haboruban,Francia fegyerzettel valo tapasztalat, tehat olcso lesz uzemeltetes,

    Aki egy mondatban leírja a francia, olcsó és üzemeltetés szavakat szavakat, az nevetségessé teszi magát! Mindenki szórja ki a Mirage 2000-est, mert csak az nem romlik el benne, amit nem építettek bele – oroszos megbízhatóságú. Repóránként 4x pénz mint az F-16, mondják a tajvaniak.

    > Lockheed Martin F-16IN Super Viper Mar meg van Pakistannak. Ugyan olyan kepesegu mint Mirag 2000 ami mar meg van Indianak, mar nem lesz csucs gep kk 10 evben.

    Hát azért érdekes lenne illeszkedő pótos, aktív fázisolt radarú, nagyobb turbinájú, AMRAAM-os gépet F-16A és Mirage 2000 gépekkel összehasonlítani. Esetleg a vizuális összetévesztés lehet gond paki viszonylatban.

    > Gripen csak kicsval jobb mint a LCA Tejas Mark II specifikacioja.

    A Tejas badogbol van, a Gripen plasztik, észlelhetőség 10:1. Gripen AMRAAM, Tejas mi? Gripen Next AESA, Tejas mi?

    > Korlatozott a technologia transzfer.

    A svédek a tervező DNS-kódját is odaígérték a Gripen vásárlása és licencgyártása mellé – sőt közös fejlesztést, közös gyártásba vételt is vállalnak, ahogy a braziloknál is.

  25. A kína-Usa gazdasági összefonódásokat figyelembe véve, nem gondolnám hogy védelem-politikában India az amerikaiakra szeretne hagyatkozni. /Én azt gondolom hogy a pillanatnyi érdeke most az amiknak tényleg azt diktálja hogy nyissanak India felé, de hosszútávon kiszámíthatatlan mit hoz a jövő/. Én még azt is kinézem hogy az Usa elnöknek és Putyinnak is Pekingből oszják majd a lapokat tetemre hívás idején :)
    Ha az érdekek úgydiktálják MMRCA nélkül is adhatnak el F-35-t Indiának. Eurofighter vagy Rafale – nálam még mindig. Ekkora tétel esetén pedig eltudom képzelni hogy a drágábbnak tartott vételárak is esésnek indulnak.Az orosz indiai hosszútávú együttműködés pedig szVsz.kikezdhetetlen nem tudom hogy került egyáltalán szóba..
    Amúgy ha vmi véletlen folyamán az USA nyerne, én még mindig tudnék annak is örülni hogy az Eu-technológia viszont nem került orosz kezekbe. Sovány kis vigasz. Amúgy biztos vagyok benne hogyha az ameriakai szándék megvan, akkor India is nyitott lesz minden egyéb téren az együttműködésre.

  26. Iszonyú harc – háttérben is – és nyomás gyakorlás folyik a tenderért! Van akiknek a túlélést jelentené ! Most is kitartok amellett,hogy az USA csak jelentéktelen technológiát adna át a JSF-ből ! Nemhogy forráskódokat !
    Indiának hatalmas a tengeri határa, egy anyahajója van, saját építésű kb. 10 év múlva, orosz kb. 4 év múlva . Tehát a kivont amerikai + liszensze hatalmas dolog volna. Ehhez meg csak az F-18 a jó választás. Így a földön és tengeren egy típus üzemelne amelyik még olcsó is és semmi akadálya a technológia átadásának. / Ez a gép azért Kínának és Pakisztánnak is ellenfele volna /
    A JSF szvsz is csak csali ! Ja, az indiaiaknak elegük van az orosz gyártmányok gondjaiból. A legutóbbi beszerzéseik is ezt igazolják. Az is jelenthet valamit,hogy az EADS tanker gépet – bár nyert – lemondták és amcsit vettek helyettük !!!!!!!

  27. “Az is jelenthet valamit,hogy az EADS tanker gépet – bár nyert – lemondták és amcsit vettek helyettük !!!!!!! ”

    Ki mondta h amcsit vettek helyettük?
    Csupán bekérték a Boeing ajánlatát is, h ne csak két pályázó közül döntsenek…

    https://htka.hu/2010/01/19/a-boeing-is-beszall-az-indiai-tankertenderbe/

    Rohadtul ki tudnak azok borítani, akik nem néznek vminek utána, és egy részinformációt kiemelve, félreértelmezve továbbadják, persze már tévesen. Azért van ennyi HT „szakértő” sok fórumon. (errefelé is).

  28. „Az is jelenthet valamit,hogy az EADS tanker gépet – bár nyert – lemondták és amcsit vettek helyettük !”
    Erről igazán dobhatnál vmi linket… Nem a 330on való veszekedésről hanem, hogy rendeltek helyette Boeinget….

    F18 technologia transzfer meg ott áll meg kb ahol Braziliában. Egy Rafe/EF/Gripenhez képest semmit se kapnak.

    Sztem az indiai saját anyahajóban is tévedsz laid down már megtörtént! commissionra 2014-2015öt írnak.

  29. Ace, egyetértek. Még a mondatértelmezés is nehezen megy sokaknak sajnos…

    A hordozó eladással is ugyanez a helyzet. Anno valaki csak feldobta és azóta egyesek kész tényként kezelik. A legkisebb hivatalos jelzés sincs a jenkik felől, hogy eladnának akár egyet is. Hülyék lennének azt a képességüket exportálni, ami olyan egyedi, mint az 5. generációs gépek gyártása.

  30. Aszondja a rádió, hogy a bíróság szerint nem lehet a Tubesen radar. Lehet, hogy mégis venni kell 3-4db kicsi AWACS-ot a szomszédokkal közösen? Esetleg bazsarózsát lereglonozni és marad a Zengő

    Index:
    „Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere azt mondta: a város minden törvényes eszközzel küzdött és küzd a radar ellen. Jogszerűen jártak el, amikor KRESZ-táblákkal korlátozták a Tubesre vezető, a város kezelésében lévő úton a forgalmat, ezzel megnehezítve a HM járműveinek behajtását”

    nem semmi…

  31. OFF

    Legjobb: ugye lakattal lezárt sorompót is tettek a Lapis neveztű helyről a Tubesre felvezető földútra. ~1,5 hete kirándultam egyet a közelben, mondom csakazért is megnézem ott van-e a security-s fószer, meg a lelakatolt sorompó. Security sehol (ugye a nagy éjjeli Tubes táborozás kapcsán azt hangoztatta a városvezetés, hogy non-stop felügyelet), a sorompó a helyére rakva, de a lakat mellézárva :DD Gondoltam esetleg honvédségtól van fent jármű. Hát nem, tök üres volt a Tubes. Na szóval ennyit erről…

    Napokban ugye megen ment a keménykedés, média odacsődítése fotózásra, mert a Honvédség felment valamit szerelni. Szerintem a security-t csak azért vitték fel, a sorompót meg előtte azért lezárták :D Na majd szerdán megnézem mi a helyzet, lehet a múltkori nyitott sorompó kivétel volt, de… :D

    /OFF

  32. OFF

    azt megérteném,ha harckocsi gyakorlópályát akarnának a zengőre,vagy
    repteret,de egy radar????
    ha az MH nem rendelkezik tánadó eszközökkel,legalább védjük meg
    magunkat,vagy tudjuk időben a körölöttünk zajló dolgokról.
    Volt egy tanárom a középsutyóban,irodalom-töri.
    Nem szerette a katonaságot,gondlom a népi honvédséges élményei voltak,talán pacifista is volt.,
    de azt mondta,az nem megy,hogy feltesszük a kezünket,és lemondunk
    az önvédelemről.

  33. Már egyszer leírtam itt mégeccer:

    -1- Tubes katonailag nem optimális. Katonailag optimális a Zengő lenne.
    -2- Polgári szemszögből se optimális. Tubes az egyik hanem legforgalmasabb Pécsi tura út vonalában fekszik, ezt kerüli a Rotary sétány. Ehez képest Zengőre kutya se jár fel, nincs is fel rendes út. A legközelebb hozzá eső település Hosszuhetény 4000főt számlál. A Tubes alatt lévő Pécs 150.000et.

    Ha a Tubes mind katonai mind polgári szempontból rossz megoldás akkor mért oda akarják rakni? Mert ha az erdészeti út helyett 2m széles betonut lenne az kiirtaná a Bazsarózsát? Nonszensz. Vagy azért mert a Magyar Honvédség főparancsnoka aztmondta, leszarja, hogy mind polgári mind katonai szempontból a Zengő az optimális ő azt nemengedi? (Már elnézést de egy idióta f*kalap, ugye mindenki tudja kiről beszélek?)

  34. Tacsk0
    Fade,
    Nem szendekozom szemelyeskedes de nem ertek egyet azzal hogy Tacsk0 ert vadaszgepekhez. Elkepzelheto hogy sokat olvas, vagy posztereket ragaszt a szobajaban, de ervelesei sajnos teljesen hibasak es hianyosak. „Tobb eves olvasas” kovetoen alap tenyeket sem tudja, Peldaul:

    Tejas-rol nem tud semmit, nem is halotta.

    Ossze keveri a gep kepeseget a fegyerzet kepesseggel, BVR kisebb modositassal majdnem mindigyik modern gepre integralharo, ettol F16 nem egy nagy csoda.

    AESA radar az alap beugro kovetelmeny MMRC tenderen. Tehat ettol F16 nem vmi szuper gep. USA nem is rendel tobbet F16-bol.

    Gripen hijaba akar osszess source code DNA-t is at adni, az Amerikai alkatreszek miatt csak azt a reszt tud at adni ami nem Amerikai. Tehat kritikus rendszereknel nincs Technology transfer.

  35. Miert is a Gripen Tejassal hasonlithato:

    Gripen india director de la Motte szerint:
    „In fact, the LCA (Tejas) program could benefit immensely from this array of technology, which Saab is happy to transfer,”

    Tehat SAAB technologia Tejasre alkalmazhato. Gripen Indianak folosleges, egyszer kesz lesz a Tejas es akkor majdnem olyan kepessegu mint SAAB.

  36. Opus:
    Gripen NGben a hajtóművön kívül mi más ami? És az se tuti, hogy korlátozható, ugye csak félig meddig ami, de ha ezen múlik Svédek(+Brazilok?) raknak bele mást ott van pl a szimpi EJ200. Tejasba is ha nem F414 akkor EJ200 kerül.
    Tacsk0 meg sokat olvas tudja mi a Tejas mégha kever is eztaztamazt.

    F16ból blck60 nál is erősebbet kapnának ha harci képességekben összevetem egy Grippennel én csont nélkül az F16ra szavaznék. Csak hát ugye F16nál a technologia transzfer problémás.

  37. Indiaiak sokat mondanak. Ott a pár napos az EF a legjobb. (Amivel én személy szerint egyet is értek csakhát…)

    Szóval Tejashoz kell a Gripen technologia transzfer és akkor csiribumm uolyan jó lesz? Hát akkor a lehető legjobb vétel Indiának a Gripen. Nem fölösleges hanem a legjobb.

    Amúgy szvsz nagyon lenézed a Gripen NGt, nem a kedvencem nekem sem, de ha a Brazil hadsereg a Gripen NGt jobbnak hozta ki mint a francia + amerikai vasat azvmit azért csak mond. (Kérdés mit… :DDD )

  38. Tájfunt Indiának vagy Rafalet ez a két járható út ha akarnak is valamit mert a Super Hornet technológiai transzfere kevés de ezt már annyiszor leírtuk.Főleg hogy elektronikai zavarógépet is szeretnének a közeljövőben mert ugye evés közben jön meg az étvágy és hát a Growlert meg pláne nem adnák el nekik ezzel szemben a Tájfunból ki fejleszthetnék ami a többi üzemeltetőnek is meg hozná a kedvét a további vásárláshoz.

    Az F-35 meg halott a tovább fejleszthetősége miatt még a legnagyobb puszi pajtások sem kapják meg nem hogy India akinek az utóbbi 1-2 évben szereztek be amcsi cuccokat.

    Már azt sem tudják hogy mivel butítsák az Indisukat.
    De majd eldöntik úgy is a kenőpénzek döntenek az ész érvek helyett mint a legtöbbször az utóbbi időben.

  39. Agressor: Képességcsökkentett Growlert hajlandóak eladni, talán még itt htkan ti is megírtátok. :DDD Pont az EF/rafale miatt kellett szvsz bevenni a buliba.

    Hozzáteszem szvsz ez is kevés, India ha nem kap Nyi tech transzfert ezt pedig csak EF/rafale/Gripen ng adja sose zárkózik fel. Most, hogy már a hajós üzemelést is beigérte mindenki agyrémaz egész… :DDD

  40. Onedin kapitány

    Néhány észrevétel:

    1. Indiát itt valaki nyugati jellegű demokráciaként emlegette.
    Tévedés, az ottani felfogásban még él a hagyományos kasztrendszer.
    Jóskából, az utcagyerekből elvből nem lesz tábornok, vagy állami
    vezető. (Erre lehet azt mondani, hogy ez tulajdonképpen a mi
    fejlett demokráciánkban is úgy van, hogy aki mélyről jön, annak
    alig van esélye… meg hogy a Gettómilliomos hősének sikerült…)
    Szóval szemét kasztrendszer van ott, nem demokrácia.

    2. Az F-16 azért esélytelen, mert a pakikkal szembekerülve egy
    bonyolult, nehezen áttekinthető harcászati helyzetben (pl.
    tucatnyi gép vív manőverező légiharcot) zavart okozna a hasonló
    külsejű típusok szembekerülése.

    3. És Montezumának: India helyében (ha tényleg eladják) megvenném a
    PAK-FA-t és az F-35-öt is. Tehát a 35-ös nem biztos, hogy megfúrná
    a PAK-FA-programot. Nem látom, hogy India miért ne szerezné be
    MINDKÉT típust, ha módjában áll.

  41. Főleg hogy elektronikai zavarógépet is szeretnének a közeljövőben mert ugye evés közben jön meg az étvágy és hát a Growlert meg pláne nem adnák el nekik ezzel szemben a Tájfunból ki fejleszthetnék ami a többi üzemeltetőnek is meg hozná a kedvét a további vásárláshoz.

    Erről van valami hivatalos szándéknyilatkozat? Mert odái jó, hogy egyes katonai vezetők legszívesebben halálcsillagot vennének, de van a vágynaknál további „bizonyíték is erre?

    Az Typhoon gépből az európaiak sem terveztek elektronikak zavarót. Majd akkor pont India barkácsol át egy olyan gépet, amit első körben gyártani sem tudna? Az elektronika kitől jönne bele? Véleményem szerint ennek nincs realitása. Azt észre kell venni, hogy up to date elektronikai zavarót 1989 óta csak az USA engedhet meg magának, de már ott is csak az egyik fegyvernem.

  42. A miért ne szerezhetné be a két típusra tömören azt a választ, hogy már így is tucatnyi típus áll szolgálatban, hosszú távon nincs értelme azonos feladatra több típust fenntartani. A Sz-30MKI-t, a Mig-29K és SMT, a Mirage 2000 és a Jaguar gépek még jóideig rendszerben állnak. Ezek mellé jön majd a PAK-FA és az MMRCA is, amíg így már egy kisebb állatkert. Szal ez egy jó érv a be nem szerzés mellett, hiszen minden létező feladatkörre már van egy, de inkább több típusuk. Hova vennék az F-35-öt?

  43. Ha a Tájfun nyerne akkor a közel 200dbos rendeléssel már lenne értelme kifejleszteni belőle ezt azt még akár hordozó verziót is.
    Ha a Gripenből akarnak akkor a ebből miért ne lehetne?Ott van a Szu-33 mekkora vas még is repül a Kuznyecovról katapult nélkül.
    Csak pénz kérdése az egész és nem konkrétan India hanem az EADS vagy Izrael csinál belőle ha kell elektronikai zavarót mert a mai modern hadviselésben nem jönne rosszul és lenne rá kereslet persze ez csupán spekuláció de értelmesebb dolog mint F-4estnek meg a Harriernek a „licencét” meg venni:D

  44. A Szu-33 kiválasztása egy STOBAR horozóra kapitális hiba volt. MiG-29K gépből többet vihetne és a harcértéke alig térne el, mert vagy fegyverzetet nem visz magával sokat a Szu-33 vagy üzemanyagot. Azonos fegyverzet mellett alig vagy semmivel sem jobb, mint a MiG-29K,

  45. Ha már ott tartanának molnibalage, egyelőre a Mig-21-est szeretnék kukázni végre. A Szu-33-as pedig jó döntés volt, vess egy pillantást a hatótávolságára annak a gépnek, ami két, de inkább háromszorosa a huszonkilencesnek teljes fegyverzettel, ami szintén vagy kétszerese. Az egyetlen hiba amit az oroszok elkövettek, hogy nincs CATOBAR hordozójuk, pedig a Kuznyecov akár lehetne az is, hiszen a ferde fedélzeten elférne katapult is, bár tény és való, hogy a hordozó-koncepciójuk ezt nem ígényli.

  46. Azért választották a Szuhojt mert annak a vezetője közelebb állt a „tűzhöz” mint a Mig vezetője ezt a Mig repülőgépek történetében olvastam.
    De szemléltetésképpen mondtam de még a Super Hornetnél is kisebb valamivel és könnyebb nagyobb tolóereje van a Tájfunnak tehát már csak strukturális erősítés és repkedhetne a „Vikrityáról”.
    Valahol olvastam hogy volt róla terv is hogy hordozón üzemeljen a gép tehát ez nem új keletű dolog.

  47. Szerinten keves az esely ennek hogy F-35 es PAK-Fa egyutt mukodjon.

    Technologiai osszeferhetetlen helyzet alakul ki. Se Amcsik se az Oroszok nem fogjal jol erezni, ha India mindkettoval szerzodik.

    F-35 es PAK-FA legter dominance gapek, (Superiority fighter) ebbol kevesebb mennyiseg kell, ugyanazt a szerepet tolti mint a mai Su30MKI, ez nem tomeg szamba kellene. Tehat egy tipus, F0-35 vagy PAK-FA, ami jol tudjak hasznalni, fejleszteni, elegendo legter meg szerzeshez.

    Tehat csekely nem valoszinu hogy India mind F-35 es mint PAK-FA irant erdeklodik. Igy nagy szamban dominalo gepekkel szervezni a legi erot egyszeruen folosleges.

    Ha mar itt tatrunk:
    Nagyobb mennyisegben, mint PAK-FA vagy F-35, kell a kozep kategoria gep mint a F-18, Typhoon, vagy Rafael, ezek a gepek a ellenfel teruleten hosszu tavu tamadasra szuksegesek, miutan a legter bisztositott.

    A leg nagyobb darabszamban kell taktikai gep mint F-16 vagy Gripen, taktikai vedelem, rovid tavi taktikai tamadas, tamogatas a szaraz fold eroket stb. Erre a celre a Tejes-II -t szantak az Indiaiak. Ezert is inkabb gondolom hogy gyenge az esely a F-16 vagy Gripennak, mert nem az a kategoria, es szerepe mint amit keresik az Indiaiak.

  48. Egyelőre a Tejas-szal is szenvednek, kíváncsi vagyok, mi lesz az MCA-ból…
    semmi. vagy még nagyobb égés.

    A MiG-21 helyére meg elviekben a Tejas érkezik (érkezne). Bár nagyon úgy tűnik h inkább helyette is MMRCA lesz.

  49. Ha már ott tartanának molnibalage, egyelőre a Mig-21-est szeretnék kukázni végre.

    A Jaguar szimplán kezd öreg lenni. Tetszik, nem tetszik ki kell vágni őket.

    A Szu-33-as pedig jó döntés volt, vess egy pillantást a hatótávolságára annak a gépnek, ami két, de inkább háromszorosa a huszonkilencesnek teljes fegyverzettel, ami szintén vagy kétszerese.

    Ami semmit sem számít, ha nem képes még teljes légiharc fegyverzett mellett sem felszállni teljes üzemanyaggal. Csapásmérő fegyverzettel még annyira sem. Ne felett, nincs R-77. Két ECM pod, két R-73 és két R-27ER össztömege is már az egy tonnát verdesi. Ha felteszel csak két Kh-31-et az már plusz 1200 kg, a légellenállás is szépen nő. Már ezzel a fegyver mennyiséggel is csak korlátozott üzemanyaggal szállhat fel. A Moskit mekkora is? 3 vagy 4 tonna?

    Az egyetlen hiba amit az oroszok elkövettek, hogy nincs CATOBAR hordozójuk, pedig a Kuznyecov akár lehetne az is, hiszen a ferde fedélzeten elférne katapult is, bár tény és való, hogy a hordozó-koncepciójuk ezt nem ígényli.

    Az embernek nem lehet olyan, amit nem képes legyártani. Ennyi erővel Halálcsillagod is lehetne hiba, hogy nincs.

    Azért választották a Szuhojt mert annak a vezetője közelebb állt a “tűzhöz” mint a Mig vezetője ezt a Mig repülőgépek történetében olvastam.

    Ez így van. Csak egy rövidtávú előnyért beáldoztak 20 éves üzemeltetést és harcászati kapacitást. Nem mintha lett volna pénz rá, hogy rendesen üzemeltessék a hajót és gépparkját…

  50. Szvsz a Jaguárok kerülnek majd legutoljára kivonásra, az utolsó alakulatok még megérhetik az MMRCA gépeinek teljes hadrendbe állását. Az indiaiak folyamatosan modernizálták a típust, szóval öreg de potens egyelőre.

    A Szu-33 kapcsán meg az oroszoknak elég a légiharcfegyverzet, a hordozóikon a repülők csak légvédelmi feladatot látnak el, így nekik hatótávolság kell és légifölényvadász. A CATOBAR hordozójukat meg félkész állapotból bontották el a széthulláskor, nem az volt a bajuk, hogy nem tudták, hanem nem volt miből. A Kuznyecovot a Kiev osztály utódjának szánták, míg a jelenleg róla üzemelő gépeket a meg nem valósult CATOBAR hordozóra.

  51. Onedin:
    #1 ééés? Jelenleg a közvtett demokráciákat hívjuk NYinak. Ebben India bőven beleesik. Ahogy Japán és ROK is. A felszámolt de tovább élő kasztrendszer ezen nem változtat.

    #2 ééés? Sorolni lehet az országokat ahol F16ok állnak szembe.

  52. Opus: Sztem egyértelműen a PakFa helyére ajánlják fel az F35öt. Kihúzni a talajt a PakFa alól (és nem csak pénzügyileg sok területen India messze Ruszkik elött jár.)
    A kis mennyiség amúgy 250dbot jelentene….

    Agressor: Elég egyértelmű, ha az india ~150-200 as megrendelés feltétele, hogy vennének még + 100at a hordozóikra összerakják nekik. 250-300 gép az nagyon sok.

  53. > F-35 es PAK-FA legter dominance gapek, (Superiority fighter)

    Ez kicsit erős, mert az F-35 pilótája a maga 1,6M max. sebességével legfeljebb a bőrszerkós nénit fogja otthon dominálni… Egyszerű kis többfunkciós vadászbombázó szegény, második világbeli külföldi üzemeltetők szintjéig butítva.

    Superiority fighter az külön kategória, a Raptor meg az EFA, meg majd a PAK-FA (tényleg hol a kép a gurulásról)?

  54. Az F-35 kapcsán az M1.6 csúcssebesség nem értem, hogy hogyan lehet. Vagy dezinformáció, vagy szándékos lekorlátozzák valami okból kifolyólag, vagy csak valaki elnézett valamit.

    (wiki szerint meg 1.67)

    Árulja már el valaki, hogy egy kb. F-16A t/w arányával bíró gép, aminek nincs külső fegyverzete és semmi cóckmókja, az miért csak 1.7-et tud kb. Az F-16A még két légiharc rakétával is vígan viszi a M2.0-át.

    Hogy a búsba lehet az, hogy a gép valóban szupercirkál, de mégis lassú. Itt valami nagyon nem áll össze.

  55. Molni: Gondolom, te mint áramlástannal foglalkozó ember tisztában vagy azzal, hogy hangsebesség felett elég érdekes dolgok történhetnek…

    De lehet, hogy az alakja korlátozza le. Egy F-16 sztem jóval karcsúbb, mint az F-35. Vagy szoftveres lekorlátozás, a lopakodójellemzők megóvása érdekében.

    Még vmi variáció?

  56. A területszabály alkalmazása lassan 50 éve megy. Most nem menne. A transzszónikus tartomány és kicsivel 1 M feletti rész az érdekes. 1.2 Mach után tudtommal a hullámellenállás csökken.

    Szuperszónikus áramlásokkal az ÁT tanszék nem foglalkozik, különösen nem repülőgépek körül, mert nem ipari alkalmazású a dolog. A Repülőgépek és Hajók tanszék estetleg.

  57. F-35 M1.6 csúcssebességének valódi okát én is csak találgatni tudom :
    vagy a tömegcsökkentés miatt a gép sárkánya nem bír többet huzamosabb használat mellett,
    vagy a szívócső kialakítása nem felel meg M2 környékére, de emiatt talán jobb az RCS értéke a gépnek,
    vagy (szerintem ez legvalószínűbb) a gép légellenállása nem kedvez nagy sebességnél és ebbe belejátszik még a hajtómű is. Talán a jövőben változó kétáramú hajtóművel megoldódik ez a probléma is.

  58. Szerintem a szívócsatorna vezérlést kispórolták az F-35-ből fogyókúra miatt. Annak idején a Szu-22-be sem fért bele, mert telerakták az orrkúpot nagy szovjet lézerrel és emiatt nem ment a hajtóműtől várható M 1.8-at, csak kb. 1.5-öt.

    A területszabály elvileg csak a gyengus gépeknél számított, mint pl. a MiG-19, a mai combos turbinákkal egy féltégla is áttolja magát a hanghatáron izomból.

  59. jaja, nem arra van összerakva. Ettől még biztos tud és fog is főleg 4amraam+2sw a bendőben variációban, csakhát pont annyi értelemmel mint az EF, Gripen NG, Su35…

    Amúgy szép terület az áramlástan ott a borosüveg fordítás példa, vagy még jobb a Reynolds érték a maga ittis lehet turbulens az áramlás vagy mégsem csodájával. Egy évet tanultam de agyrém az egész.

  60. Tacsko: legjobb tudomásom szerint a legtöbb nyugati 4gen. gépekben fix szívócsatorna van még az F22-ben is (bár vannak akik kételkednek benne), szóval a variálható szívócsatorna nem feltétlenül szükséges a M2 eléréséhez.

    OFF: állítólag, ha a PAK-FA rendben repül, akkor sajtónak még aznap kiadják a hivatalos videoanyagot.

  61. állítólag, ha a PAK-FA rendben repül, akkor sajtónak még aznap kiadják a hivatalos videoanyagot.

    Eddig is 1-2 óránként figyeltem a nemzetközi médiát, de akkor ezentúl még alaposabban keresek :)

  62. Az F-22 azért nem képes M3.0-ra, mert fix a csatorna, részben a hőálló anyagok hiánya miatt. Tolóerőből simán tudná.

    Az is lehet, hogy az F-22 kapcsán megtapasztaltak valamit a nagy sebesség és vibráció kellemetlen hatásairól a speciális festékre.

  63. Igy fog kinezni az Indiai legi ero:

    250 FGFA
    250 NGFA
    280 Su30MKI
    200 MMRCA (Remelem nem Amerikai)
    250 LCA Tejas

    Nyilvan itt nincs helye F-35re. Meg bisztos a FGFA jobb gep mint F-35 ami szimulatorokon kikapott Su30MKI-tol.

  64. Nincs tobb MCA, helyette a NGFA.

    Erről vmi linket, ha kérhetném, mert sehol nem láttam még említés szinten sem, nem h tényként.
    Az általad „agyonsztárolt” wikipedia (angol) sem említi. két külön program