Még nem találták meg a csütörtökön lezuhant Szu-27 pilótáját

Az orosz sajtóban mintha kissé kavarás folyna a január 14-én, egy rutin repülés során, gyakorlott hajózó által repült Szu-27 lezuhanása kapcsán. Elvileg a gép roncsai részben (?) megvannak.

Legalábbis péntek hajnalban arról szólt a fáma, hogy a keresőcsapatok megtalálták a gép roncsait és tovább folytatják a keresést a pilóta után. A RIA Novosztyi hírügynökség által lehozott, a védelmi minisztérium szóvivőjétől, Alekszej Kuznyecovtól származó elvileg délelőtti nyilatkozat alapján azonban mintha más lenne a kép. A szóvivő ugyanis azt nyilatkozta, hogy folyik a gép roncsainak keresése. Ugyanakkor mivel azt is mondta, hogy megtalálták a becsapódási helyszínt, egy 5×12 méteres krátert így vélhetően arról van szó, hogy a gép annyira szétszóródhatott, hogy korábban csak egyes részeit találták meg. Ezt nem tudni pontosan, lévén semmi részlet nem került leközlésre ezzel kapcsolatosan. Az igazán lényeges momentum, azonban az, hogy a pilótát sajnos még nem találták meg – legalábbis hírünk publikálásig erről még nem jelent meg friss információ. Sikeres katapultálás esetén a pilóta túlélési esélyeit sajnos nagyban csökkenti, hogy jelenleg kemény mínuszok, -30 fok körüli hőmérsékletek uralkodnak a szóban forgó régióban.

Szu-27

Az orosz légierő immáron sajnos csak ex-Szu-27-ese még csütörtök során tűnt el a radarról. A gép a Távol-keleti Katonai Körzetben fekvő Khabarovszki régióban található tartozó Dzemga repülőtérről (Komszomolszk-na-Amure-tól pár kilométernyire ÉK-re) indult útjára és attól mintegy 30 kilométernyire tűnt el a radarról. Az említett becsapódási krátert mintegy 20 kilométernyire találták a bázistól.


Dzemgi repülőtér nagyobb térképen való megjelenítése

Lévén a reptéren a Szuhoj egyik gyártóüzemének társaságában a 23. ezred Szu-27-esei állomásoznak, szinte biztosra mondható, hogy a veszteség is őket érintette.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Sikeresen kihúzták a Hawaii-nál tengerbe futott P-8A Poseidont

Sikeresen kihúzták a Hawaii-nál tengerbe futott P-8A Poseidont

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése