|

Lopakodó bombázó Oroszországból

2025-2030 körül érkezik az új orosz stratégiai bombázó, mellyel a Tu-95MS Bear és Tu-160 Blackjack stratégiai bombázókat, valamint a Tu-22M3 Backfire nagy hatótávolságú bombázókat tervezik leváltani, közölte Anatolij Zsiharjov vezérőrnagy, az orosz hadászati légierő vezérkari főnöke.

„Az új típust, a lopakodó-technológiának köszönhetően, sokkal nehezebb lesz radarral felderíteni, azonban lehetetlen teljes rejtettséget biztosítani.” – nyilatkozta a vezérkari főnök.
„Az új technológiák és anyagok azonban segítenek ennek megvalósításában.”

Egy érdekes elképzelés az új bombázó külsejéről

Egy érdekes elképzelés az új bombázó külsejéről ,

A Tu-95MS Bear és Tu-160 Blackjack stratégiai bombázók, valamint a Tu-22M3 Backfire nagy hatótávolságú bombázók leváltására érkező típus érkezésére azonban még sokat kell várni, 2025-nél előbb biztosan nem állhat szolgálatba. Addig nem változik a bombázó-flotta összetétele, csupán modernizálással tartják szinten a képességeket.

Továbbá elárulta, hogy a következő évtizedben nagymértékben korszerűsítik a szolgálatban álló példányokat.
„Két modernizált Tu-160-ast kapunk kézhez a közeljövőben a kazanyi üzemből, valamint további kettő érkezik december végéig. És a folyamat csak folytatódik tovább…” – ecsetelte az ütemtervet a vezérőrnagy.
„Reményeink szerint 2015-re sikerült teljesíteni az előzetes terveket.”

Tu-160 Blackjack

Az Orosz Légierő kötelékében egyébként 16 drab Tu-160 és 40 darab Tu-95MS szolgál, a Tu-22M3-ból pedig 141 példány áll rendelkezésre.

Szép terv ez a bombázófejlesztés, azonban először a PAK-FA, avagy T-50 jelzésű 5. generációs madárkát kéne összepakolni, utána jöhet majd a méretesebb masina. Mi csak szurkolni tudunk, a többit pedig majd meglátjuk…

69 hozzászólás “Lopakodó bombázó Oroszországból”

  1. Ez megin egy nagy vicc. Mienk fejlesztenek ha nincs új anyag ? Nincs radarabszorbáció ? Nincs saját mikroelektronika ? Nincs új gyártástechnológia ?? Nincsenek saját müanyagok ?? Nincsenek magas élettartamu motorok ?? Kohászati technológia sehol ??
    Az egész megmaradt az 1988 – 92 évek szinvonalán..

    szerencsétlen próbálkozás lesz megint …

  2. A horror rákosi majd a gúlyásKádár rendszer és 50év megszállás után ha egyesek nem örülnek ruszki hadsereg fejlődésének az szvzs enyhén szólva érthető.

    és nézz rá egy olyan szomszédos országra amit nem szálltak meg….

  3. Ezek a gépek arra készültek, hogy ne is lásd őket a fejed felett használat közben. :)

    A Tu-160 a Kh-55-ök horodzója. Tudtommal csak nukleáris robbanófejes verzója van még mindig, mert pénzhiány miatt nincs hagyományos robbanófejes verzió belőle.

    A Tu-22M3 elsődleges fegyverzete meg az Kh-22, amit gyakran összekevernek a KSR-5-tel. Ezzel 300-400 km-ről tervezték támadni a hordozó kötelékeket. Mai napig nem értem, hogy a KSR-5 miért az ősrégi Tu-16 gépekre került csak. Néhány forrás szerint Tu-22M3-hoz is. Most akkor melyik az igaz?

  4. Kedves L!

    Néhány dolog:
    1. a malac az a csöves lőeszközök (elsősorban tözérségi) lövedékének gúnyneve.

    2. Ha az oroszok, vagy az USA megtámadná a másikat, akkor a nukleáris tél miatt a következő háborút a csótányok vívnák a skorpiókkal.

  5. Amit a királynak szabad az a parasztank tilos.

    Ezek után mondja valaki hogy EU-nak elég a F-35.
    Ha nagy leszek én kémia inovációval foglalkozok majd.

    Így nem tudom megérteni hogy a gyártás technológia és elekronika szintetikus anyag fejlesztés nélkül hogyan akarnak ilyen gépeket össze rakni.

  6. A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy úgy tudom, az új generációs orosz bombázó nem interkontinentális típus lesz (tehát nem igaz, hogy a TU-160 váltójaként lép majd fel), hanem sokkal inkább a TU-22M típusokat fogja váltani.

    Üdv: M

  7. Kedves Wolfrick!

    1. Megszokásból írtam a malac szót (mi ezt használjuk minden hasonló eszközre legyen bomba vagy tüzérségi lövedék), de valóban igazad van
    2. Az marhára nem érdekel mi lesz utána de ezek a mocskok vesszenek.

  8. Minek nekik interkontinentális bombázó.
    Új bombázó hagyományos fegyvereket fog célba vinni és légvédelmet fogja tizedelni.

    Csapatokat meg Sz-34 támogatja.
    Közel érdek zónába ez elég.

    Anyagilag is sokkal életképesebb dolog.

  9. Kedves L
    Miért mocskok? És egyáltalán kik? A pilóták? A tervezők? Egyáltalán minek kell utálni őket? Bántottak?

    Kedves I
    Utálod Amerikát? Akkor sürgősen tűnj el innen a netről – ez is amerikai szenny! Ja, és dobd el a mobilodat, a farmeredet, a modern kocsidat és úgy alapvetően mindent, ami kényelmes és jó. Mert mind miattuk lehet itt. De persze ők a mocskok.
    Nézz már körül, ez az ország, tele a legtöbb egoistával hol is van. ÉS hol vannak ők.

  10. Itt mindenki megmondja mi van az oroszoknál…..Ez hogy lehet?
    Mindenki dobálózik milyen technológiák nincsenek meg….Majd meglesznek…2025 körülre,de lehet valami ujjat is kitalálnak addigra.
    Kínáról és ez volt a vélemény vagy 10 éve.Pénz beszél kutya ugat.Putyinék hova rakják majd az eu-tól kapott euró milliókat a gázból?Biztos nem a haditechnikába mi?Az oroszok sütik csak ti vagytok okosak XD.Eddig az volt igen amit írtatok és ezután?Tovább is kellene látni….Az amcsikról meg annyit hogy tervezgethetnek szuper cuccokat,a közel-keletbe belefognak bukni.Kína addigra diktálni is fog.

  11. Csak van amit nem adnak el. És itt vége is a történetnek.

    Attól, hogy van egy kész dolgod, nem tudod, hogy hogyan kell gyártani. Ha még tudnád is, a gyártósor terveit is meg kell kapnod, hogy tudjad gyárani. Meg azokat a technológiákat, amivel a gyártósor készül.

    Miért hiszi azt olyan sok ember, hogy fénymásolás után mehet a hardcopy?

  12. Amugy lehet a gyártósor terveit lopják csak el.És vesznek egy kész szériát valamely kinézett másolni való eszközből.
    Szerintem amit megvettek a franciáktól elektronikai cuccokat(és eltelik mondjuk 10 év),visszafognak köszönni azok a megoldások a saját kütyüjeikben.Meg aztán itt is oktatnak a műszaki egyetemen olyan dolgokat amiket nem használnak még csak az országban sem,mégis megtanítanak rá.

  13. RR hajtóműveket tervestől mindenestűl az Angol vezetés adta át. Akkor még sokan hittek abban, hogy nem lesz hidegháború.

    „Soviet aviation minister Mikhail Khrunichev and aircraft designer A. S. Yakovlev suggested to Premier Joseph Stalin the USSR buy advanced jet engines from the British. Stalin is said to have replied, „What fool will sell us his secrets?”[6]

    However, he gave his consent to the proposal and Mikoyan, engine designer Vladimir Klimov, and others travelled to the United Kingdom to request the engines. To Stalin’s amazement, the British Labour government and its pro-Soviet Minister of Trade, Sir Stafford Cripps, were perfectly willing to provide technical information and a license to manufacture the Rolls-Royce Nene. ”

    http://en.wikipedia.org/wiki/Mig_15

  14. Üdv Mindenkinek!

    Legyünk igazságosak!

    Dénes:
    A világ valóban sok jó dolgot köszönhet az USA-nak is. Meg másoknak is. Meg egy csomó szart is. :) Nem hiszem, hogy Amerikát folyton ócsárolni kellene, de hálaimát sem rebegnék értük.

    Lacka:
    Az oroszok nem hülyék és a mai napig senki nem nyomta még le őket. Gorbacsov, majd az őt követő Jelcin korszak mind területi változásokban, mind népesség fogyásban, mind gazdasági visszaesésben felért egy háborúval.
    Ennek ellenére a történelemben ezidáig mindig talpra tudtak állni és mindig vissza tudtak térni a legnagyobb hatalmak közé. A mostani világtendencia ismét ezt vetíti előre.
    A haditechnikájuk – annak ellenére, hogy vannak területek, melyekben elmaradtak az USA-tól – képes élvonalbeli eszközök gyártására, illetve néhány területen voltaképpen előnyre is szert tudtak tenni.

    Fade:
    A világ úgy működik, hogy a kisebb hatalmi csoportulásoknak nem érdeke egyetlen szuperhatalom kontrollálhatlan befolyása. A kisebb hatalmak nagyon figyelnek arra, hogy valamilyen szinten ők is tényezők maradjanak a saját jól felfogott érdekükben. Így ha kell, akkor az oroszoknak „súgnak” egy kicsit, ha kell, akkor Kínának, ha kell, akkor pedig beállnak az USA mögé. A stratégia nem csak „lefelé”, hanem „felfelé” is működik – ugyanígy igaz ebben az esetben is az oszd meg (akár a technológiát) és uralkodj (a saját kis érdekszférád felett).

    Ezúton kívánok Minden Fórumozónak és az oldal Szerkesztőségének is nemcsak Békés Karácsonyt, hanem Békés, Eredményes Új Esztendőt is!

    Üdvözlettel: Montezuma

  15. „Az oroszok nem hülyék és a mai napig senki nem nyomta még le őket.”

    Montezuma, szerintem ez a kép túl fényes a valósághoz képest. Amerikai segítség nélkül a németek és a japánok legkésőbb 43 körül már a vlagyivosztoki csúcson egyeztették volna a szibériai lelőhelyek elosztását.

    A másik, hogy általában (tisztelet a kivételnek) igenis hülyék és barbárok, meg primitívek voltak – az utóbbi kb. 80 évben mindenképp. Pont erről mesélt egy tegnap megismert nyugállományú katonatiszt, hozzátéve hogy kint végzett, a felesége meg orosz.
    Sztálin mint vezető külön kategória, rá és a többi politikai-katonai vezetőre terjedelmi okokból inkább nem térek ki.

    Boldog, békés Karácsonyt és izgalmas, érdekes repülős hírekben gazdag Új Esztendőt kívánok.

    Ui:Végül egy hír. A közelmúltban tudtam meg, hogy jövőre két új harcirepülőgép-szaklap indul itthon, az Aranysashoz viszonyítva igényesebb tartalommal és magasabb árkategóriában. Sőt, még van egy harmadik, szerényebb kezdeményezés.

  16. A három (2+1) terv jellege nagyon eltérő. Amennyire én néhány ismerősnek köszönhetően rálátok, itthon újdonságként ható ötleteket-vonalakat képviselnek, nem az AFM-et „magyarosítják” 1:1-ben.
    Az egyik terv mögött külföldi anyacég áll.
    Az egészben a magas ár a riasztó, ebben a gazdasági helyzetben. Én bevallom, hogy már az Aranysast se veszem meg rendszeresen, igaz ennek oka, hogy 1. már nem tetszik annyira, 2. a helyhiány, 3. van olyan barátom, akitől kölcsönkérhetem.

  17. Pont itt írtátok hogy a két piás gyakorlatban. Óriási háborús veszteséget okoztak politikai húzásiakkal a saját hazájuknak.
    Jelci egy üveg vodkáért majd nem leadta orosz anya földet.
    Szerencse hogy jött Putyin és a KGB. Elkezdték orosz módon rendbe rakni az országot.
    Grúzia elleni oroszok hadművelet egy teljesen más felfogású orosz hadsereg mutatott meg a világnak.
    Olyat amely tudja mit akar fegyelmezett valamint kellő képpen távlatokba gondolkodó.
    Vérfürdő grúzok malmára hajtotta volna a vizet ,így saját szarjukba süllyedtek.

    Külpolitikájuk se rossz Dél-Amerika majd nem hogy orosz barát.
    Gazdaságilag új technológiákat keresik.
    Opelt is majd nem megvették a GM-től.
    Mai orosz vezetés kezd Nagy Péter mentalitást mutatni.
    Aki anno modernizálta az orosz államot.
    Nabukó alá sikeresen alá vágtak:D

    Így megy akkor 20 elteltével komoly tényezők.

  18. Engem a Grúziai háborúban kellemesen meglepett az orosz hadsereg ha lehet ilyet mondani. A hibák ellenére profin volt végrehajtva, sokat fejlődtek messze nem az a hadsereg ami csecsen földön „háborúsdit” játszott. Az oroszokat amúgy sem szabad lebecsülni. Ha bombázót akarnak maguknak mégha késéssel is szerintem keresztül fogják vinni hogy legyen nekik.

  19. Grúzia elleni oroszok hadművelet egy teljesen más felfogású orosz hadsereg mutatott meg a világnak.

    A jelek szerint nem. Midenben a ’80-as éveket tükrözte. Az ellenfél is nagyjából, így gond nem volt. Az Air Power blogon erről van külön bejegyzés is.

    Külpolitikájuk se rossz Dél-Amerika majd nem hogy orosz barát.

    Hm. Brazília egyáltalán nem orosz barát, ez a vadászgéptenderen is érződik. Chile sem, F-16 gépeket üzemeltet. Argentína sem. Dél-Amerika legnagyobb hatalmait ezzel fel is soroltam. Venezuela ami Castro berát és kb. ennyi.

  20. molnibalage:

    oroszok vs grúzia
    Ezt már fejtegettük máshol, még mindíg nem értek veled egyet :-D
    Az orosz hadsereg mindig is azt csinálta, amit mindtak neki (lásd: biorobot). Csak most normálisabb parancsokat kapnak (bár a parancsnoki rendszerük „kicsit” beteges – tapasztalatlan).

  21. „Onedin kapitány ezt írta: Ui:Végül egy hír. A közelmúltban tudtam meg, hogy jövőre két új harcirepülőgép-szaklap indul itthon, az Aranysashoz viszonyítva igényesebb tartalommal és magasabb árkategóriában. Sőt, még van egy harmadik, szerényebb kezdeményezés.”

    Üzleti szempontból merész ötletnek érzem. A jelenlegi két legnagyobbnak (Aeromagazin, Aranysas) is csökken az eladott példányszáma, ha másért nem, az online média térnyerése miatt. Az olvasótábor létszáma a téma miatt behatárolt, az olvasókat a másik két laptól kell átcsábítani. Ráadásul drágább is lesz azoknál. A válságról már nem is beszélve. Ha ránézésre megtetszik, az első néhány számot persze úgy is megveszem majd.

  22. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

    Az oroszok amerikai segítség nélkül „sehol sem lettek volna” Nem tudom,lehet,hogy így van,lehet,hogy nem. Viszont nézegettem,hogy Csak IL-2-esből majdnem 3-szor annyit gyártottak,mint ahány repülőt kaptak minden típust beleszámolva az amerikaiaktól. És szerintem bizony az orosz győzelem egyik legfőbb kulcsa az IL-2 volt,a másik meg a T-34-es. Az IL-2-őt a németek csak „Fekete Halál” néven emlegették,óriási pusztítást végzett a német páncélos,és nem páncélos szf-i erők sorában.Szerintem a háború legjobb csatarepülője volt,és mondhatni,hogy műfajteremtő,hisz modern utódai a Szu-25 és az A-10 személyében most is megtalálhatók a komolyabb seregekben. Míg a T-34-es,bár a szakértők a háború legjobb tankjának nyilvánították a Spektrumon,nem is biztos,hogy teljesítményre az volt,de az egyszerűségével,a mozgékonyságával+ azzal,hogy nem fagyott szarrá mint a német technika,valamint a jól gyárthatóságával,szerelhetőségével végül a német páncélosok fölé került.Továbbá azzal,hogy dízelmotorja volt,szemben,a benzinmotoros német tankokkal,amik ugye a benzin miatt könnyebben gyulladtak.Volt műszaki mentő,meg forgó láncszerkezetes aknamentesítő verziója is. A Tigrisből tudtommal nem készült például ilyen. Amúgy a Spektrumos filmen mondták,többek közt öreg német harckocsizók,akik harcoltak a keleti fronton,hogy az egyik német tankot (asszem a párducot) pont a T-34 alapján csinálták,csak volt amit megváltoztattak,meg végül el is rontották,mert elkezdték túlbonyolítani,így megint nehéz szerelhetőség,befagyás,meg egyéb csoda lett a dologból.

  23. Az új repülős szaklapokat kíváncsian várom. Remélem nem leznek túl drágák,és színvonalasak is lesznek. Nálam eddig az Aeromagazin viszi a pálmát,bár ott érthető okokból kevesebb rész foglalkozik a harci repüléssel.

  24. Sidewinder

    szovjet haditechnika:
    Il-2 a Ju-87 stuka alapelvére épült. Oda vissza ugyan azokat a modernizálásokat kapta mindkét típus (pc törő bomba, nehéz gépágyú). Ennek ellenére igaz, hogy modernebb mit az ötletadó.

    A párducnak semmi köze nincs a T-34-hez, mind a kettő önálló fejlesztés. Persze a tapasztalatokat (34-esnél a 76-os löveg – PzIV miatt, párducnak a hosszú csövű löveg KV, IS miatt) hasznosították oda vissza.
    A 34-es a háborúra gyakorolt hatása miatt lett a top tank. Egyébként semmi új, vagy zseniális műszaki megoldás nincs benne, egyszerűen csak _működött_.

    A német eszközök valóban túl kifinomultak voltak keletre.

  25. Viszont nézegettem,hogy Csak IL-2-esből majdnem 3-szor annyit gyártottak,mint ahány repülőt kaptak minden típust beleszámolva az amerikaiaktól.

    Most így hirtelen nem találok részletes listát, hogy mit szállítottak az amerikaiak, de emlékeim szerint bőven 20 ezer repcsi felett. Kb. 36 ezer db Il-2 készült és ebben minden verzió benne van.

    Továbbá azt felejted el nagyvonalúan, hogy több százezer tonna elsőosztályú nyersanyagot is szállítottak a SZU-ba és szerszámgépekete, amivel repcsit gyártottak. Asszem a pár éve megtalált Il-2 is jenki anyagból készült.

    A legfontosabb, ami kimaradt az általad vizsgált dologból, hogy a szállítmányok léte pont akkor volt fontos, mikor a szovjet ipar még nem tért magához az áttelepítés miatt. ’42 – ’43 tele között. Akkor iszonyatosan magas arányt képviseltek az angol és jenki fegyverek az szovjetek állományában. És akkor még hol van a nem fegyver alapú segítéség. Iszonyatos éhínség volt a SZU-ban, pedig kb. 1-2 millió tonna élelmiszert szállítottak. És akkor még a tízezerszámra odatolt teherautók, dzsipek, harckocsik, tábori telefonokról és jóég tudja, hogy miről még szó sem volt. A Magyarország területére betörő első csapatok is M4 és asszem M3 Sturat hk-kel érkeztek. Ez ’44-ben volt!

    És szerintem bizony az orosz győzelem egyik legfőbb kulcsa az IL-2 volt,a másik meg a T-34-es. Az IL-2-őt a németek csak “Fekete Halál” néven emlegették,óriási pusztítást végzett a német páncélos,és nem páncélos szf-i erők sorában.Szerintem a háború legjobb csatarepülője volt,és mondhatni,hogy műfajteremtő,hisz modern utódai a Szu-25 és az A-10 személyében most is megtalálhatók a komolyabb seregekben.

    Egész jó fegyverek voltak a ketegóriájukban, de olyan mennyiségben készültek, hogy teljesen mindegy volt ez, mert akármiből készítesz ennyit – ami még picit gyengébb is – az megfekteti az ellent.

    Az Il-2 glóriája talán picit túl magasan van. Iszonyatos mennyiség veszett oda belőle. Kb. annyira volt korszerű gép, mint a Ju-87. Totál elvault volt már 1942-ben is. Minden vadász röhögve leszedte. És egy P-47 vagy P-38 gépet többre tartok. Lehet, hogy nem volt bennük gépágyú, de rakétát vihettek és nem szedte le őket az első mísz vadászgép.

    Érdekes továbbá teljesítményét mondjuk egy A-1 Skaraiderrel összevetni az Il-2-nek. Igaz, hogy az pár évvel későbbi, de hordozóra tervezett gép, de nagyjából minden paraméterében agyonveri az Il-2-őt. Nem sérülékeny folyadékhűtésű soros motoeja volt, hanem léghűtésű csillagmotorja. (Legalábbis tudtommal.) Képességeit csak azért nem tudta megmutatni, mert a háború végetért. Vietnam felett viszont megmutatta. Az A-10 éppen ezért nem az Il-2 utódja, hanem az A-1 Skyraideré.

    Míg a T-34-es,bár a szakértők a háború legjobb tankjának nyilvánították a Spektrumon,nem is biztos,hogy teljesítményre az volt,de az egyszerűségével,a mozgékonyságával+ azzal,hogy nem fagyott szarrá mint a német technika,valamint a jól gyárthatóságával,szerelhetőségével végül a német páncélosok fölé került.

    A hk-kat általában a tűzerő / sebesség / páncélvédettség triumvirátusban vizsgálják. Viszont a II.Vh időbelisége miatt ez kevés. Ott a gyártási faktort is be kellene venni. Ez utóbbi miatt volt igazán nyerő a T-34-es. Iszonyatos mennyiséget lehetett gyártani belőle, de egy Panther hk-hoz képest azért elég harmatos volt. Csak Panhterből készült 6-7 ezer, T-34-ből meg 50 ezer kb és alvázán még sok-sok más.

    A szarrá fagyott legendákkal meg le kellene számolni. Akkor miért nem gyalogoltak át minden télen a németeken, ha „szarrá fagyás” miatt nem működött semmi?

    Továbbá azzal,hogy dízelmotorja volt,szemben,a benzinmotoros német tankokkal,amik ugye a benzin miatt könnyebben gyulladtak.

    Ez tényleg komly előny volt, meg az is, hogy igénytelensége miatt szarabb minőségű hajtóanyaggal is eldöcögött egy ideig a technika.

    Volt műszaki mentő,meg forgó láncszerkezetes aknamentesítő verziója is. A Tigrisből tudtommal nem készült például ilyen.

    És ez miért hátrány? Miért az egyik legpotensebb alvázra szereltből kellene ilyen? Pz IV. és asszem Pz. III-ból is volt műszaki mentő. A Pz I-ből is volt talán, de hamar kidobták, mert teljesítménye túl kicsit volt, már 1940 táján is. A németeknek nem kellett akanamezőkön átrongyolni, tehát nekik erre szükségük sem volt.

    A szovjet aknamentesítő jármű melyik volt? Van róla kép? Mert a háború után Zsukov Eisenhowerral beszélegett, ahol E. kifejtette, hogy milyen elmés szerkezeteik vannak aknamentesítésre. Erre Zsukov kifejtette, hogy a gyalogság ráhajtása az akmezőre milyen effektív átjáró nyitási módszer…

  26. Zicherman István: A T-34-es története című könyvben van róla. A könyv sajnos pesten van,én meg itthon,majd valamikor ha visszamegyek az egyetemre akkor megnézem a pontos típust. De emlékeim szerint PT-34-nek hívták a változatot. Na de nem is kell a könyv. Találtam képet makettről:

    http://www.flamesofwar.com/Portals/0/all_images/Productspotlight/Soviets/SU057-04.jpg

    Itt meg az igazi:

    http://www.o5m6.de/PT-34_1.jpg

    http://www.o5m6.de/PT-34_4.jpg

    Én is hallottam Zsukov ezen mondásáról. Lehet,hogy ezzel is az amúgy tényleg nagy szovjet önfeláldozást akarta hangsúlyozni. Meg az sem kizárt hogy csináltak is ilyeneket az aknamentesítő rendszeresítése előtt. Egyébként én úgy tudom,hogy a ráhajtjuk a gyalogosokat módszer csak a gyalogsági aknák esetében volt működőképes akkor is. Ugyanis a harckocsiaknákat úgy állították be,hogy ha 3 tonna alatti nyomóerővel éri nyomás,taposás akkor még ne robbanjon.Pont azért hogy csak a tankokat szedje. Ha egy gyalogos ráugrik egy ilyenre(még ha teljes felszerelésben van akkor sem valószínű,hogy ekkora erővel ugorjon rá,plusz ha mésis sikerülne neki a dolog,akkor az akna kárba veszett,mert „csak” 5 embert ölt meg,a ráugrón kívül,viszont a mögöttük jövő harckocsi meg lazán átjön,plusz ha megnézed a SZU-t,akkor akár egy rénszarvascsorda ráhajtásával is fel lehetett volna robbantani egy harckocsiakna mezőt,hisz azok már óval
    nehezebbek mint egy ember),akkor nem túl valószínű,hogy robbanjon. A gyalogság ellen ott a gyalogsági taposóakna.

  27. Persze, a gyalogság nem sokat tudott tenni a hk akna ellen, csak a németek szerették vegyesen telepíteni őket. A hk aknát is műszkaiak szedik fel. Ők azért nem annyra értéketelenek.

    A ráhajtott gyalogság meg nem hazafias érzelmeltől fűtve ment a mezőre. Mögöttük géppuska volt, jellemzően büntetőszázadok végezték eme „hálás” feladatot.

    A kölcsönbérleti szállításokról meg az orszok szeretnek szemérmesen hallgatni, arról meg végképp, hogy mai áron számítva – kamat nélküli is – annyival tartoznak, hogy a gazdaságukat megfeketetné. Akkor áron volt 11 milliárd dollár. Ez ma olyan 100-200 millárd dollár közötti tartozás lehet. Gyakorlatilag semmit nem fizettek vissza.

    (Iszonyatos mennyiségű vasúti gördülőanyaggal látták el a SZU-t és Európát is. Lényegében jenki cuccok jártak még évekig, hanem még egy évtizedig sok helyen.)

  28. A land-lease-ból a fegyver annyira nem számított, elsősorban a mozdony és a teherautó volt jelentős – amivel az angolszászok maguk ellen dolgoztak, mert így Ivánnak nem gyalog kellett Berlinig mennie, különben lehet, hogy a lengyel-belorusz határon lett volna a vasfüggyön, ami nekünk se jött volna rosszul.

  29. Az oroszok főleg arannyal, fával, érccel, prémmel fizettek. A legjobb mesterlövések nem a fronton voltak, hanem a magas északon sítalpon, aranyos kis szőrös állatkákat szemük között kapni. (Számoljátok ki hányat kellett lemészárolni 60 tonna nyúzott gereznáért!) A spanyoloktól lopott 536 tonna arany nagyrésze is Moszkvából az amcsikhoz vándorolt fizetségként.

  30. Tacsk0 te menny el fantazi írónak.
    Nemzeti kijelentéseke légy szíves ne tegyél mert nemzeti embereket esetlegesen te szavaid által is megítélik.
    Ami itt a honlapon meg nyilatkozol nagyon is kétségbe ejtő.
    Realitásokat az józan észt sajnos nélkülözi.

  31. Onedin kapitány

    A spanyol aranyról én is olvastam, de 536 tonna lett volna? Nincs itt valami elírás? Tucatnyi Párducot lehetett volna belőle színaranyból önteni:)?

    Molnibalage, te meg mindig játszod az eszed. Nem tudom, mire vered a nyálad. Utálom az ilyen stílust. Még ha biztos vagy benne, hogy téved a másik, akkor is próbáld meg kulturált formában megfogalmazni az ellenvéleményedet. Sokkal több barátod lesz, és segítségükkel messzebbre juthatsz az életben.
    Én is felnyávoghattam volna, hogy „Áááááááááááááá, neeeeeeeeeee… még a P-38 gépágyújáról se tud…! és még tucatnyi más alkalommal.
    Fogadd meg a jótanácsomat és udvariasabb, kedvesebb formában tálald az ellenvetéseidet. Oszd meg a tudásodat, de olyan formában, hogy azzal ne sértsél meg másokat.

  32. Onedin kapitány

    Én különben lehetségesnek tartom, hogy Tacsk0 kollégának igaza van és néhány tucat tapsztalt, csapdaállításban és lövészetben nagyon járatos idősebb szibériai vadász az értékes munkája miatt megmenekült a fronttól. Bár eddig még nem olvastam erről.

  33. Onedin. Itt a kulcs szó az idősebb és pár ember.
    A de hogy harctértől vissza tartani a legjobb mesterlövészeket bizarr lenne.
    Az erős sokszorozódik nélkül nagyobb hentes munka kell. Nagyobbak a veszteségek mert az ellenség vezetését nincs ki tizedelje.
    Jó tisztek a csata poklában aranyat érnek.

  34. Mivel két gépről szóltam – és a P-51-et is használták néha földi célok ellen – ezért általánossában írtam. Az, hogy fejből nem ugrott be az 1 db 20-as gépágyú, az nem súlyos.

    Azok az agymenések amint Takcs0 lenyom azok. Mivel nem csak itt talákoztam vele, engedd meg, hogy kicsit röhögjek. És én még finom voltam. Más helyen konkrétan nem olyan türelmesek mint te vagy én már régen elküldték a büdös francba. Szó szerint.

  35. 1941ig arannyal részben fizettek. A többi tartozást Sztálin a szovjetek háborúban való részvételével a szovjet nép által elszenvedett veszteségekre hivatkozva „eltörölte”.

    Vicces indoklás? Az, de annyira jól meg volt írva a Szu oldalra ferítő 1986os törikönyvemben, hogy jogosnak tartottam. Elvégre ők „életekkel” fizettek a cél eléréséért.
    …de még ebben a Szu által „cenzurázott” törikönyvben sem „tévedtek” akkorát, mint itt tacsk0. (FT és kitudja mi még az alteregója…..)

    és a probléma nem az, hogy takcs0 téved. nemaz, hogy rendszeresen téved… hanem hogy ő gyak 100%, hogy ezt direkt teszi. direkt ferdít, direkt hazudozik. folyamatosan. vagy tényleg szellemileg retardált és fantazmagóriái vannak mint írta vki?

    én nem szóltam vissza neki „durván”. Elraktam a ferdít/hazudozik össze vissza skatulyába. De ettől megértem, ha ez vkinél (főleg ha személyes/családi tragédiája is van/volt egy egy ferdítése/hazudozása mögött) az igen.

  36. Sztálinnak abban igaza volt ha ők nem harcolnak ki verte volna meg a wermachtot.

    Oroszok elleni háború a német erőforrások jelentős részét lekötötte.
    Ha nincs a Barbarosza terv a közel kelet elesik.
    Angliának vége.

  37. Hogy mért nem birt a RAF-al két név Herman Göring és Adolf Hitler.
    Ha végig viszik a eredeti tervet nincs gond. Szét bombázták volna a reptereket.
    Másik ha sikerül a közel keletet megszerezni akkor megint szorult volna a hurok.
    Ezek a hadműveletek sokkal kevesebb tank és egyéb szárazföldi harc eszközt igényeltek volna.Így a növekvő gyártás kapacitás a tengeralattjárókra és repülő gépekre lehet volna forditani

  38. Onedin kapitány

    „Az Anglia elleni invázió leggyengébb pontját a német haditengerészet korlátozott kapacitása jelentette. Ha 1940 nyarán van elég hajó hozzá, hogy lezárjanak egy folyosót a csatornán és ott átvigyenek, majd első hullámként kirakjanak a partra 2-3 jól felszerelt és harcedzett elit páncélos hadosztályt, azután már tök mindegy, hogy hány vadászgépe van még a RAF-nak…” – mondta az egyik hazai szakember és én hiszek neki.

    Gondoljatok bele, a páncélosok ripsz-ropsz elfoglalnak pár repülőteret (ugyan mi/ki állítaná meg őket?), ahová rövidesen Bf 109 és Ju 87 kötelékek érkeznek, meg csapatszállító gépek ejtőernyős és egyéb válogatott katonákkal, felszerelésekkel. Megszűnik a 109-esek hatótáv problémája, az áttelepített Freya, Würzburg radaroknak köszönhetően a Messer-staffelek német alapossággal megszervezett hatékony lokátoros rávezetéssel (+ többszáz 20 mm-es és néhány tucat 88-as légvédelmi fegyver) védekezhetnek az elfoglalt repülőterek elleni brit bombatámadások ellen.
    Pár nap alatt lezajlott volna az egész. Churchill elmenekül (az USA-ba vagy Kanadába) és új, németbarát kormány alakul.

    Molnibalage írta: „Mikor csak Anglia állt egymaga a német invázió akkor sem volt lehetséges Anglia ellen. A RAF-fal nem bírt el a Luftwaffe… ”
    Itt egy nagyon fontos, széles körben terjesztett tévhittel (angol hazugsággal, ferdítéssel) találkozunk, amelyet nem szabad bekajálni. Csak angol szerzők által szívesen ismételgetett propagandalózung a „magányos” Anglia harca 1940 nyarától a SzU megtámadásáig, vagyis 1941 nyaráig. Az egyik itthon frissen megjelent könyvben ezt már két évnek számolja a New York Times vajon milyen származású szerzője, aki olyanokat ír a szakkönyvbe, hogy ” a felszínre emelkedett náci tengeralattjáró gonoszul böfögte undorító dízelfüstjét az Atlanti-óceán tiszta illatú levegőjébe.” Alig holokauszt-komplexusos.
    A tényekhez ragaszkodva érdemes megjegyezni, hogy:

    1. A „magányos” Anglia mellett ott álltak a Brit Nemzetközösség
    dominiumai- Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland. Ez 4 másik
    ország, amelyek katonai élőerőben és (hadi)gazdaságilag igen
    jelentős segítséget adtak a „magányos” angoloknak.

    2. Cseh és lengyel pilóták nélkül a RAF még így is összeomlik.

    3. Az USA már 1940-ben is segítette Angliát. (Az állítólag semleges
    Egyesült Államok viselkedése a Pearl Harbori „orvtámadás” előtt
    szintén megérne egy áttekintést, de ezt most kihagyom.)

  39. Komolyan mondom, hogy az embere esze megáll.

    Gondoljatok bele, a páncélosok ripsz-ropsz elfoglalnak pár repülőteret (ugyan mi/ki állítaná meg őket?), ahová rövidesen Bf 109 és Ju 87 kötelékek érkeznek, meg csapatszállító gépek ejtőernyős és egyéb válogatott katonákkal, felszerelésekkel.

    És mégis honnan kapták volna az alakulatok a benzint és minden mást? Az angoloknál minden inch csatlakozású, a németkenél meg metrikus. Ez csak egy ‘apró’ gond…

    A tüzérség hatótávolásgában repteret üzemeltetni? Nagyon okos…

    az áttelepített Freya, Würzburg radaroknak köszönhetően a Messer-staffelek német alapossággal megszervezett hatékony lokátoros rávezetéssel (+ többszáz 20 mm-es és néhány tucat 88-as légvédelmi fegyver) védekezhetnek az elfoglalt repülőterek elleni brit bombatámadások ellen.

    És honnan loptak volna annyi Flak-ot? Ha azokat viszed át, akkor mi viszi az inváziós csapatokat? Batman a hátán?

    A Würzburg 1941-ben állt szolgálatba, de nem is zavarjanak ilyen apró tények. A másik radar sem a „2 nap alatt átdobod” kategória és nem is volt belőle akkor még elég.

    1. A “magányos” Anglia mellett ott álltak a Brit Nemzetközösség
    dominiumai- Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland. Ez 4 másik
    ország, amelyek katonai élőerőben és (hadi)gazdaságilag igen
    jelentős segítséget adtak a “magányos” angoloknak.

    Ez csak a pongyola megfogalmazás, mikor Angliát írják nincs az a marha – bár jelek szerint van… – aki nem képzeli mögé a gyarmatbirodlamat. Csak éppen az ilyennek hosszútávú hatása van. 1940 májusa és szeptembere között ezek egyszerűen nem számítottak, mert a hadiiparba alig dolgoztak bele. Szerinted a távoli gyarmatokról ennyi idő alatt milyen és mennyi segítség érkezhetett?

    2. Cseh és lengyel pilóták nélkül a RAF még így is összeomlik.

    A teljes RAF állomány pár %-át adták.

    3. Az USA már 1940-ben is segítette Angliát. (Az állítólag semleges
    Egyesült Államok viselkedése a Pearl Harbori “orvtámadás” előtt
    szintén megérne egy áttekintést, de ezt most kihagyom.)

    Arra a tucat pilótára gondolsz és pár P-39/40 gépre, amiket a Me-109E is hülyére vert magasan?