|

Repülő delfinárium

Na jó… ne akarjunk ekkorát túlozni, de azért valami ilyesmi, még ha csak kis léptékben és csak rövid időre is. Még a hónap első felében „tengerész” delfineket reptettek a légierő C-17 Globemaster III-asai. Az úti cél Új-Kaledónia volt.

2009. november 9. – 20. között zajlik a Lagoon Minex 2009 nevezetű humanitárius program, mely keretén belül amerikai, francia, ausztrál és új-zélandi katonák igyekeznek megszabadítani a régiót a 2. VH óta ott maradt aknáktól. A 2. Világháború alatt az ausztrálok 12 aknamezőt létesítettek annak érdekében, hogy megakadályozzák az ellenség behatolását az új-kaledóniai kikötőkbe, ahova az amerikai csapatok érkeztek akkoriban. És ugyan az amerikai 1944-ben mentesítették a régiót a felszínre került aknáktól, a becslések szerint még több mint 200 akna található a térség vizeiben. Ezek lokalizálásra és semlegesítésére gyűltek össze az említett 4 nemzet katonái.

A program kiemelt fontosságú elemét képzik az amerikai Navy Marine Mammal Program részeként kiképzett delfinek, akik részben természetes szonárjuk segítségével igyekeznek majd rálelni és megjelölni az aknákat.

A program összehozói azonban nem engedhették volna meg, maguknak, hogy Kaliforniából Új-Kaledóniába szállíttassák a delfineket, azonban a segítség nem maradt el, hiszen a C-17-esen repülő aktív állományú 535. Légiszállító Század (15. Légiszállító Ezred, Hickam Légibázis, Hawaii) és a szintén a „Big Mac”-re képesített 452. Légiszállító Ezred (March Tartalékos Légibázis, Kalifornia) tartalékosai összehozták, hogy az aktuális projectek és gyakorlatozást célzó repülések részeként San Diego-ból az új-Kaledóniai Noumea-ba reptessék a delfineket.

A résztvevők megosztoznak a költségeken, a tartalékos csapat Kaliforniából Hawaii-ra szállította a tengeri emlősöket, míg a hickamiek feladata értelemszerűen az Új-Kaledóniáig történő szállítás volt a feladata. Haza pedig a washingtoni McChord Légibázisról érkező személyzet szállítja haza a delfineket.


C-17 és a delfinek nagyobb térképen való megjelenítése

„Dinamikusnak és flexibilisnek kell maradnod és egy ilyen művelet biztosítja ezt a lehetőséget” – nyilatkozta a hickami légibázis érintett pilótája, Andrew Steward kapitány. „Egy nem standard reptérre mentünk, szokatlan rakománnyal.

No igen, valóban nem mondható, hogy a C-17-esek bendője gyakran nyelne el delfineket. A kísérőszemélyzet azonban mindent megtett, hogy a szokatlan rakományuk tagjai komfortosan érezzék magukat.

2009.11.08.: Útban Új-Kaledónia felé

2009.11.08.: Útban Új-Kaledónia felé ,

„Nem szoktunk hozzá, hogy a rakományt minimális felszereléssel rakodjunk Ez próbára tette a loadmesteri képességeinket, lévén nem szoktunk hozzá delfinek be és kirakodásához.” – nyilatkozta az 535-ösök egyik loadmastere, Kevin Collette őrmester. Hogy komfortosan érezzék magukat, biztosítanunk kellett egy konkrét kabinnyomást a delfineknek, ami különbözött a megszokottól. A delfinek jól viselték magukat és az eddigi legjobb utasaink voltak.” – tette hozzá.

Defense Department photo/Tech. Sgt. Cohen A. Young