Napok óta ismert a hír, hogy baleset történt egy iráni haditechnikai bemutatón, azonban konkrét dolgok is nyilvánosságra kerültek.
Eleinte egy ismeretlen típusú repülőgép lezuhanásáról írtak, azonban mostmár ismert, hogy három példány csattant össze a levegőben szeptember 22-én Teherán mellett. A kötelék épp a közönség előtti/feletti áthúzásra készült, amikor megtörtént a baleset, melyben mind a 7 hajózó életét vesztette.
A legnagyobb veszteségnek az Il-76-os teherszállítón alapuló ‘Simogh’ elnevezésű AEW számít, hiszen ebből a típusból csak kettővel rendelkezett Irán. Ezeket még Irakból menekítették át 1991-ben, az irániak csak az egyiket repültették, a másik csupán alkatrészforrásként tengődött, már nem volt repülésre képes állapotban.
A balesetben megsemmisült másik két gép F-5E Tiger II típuscsaládot erősítette, azonban lehetséges, hogy már nem az eredeti amerikai berendezésekkel repült, hanem kissé „megpiszkálták” az irániak.