Éppen ideje mostmár, hogy az oroszok fizikailag is átadják a gépeket Indiának, nem csak hivatalosan. Februárban mi is beszámoltunk a gépek névleges leszállításáról, azóta azonban továbbra is Oroszországban repültek a gépek.
2004-ben 740 millió dollárért vásároltak MiG-29K és KUB típusú vadászbombázókat. A 12 együléses és 4 kétüléses (+ 30 opció) gép miatt az oroszok újraindították a típus fejlesztését, India új elektronikai eszközök és fegyverzet integrációját kívánta, ami ahogy korábban említettük, komoly fejfájást okozott az orosz szakembereknek. Több éves vajúdás után, a gyári tesztrepülések befejeztével végre ténylegesen is kézhez kaphatja a megrendelő az első négy példányt, ami október folyamán érkezik Indiába. Az elmúlt hónapokban a gépeket figyelő indiai szemek vizsgálták át, hogy mindenben megfelelnek-e a kívánalmaknak, valamint ezen képezték az oktatópilótákat.
A gépekre történő átképzést és a tengerészeti repüléseket a személyzet már évekkel ezelőtt megkezdte, a hajózók az Egyesült Államokban hajtottak végre hajófedélzeti le- és felszállásokat, az oktatópilóták pedig Oroszországban kapták meg a szükséges képesítést. Négy vagy öt kurzus során egyenként 4 pilótát képeznek ki az USÁ-ban, hogy mire az ex-Gorskov (INS Vikramaditya) szolgálatba áll, a szükséges állomány elérhető legyen.
Az első két MiG-29K és két MiG-29KUB, mint említettük október folyamán érkezik Indiába, azonban a fogadó és üzemeltetőszázad szervezése folyamatos. Az alakulat már nevet is kapott: Black Panther, azaz Fekete Párduc. Az INS Vikramaditya megérkezéséig a század gépei a Goa haditengerészeti bázison települnak majd, innen hajtják végre kiképzőrepüléseiket.
A MiG-29K/KUB Fulcrum-D a nálunk is jól ismert „29-es” hajófedélzeti üzemelésre tervezett változata. A típus megerősített főfutókat, valamint felhajtható és korrózióálló szárnyakat kapott, mitöbb nőtt a tárolható belső üzemanyagmennyiség. A hajtómű védelmét is fokozták, ha esetleg madár vagy egyéb nem kívánatos tárgy kerülne a szívócsatornába. A gépek modern avionikája a 21. századnak megfelelően került kialakításra, javítottak az orosz gépekre nem jellemző ergonómián, többfunkciós kijelzők kerültek beszerelésre, valamint a gépek orrába a szintén többfunkciós Zhuk-ME radar került. A típus KUB jelzésű, kétüléses, oktatópéldányai az együlésessel megegyező képességeket birtokolnak, azonban hatótávuk valamelyest rövidebb a hátsó ülés által kiszorított üzemanyagmennyiségnek és a nagyobb tömegnek köszönhetően.
Sziasztok!
Biztos nagyon jó gép lesz, de mivel ez egy új MiG-29 változat kifejezetten az indiai haditengerészet részére kis példányszámban, kifejlesztése nagyon sokba kerülhetett. Jobban megérte volna indiaiaknak nagyobb példányszámban rendszeresíteni, vagy felkínálni más országoknak is MiG-29 K-t és KUB-ot. Ez kb olyan mintha Saab-tól azt kértük volna hogy csináljanak számunkra egy századnyi Gripen E/F-et.