Project 941: oroszul Akula (Cápa), NATO-san Typhoon. Akárhogy is nevezzük, ki ne ismerné az orosz haditengerészet egykori büszkeségét, az egykoron félelmetes elrettentő arzenállal megáldott Typhoon-osztályt. A világ legnagyobb tengeralattjáróiról vélhetőleg az is hallott, aki nem érdeklődik túlzottan a haditengerészet iránt. Az egykoron büszke tengeralattjáróknak egy kivételével ma búsan telnek napjai. De talán már nem olyan sokáig.

Újabb fejezet kezdődhet ugyanis a hányattatott sorsú Typhoon-osztály történetében. Ami alapvetően nem egy nagy hír, hiszen korábban is voltak már utalások rá, hogy a jópár éve tartalék állományban várakozó TK-17 Arhangelszk és a TK-20 Severstal némi ráncfelvarrás után újból visszatérhet az aktív állományba. Így arra gondoltunk, hogy talán jó néhány olvasónk örömére röviden átfutjuk a Typhoon-ok hányattatott történetét, megnézzük hogyan jutott el idáig a dolog.

Bár ez nem egy hosszabb lélegzetvételű írás, a Typhoon-osztály bemutatója akar lenni, így talán nem kéne a kályhától (reaktortól?) kezdeni, de talán az Akula/Typhoon kérdést fel kéne azért oldani. A hajóosztályt ugyanis a NATO Typhoon, az oroszok pedig Project 941 Akula (Cápa) néven tartják számon. Ami okozhat némi kavarodást, lévén a NATO meg egy orosz SSN tengerelattjáró osztályt nevez Akula-nak. De a kettő nem keverendő! A typhoon elnevezés eredete egyébként nem teljesen tisztázott. Egyik erősen lehetséges forrása Brezsnyevnek egy 1974-es beszéde, melyben egy új SSBN-osztályra hivatkozott, mellyel kapcsolatban a tájfun elnevezést használta.

Elnevezés ide-oda, a lényeg, hogy 1981 és 1989 között a máig legnagyobb tengeralattjáró osztálynak összesen 6 egysége állt hadrendbe. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy a 80-as évek végén folyamatban voltak a munkálatok egy hetedik Typhoon-on is, ami már sohasem került azonban befejezésre, 1990-ben vissza is bontották. Az alapvetően az amerikai Ohio-osztályra választ jelentő Typhoon-osztály mindegyik egysége 20 D-19 indítótubussal rendelkezik, melyből az R-39 (NATO: SS-N-20) SLBM volt indítható. A tervek szerint a D-19-est később cserélték volna egy fejlettebb megoldásra, mely a fejlesztés alatt álló SS-N-28 Bark rakétákat tudta volna fogadni.

1977: 1977. március 3-án megkezdődik az első Typhoon, a TK-208 építése. A Typhoon-okat eleinte csak számmal jelölték, úgymond nevet csak a későbbiekben kaptak. A TK-208 a Dimitrij Donszkoj nevet kapta.

1981 – 1989: 1981. december 12-én hadrendbe áll a TK-208, majd 1989 szeptemberéig még további 5 egység.

1986, 1987, 1990: 1986-ban és 87-ben is szivárgások keletkeztek a TK-208 reaktortisztító apparátusában. 1990-ben pedig „beutalták” Szeverodovinszk szárazdokkjába javításokra és modernizálásra, mely azonban technikai és nem utolsó sorban anyagi okokból 12 évre nyúlott, mely során csak 2000-ben váltak igazán intenzívvé a munkálatok. Technikai vonalon az okozta az igen költséges problémát, hogy a TK-208-at alkalmassá kívánták tenni az SS-N-28 fogadására. Csakhogy az eredeti tubusok ehhez 2 centivel soványak voltak, így újra kellett volna építeni ezen szekciót. A Bark fejlesztését egyébként menetközben tervezési hiányosságok végett törölték és belevágtak abba, amit ma a rendszeresítés előtt álló Bulava-ként ismerhetünk.

1996: a TK-202 és a TK-12 kivonása az aktív állományból.

1997: a TK-13 is követi őket. A Typhoon-ok tervezett élettartamát 25-30 év körüli értékben adták meg, így az összes egységben még volt bőven élettartam. A dologhoz hozzá tartozik, hogy ezen tervezett élettartam kitöltéshez 7-8 évente felújításon kellett volna átesniük. Erre azonban nem volt lehetőség. A két legutolsónak átadott Typhoon, a TK-17 Arhangelszk és a TK-20 Severstal ugyan aktív állományban maradt, de semmilyen feladatot nem láttak el.

1999: június folyamán a TK-202 Szeverodovinszkba érkezik, hogy megkezdődhessen a szétvágása. Ugyanakkor ezen nehéz politikai döntés nem született meg egyhamar – bár a Typhoon-ok nagyrészt szerepüket vesztették a Hidegháború befejeződésével és a soványka költségvetés sem tette lehetővé megfelelő fenntartásukat, mégiscsak a szovjet éra egyik büszkeségéről volt szó. Az amerikai Nunn-Lugar együttműködés 1999-ben 25 Delta-osztályú, 5 Typhoon és egy Yankee-osztályú ballisztikus rakétahordozó szétdarabolását irányozta elő 2003-ig.

2000: az új évezred első hónapjában bejelentésre került, hogy 3 Typhoon marad hadrendben a Bark rakéta tesztelése végett. Ez egyrészt szembement a Nunn-Lugar együttműködésben korábban tervezettel, másrészt meglepetést okozott, hiszen a Bark rakétaprogramot elvileg tervezési sikertelenség miatt korábban törölték.

2002: bár befejezettnek minősítik a TK-208 felújítását, a Szevmash még további 2 évig folytat munkálatokat a Dimitrij Donszkoj-on. Szintén ebben az évben jelentik be, hogy bár a Typhoon arzenál 2 egységén felújítások fejeződtek be 3 egység lángvágós munkások kezei között végzi majd. A Szevmash megkezdi az előkészületeket a TK-202 fogadására, bontásának megkezdésére.

2003: a Szevmash megkezdi a TK-202 szétvágását. Egyértelművé válik, hogy Oroszország nem tartja a korábban megjelölt tempót. A bontás alatt álló TK-202 mellett a 2004-es költségvetési évben egy újabb Typhoon szétvágásáról születik megállapodás. A kijelölt a TK-13 (?) volt.

2004: a TK-17 Arhangelszk technikai problémák sorával küzd, rakétafegyverzete már nincs. A TK-20 Severstal arzenáljának már csak a fele, azaz 10 rakéta van meg. Az Északi Flotta parancsnoka a megmaradt 3 Typhoon szétbontása mellett érvel, lévén a rakétafegyverzetüket egyrészt nem modernizálják, másrészt már csak az egyiknek van, annak is hiányos. 2004 folyamán az élettartamát elérő R-39 rakéták nagy része megsemmisítésre került már. A TK-17 és a TK-20 tartalék állományba kerül.

2005: a TK-208 Dimitrij Donszkoj segítségével megkezdődik a Bulava tesztelési programja. Tovább folytatódik két Typhoon bontása, mely közül egyet a 2006-os költségvetési évben be is fejeznek.

2006: decemberben megkezdődnek a munkálatok a TK-12 (mely 2001 óta a Simbirsk név birtokosa volt) bontásának előkészítésére. Az akkori tervek szerint 2007 végére kellett volna befejezniük a bontást. Megjegyezzük, hogy a Typhoon-okkal kapcsolatos elérhető infók alapján, ahol egyáltalán meg van jelölve a TK-12 és TK-13 sorsa, az a fenntartásokkal kezelendő Wikipedia. Ott az szerepel, hogy a TK-13 2009-ben lett szétbontva. Más, forrásokkal összevetve inkább a TK-12-nek kéne ennek lennie, de ezen kérdésben nem igazán található egyértelmű ás egyben autentikus forrás.

2008: decemberében olyan nyilatkozat születik, hogy a korábbi pletykákkal ellentétben a TK-17 és TK-20 felújításának befejezése és esetleges aktív állományba történő visszahelyezése esetén sem kerülne rájuk SLBM fegyverzet, azaz a TK-208-hoz hasonló átalakításuk és a Bulava hordozására képessé tételük nem történik meg.

És eljutottunk a közelmúltig. A napokban jelentették be az oroszok, hogy mégiscsak megvalósulhat a TK-17 Arhangelszk és a TK-20 Severstal felújítása és modernizálása. Tehát a megtartandó Delta-k kipofozása után sor kerülhet a két, minden bizonnyal „kissé” lepusztult Typhoon-ra is.

A nyilatkozat azonban csak arról szól, hogy a két Typhoon hadrendben marad, konkrét sorsukat nem taglalták egyelőre. Ugyanakkor erősen elképzelhető, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan járnak el és az első 4 Ohio-osztályhoz hasonlóan ezen két Typhoon is átesik egy SSBN –> SSGN konverzión, mely eredményeként az SLBM-ek helyett nagyszámú robotrepülőgép hordozására lesz képes.