|

Még biztosan versenyben a Rafale

Bár áprilisban érdekes szituáció alakult ki az indiai tenderrel kapcsolatban, mindkét fél később tagadta, hogy a Dassault Rafale kiesett volna a versengésből.

A megszellőztetett hírben a kiesést az elégtelen technológiai transzferrel magyarázták, azóta a Rafale fejlesztésében részt vevő cégek tettek arról, hogy ne lehessen ezzel vádolni az ajánlatukat. Brazíliában, ahol szintén versenyben van a francia gép és ott is kritérium a helyi gyártás, 55 céggel kötöttek szerződést, arra az esetre, ha a Rafale nyerné a tendert. A Dassault így jelezte India felé, hogy nem szükséges aggódniuk a probléma miatt, ha ezen múlik a gépük győzelme, átadják a szükséges szellemi tudást.

Dassault Rafale

Közben a gép radarját fejlesztő Thales sem tétlen, a győzelemhez szintén szükséges lenne az AESA, azaz aktív fázisvezérelt radar, amivel a gép még nem rendelkezik, hiszen az orrkúp alatt „csak” PESA, azaz passzív fázisvezérlésű radar dolgozik. Az első két repülési tesztekre alkalmas példányt 2010 közepére ígérik, ezek már gyártás alatt vannak. Az elektronikai cég reméli, hogy a Francia Légierővel még az év vége előtt leszerződhet a 60 darab következő szériás Rafale elektronikus szemének gyártására.