|

Szuperszonikus kínai tengerész

Nemrég írtunk róla, hogy Kína vadászgépet fejleszt a repülőgép-hordozóira. A héten megjelent egy újabb hivatalos interjú Wu Shengli admirálissal.

Az AviationWeek írása szerint az admirális elmondta, hogy az ország tengerészetének mindenképpen szupercirkáló képességgel rendelkező vadászbombázóra van szüksége.
„A J-XX (a következő generációs kínai lopakodó vadászgép) elvileg képes lehet a tartós szuperszonikus repülésre utánégető használata nélkül, mivel minden szükséges technika a rendelkezésünkre áll. Az egyik lehetőség a J-XX tengerészeti változatának kifejlesztése.”-mondta az admirális.

Egy pár elképzelés a J-XX-ről, az első nagyrészt hagyományos… ,

A J-XX egyelőre ismeretlen a nyilvánosság előtt, annyi bizonyos, hogy már fejlesztés alatt áll.
A következő generációs gépek egyes változatainak hordozókról való üzemeltetése nem újkeletű, az orosz-indiai fejlesztésű gép, valamint az amerikai F-35 Lightning II is képes lesz majd hajófedélzeti üzemre.

Wu Shengli továbbá elmondta, hogy tervezik a tengerész J-10-es kifejlesztését is. A J-10-es a Eurofighter Typhoonhoz hasonló kialakítású, az európai gép pedig (persze külső függesztmény nélkül) képes a szupercirkálásra (Mach 1.5), így mind az egy hajtóműves kínai típus, mind a nagyobb, lopakodó kialakítású, két hajtóműves következő generációs társa is képes lehet hasonló teljesítményre.

… a második lopakodó kialakítású ,

httpv://www.youtube.com/watch?v=XyGYfa-GtZs

httpv://www.youtube.com/watch?v=s6t9c47mlOU

A kínai haditengerészetnek mindenképp szüksége van egy szupercirkáló képességgel rendelkező gépre, mivel a nagy étvágyú utánégető használata nélkül jóval csökken a fogyasztás, így növekszik az őrjáratozásra használható idő és a hatótáv is.

„Mindenképpen szükségünk van az új fejlesztésekre, mivel ezekkel hatalmas előnyt kovácsolhatunk regionális és világviszonylatban is, egy helyi háború esetén pedig szinte garantált a győzelmünk ezek alkalmazásával.”
Az admirális szavaiból kiderül, hogy az új fejlesztéseket nagy valószínűséggel bevetik majd a közeljövőben egy Tajvan elleni összecsapásban.

Az admirális emellett még elmondta, hogy Kína a hordozók fejlesztése mellett következő generációs precíziós rakéták, valamint újabb védelmi rendszerek megalkotásán fáradozik.

Ezek kínai származású, promóciós célú videók, vannak benne félrevezető, az amerikai F-22 Raptort vagy annak számítógépes úton manipulált variánsait ábrázoló képek!