|

Oroszország rakétákat telepít Lengyelország közelébe

Az amerikai rakétavédelmi rendszer európai komponense jó ideje borzolja Moszkva idegeit, számos fenyegetőzés született az ügyben. Többek között kis hatótávolságú ballisztikus rakéták telepítése. Na, ez már nem csak ígéret.


November 5-én Dimitrij Medvegyev orosz elnök bejelentette, hogy az amerikai rendszer szülte fenyegetettség elhárítása végett kis hatótávolságú, taktikai ballisztikus rakétákat – konkrétan az Iskander-M-ről van szó – telepít a lengyel határ közelébe, Kalinyingrádba, mellyel ha a szükség úgy hozza semlegesíteni tudják az amerikaiak rakétavédelmi rendszerének európai komponensét.

A bejelentés kapcsán a RIA Novosti orosz hírügynökségnek Dmitry Rogozin, Oroszország NATO küldötte így nyilatkozott:

„A NATO tudhatta, hogy vakmerő lépseik nem vezetnek majd semmi jóra. Józan gondolkodású ember nem hisz az iráni rakétafenyegetettségről szóló tündérmesékben és hogy emiatt Teherántól ezer kilométerekre, a Balti-tenger partján szükség van elfogó rakétákra. Osama bin Laden nem fog a hóna alatt egy rakétával rohangálni, a békés nyugatot fenyegetve.” Majd hozzátette, hogy rakétavédelmi rendszer egy provokáció, mely aláássa az európai biztonságot és hogy az európaiak engednek az amerikai nyomásnak.

Véleménye szerint az orosz válasz olcsó és egyben hatékony. Az Iskander rendszer véleménye szerint a lehető legjobb válasz, segítségével az elfogórendszer jelentette veszélyforrás lenullázásra kerül.

Iskander / SS-26 Stone
A Grúzia ellen is bevetett Iskander / SS-26 480 kilogrammnyi harci teher célba juttatására képes nagy pontossággal.

Az orosz erőknek szánt, Iskander-M az export változatnál nagyobb, 500 km-es hatótávolsággal rendelkezik. Kalinyingrád nyugati régiójában telepítve az Iskander (SS-26 Stone) rakétája nagyrészt lefedi Lengyelországot illetve képes elérni a csehek legészakibb, a lengyel határ közeli területeit.

4 hozzászólás “Oroszország rakétákat telepít Lengyelország közelébe”

  1. Az USA az ABM szerződést már régesrég egyoldaluan felrugta az oroszokkal szemben.Most megint beakar terpeszkedni európába az ABM-el.Én az oroszok hellyében lennék,küldenék vagy 150db. régi jó SS-20-at kubába. INDOK: egy megnem nevezett D-Amerikai ország veszélyt jelent oroszországra nézve.Hagy fájjon az USA feje is. nyugd.vajár

  2. anonym: Egyrészt evvel mit változna az Orosz nuki elrettentő képességen? Semmi? Akkor minek? Ellenben felrúgnának egy megállapodást ami nekik is igencsak kedvezett. És ilyet még a hidegháború leghidegebb óráiban se tettek, most meg ahoz képest pillangok repkednek és együtt söröznek.

  3. amúgy mennyire vicces így 4év távlatából ez a kijelentés:”A NATO tudhatta, hogy vakmerő lépseik nem vezetnek majd semmi jóra. Józan gondolkodású ember nem hisz az iráni rakétafenyegetettségről szóló tündérmesékben…”

    Mondhatni megalol… maguk az Oroszok is készülnek a „tündérmese” ellen. De hisz az csak mese ők mondták…