Típusismertető sorozatunk második részében a Tornado vadászváltozata kerül terítékre.

Panavia Tornado típuscsalád

Tornado ADV, a vadász

A Tornado az egyik legismertebb európai fejlesztésű katonai harci gép. Tulajdonképpen az első, melyet közösen fejlesztett ki több nemzet. Három főbb változatban készült, közülük másodikként az ADV(Air Defence Variant- légvédelmi változat) variánst mutatjuk most be.

Fejlesztés

A Tornado ADV-t eredetileg az Egyesült Királyság részére fejlesztették ki a csapásmérő verzióból, a Tornado IDS-ből. Elsődleges feladatának a NATO északi és déli határainak védelmét, valamint a brit haditengerészeti flotta nagy távolságú, tenger feletti védelmét szánták. Ez a típus váltotta a Phantom FGR.2 és Lighting F6 gépeket.
A 395-ös számú kiírásban közzétett elképzelések szerint a repülőgépnek képesnek kellett lennie a bázistól távol is járőrözni hosszú időn keresztül, bármilyen időjárási körülmények között is, eközben pedig látótávolságon kívülről kell lelőnie az ellenséges gépeket, ha esetleg megtámadnák a flottát.

A gép fejlesztését 1976. március 4-én hagyták jóvá, ezt követően a BAe 3 prototípust készített, melyek közül az elsőt 1979. augusztus 9-én mutatták be Wartonban. Az első prototípus 1979. október 27-én repült először.

A gép az IDS-től külsőleg abban különbözik, hogy a belső szárnyszekciókban megnövelték a nyilazhatóság mértékét, valamint törzsét 1.36 méterrel megnyújtották és orrát is hosszúkásabbá tették, hogy elférjen benne a Foxhunter elfogóradar.

A hajtóműveket nagymagasságú használatra optimalizálták, az IDS csapásmérő eszközeit pedig felváltotta az orrban lévő radomban elhelyezett Marconi/Ferranti AI.24 Foxhunter elfogóradar.

Mindezen változtatások ellenére az ADV-t sokan kritizálták, mivel nem tartották igazi vadászgépnek. 610 m magasságban elért 1480 km/h-s sebessége ugyan gyorsabbá tette, mint legtöbb potenciális ellenfele, ám kétáramú sugárhajtóművei miatt közepes magasságon teljesítménye elmaradt a kívánatostól. Bár nem is közelharcra terveztetett, mivel fejlesztésekor a szovjet kötelékeket volt hivatott legyőzni a nyílt tenger felett. Azonban az 1980-as évek közepe felé megváltozott a helyzet, mikor is megjelent a Szu-27 „Flanker”, mely már képes volt a kötelékek kíséretére, és mondanom sem kell, közelharcban könnyedén verte a Tornadot. Aztán ismét fordult a kocka, mivel a Szovjetunió megszűnt, és a veszély is elmúlt.

Fegyverzet

Mivel vadászfeladatokra tervezték, ezért ennek megfelelő fegyverzet hordozására is tették alkalmassá. Terveit arra alapozták, hogy törzse alatt elférjen négy BAe Sky Flash félaktív radarvezérlésű rakéta. Beépített fegyverzetnek csak a baloldali 27 mm-es gépágyú maradt, mivel jobb oldalra a légi-utántöltő csonkot építették be. A szárnyakon csak a belső felfüggesztési pontokat hagyták meg. Mindkettőre egy-egy 2250 literes póttartály, illetve egy vagy két Aim-9 Sidewinder rakéta fért el.
A későbbiekben integrálták a fegyverzetbe az AIM-120 AMRAAM és az AIM-132 ASRAAM légiharc-rakétákat is, melyekkel már igazán ütőképes lett a gép.

Önvédelmi célból beépítettek egy Bofors Phimat infracsaliszórót a jobb oldali külső Sidewinder indítósínbe.

Típusváltozatok

Tornado F2

Az első ADV-k kapták ezt a jelzést. Ezen gépek még csökkentett képességűek voltak, RB.199 Mk 103 hajtóműveket kaptak, és csak két Sidewinder rakéta elhelyezésére volt lehetőség rajtuk. Ezek a korai gépek még ballasztot hordtak az orrukban, mivel a radar kifejlesztése erősen késlekedett. Az utolsó példány 1988-ban cserélték le.
Kivonásuk után még használták őket egy ideig, az új generációs avionika, a HOTAS rendszerek és a sisakcélzók tesztelésénél.

Tornado F3

Az első ilyen szériába tartozó gép 1ö85. november 20-án repült először. Ezt követően 144 gépet gyártottak, közöttük 38 teljes körűen harcképes kétkormányost.
A típusra megnagyobbított utánégetőt szereltek, mely 36 cm-rel növelte meg a gép hosszát. Kettő helyett már négy Sidewindert hordozhat a gép, és ezen jelent meg az AIM-120 és az AIM-132 is.

Külföldön

A Tornado ADV nem futott be nagy exportkarriert, de azért két megrendelője akadt.

Az egyik Szaúd-Arábia volt. A közel-keleti ország az F3 változatból rendelt 24-et, melyekből 6 kétkormányos. Ezek a brit gépekkel együtt részt vettek az 1991-es öbölháborúban, de a típus hiányos felszerelése miatt- mellőzte például az IFF-et – nem került harci helyzetbe.
A gépek az F3-asok közül is az egyes szériát képviselték, néhányukat pedig hiányos felszereléssel szállítottak le a britek.

A másik Olaszország volt. Ők csak ideiglenes típusként használták, legalábbis úgy tervezték. Eredetileg az Eurofighter szolgálatba állásáig kellett volna hadrendben maradniuk, ám a terv változott, és az 1996-ban rendszeresített 24 gép végül még az ezredforduló után is megtalálható volt a talján égen. Aztán végül 2004 decemberére vonták ki őket, helyettük (ismételten az Eurofighter késése miatt) 34 ex-USAF F-16 Falcon érkezett. Jelenleg is ezek állnak szolgálatban.

Adatok

Személyzet: 2 fő
Hossz: 18, 7 m
Szárnyfesztáv: 13,91 m 25°-os kitérítésnél, 8,6 m 67°-os kitérítésnél
Magasság: 5,95 m
Szárnyfelület: 26,6 m²
Üres tömeg: 14,500 kg
Maximális tömeg: 28,000 kg
Hajtómű: két Turbo-Union RB199-34R Mk 104
Maximális sebesség: Mach 2,27
Hatótávolság: 1390 km, négy külső póttartállyal 3890 km
Szolgálati csúcsmagasság: 15,240 m
Emelkedési sebesség: 76,7 m/s
Tolóerő/tömeg arány: 0.38

Képek