F-35B szűzfelszállása">
|

A texasi eget hasítja már az F-35B is

Szerdán délelött az F-35 STOVL változata, azaz az F-35B is a levegőbe emelkedett, pilótafülkéjében a BAE angol tesztpilótájával, az egykori Harrier pilótával, Graham Tomlinson-nal.

A gép helyi idő szerint 10:17-kor emelkedett el a forth woth-i betonról, hogy megkezdje az alváltozat első repülését. Természetesen a B változat szűzfelszállása hagyományos nekifutással, nem pedig STOVL üzemmódban történt. Idén még az összes teszt hagyományos fel- és leszállás formájában fog realizálódni, a STOVL képességek tesztelésére a jövő év elejétől kezdődik meg a fokozatos átállás.

F-35B szűzfelszállása
A STOVL változat szűzfelszállása (Nagyítható)

A szűk 3/4 órás repülés alatt a pilóta 15 000 láb magasba vitte fel a gépet, majd számos irányítási és tolőerő szabályozási teszt problémamentes elvégzése után, 11:01-kor tette le a gépet a kifutóra.

Tomlinson leszállás utáni nyilatkozatában kiemelte, hogy komoly csapatmunka áll ezen problémamentes tesztrepülés mögött. Elmondta, hogy a gép teljes mértékben úgy reagált, ahogy azt a szimulátoros gyakorlatok, illetve az F-35A 2006. december óta tartó tesztrepüléseinek eredményeiből várták.

Az F-35B sikeres első repülése mellett nagy öröm a JSF program vezetősége számára, hogy igen pontosan tartani tudták a Védelmi Minisztériumnak és a Tengerészgyalogságnak tett 2006. augusztusi ígéretüket. Akkor ugyanis azt ígérték, hogy a végleges változatot megtestesítő tesztgép 2008. júniusára a levegőben lesz. És így is lett.

Ezen gép a második abból a 19 gépes “tesztcsapatból”, melyek rendszerfejlesztési és demonstrációs célokat szolgálnak. Ezen belül az első sárkány, melyen olyan súlycsökkentési megoldásokat alkalmaztak, melyek az összes ezután elkészülő gép esetében alkalmazásra kerülnek majd. Az említett 19 földi illetve légi tesztelre készülő gép közül már mindegyik építés alatt áll, avagy már készen van.

A több nemzet által fejlesztett F-35 Lightning II – leánykori nevén Joint Strike Fighter (JSF) – összesen 3 változattal rendelkezik:

  • F-35A: hagyományos fel- és leszállási képességű változat a légierő számára. 2006 decemberi első repülése óta 43 tesztrepülést tudhat maga mögött.
  • F-35B: STOVL változat, azaz kis nekifutású felszállás és helyben történő leszállás képessége.
  • F-35C: Anyahajó fedélzetéről történő bevethetőség képessége.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.