|

Jubilál a honvédség logisztikai partnere

Ez alkalomból rendeztek november 24-én ünnepséget az ÖLTP Zách utcai objektumában, melyen részt vett Zámbori Mihály, a HM kabinetfőnöke, helyettes államtitkár, dr. Nógrádi György, az igazgatótanács elnöke, s ott voltak a vezérkar, a honvédség haderőnemeinek, együttműködő alakulatainak, a partner beszállító és megrendelő cégeknek a képviselő is.

Szalay Miklós, az rt. elnök-vezérigazgatója ünnepi beszédében felidézte a kezdeteket, amikor is a kialakított önálló igazgatóság működésének időtartamát csupán egy évre tervezték. Azonban az alapításban részt vevők a délszláv térségbeli folyamatok alapján is úgy látták, az igazgatóság ennél hosszabb ideig fog működni. Az első napoktól kezdve üzleti alapon kellett sokoldalú logisztikai támogatást nyújtani az IFOR-misszió keretében hazánk területére érkező amerikai csapatoknak, valamint az úgynevezett északi ellátó csoportba (dandárba) tartozó európai NATO-tagállamok csapatainak.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy az amerikai fél ellátásával kapcsolatos, tömeges igények döntő hányadát az elhelyezési feltételek biztosítása tette ki, s emellett jelentős, szállítási feladatokkal, telekommunikációs feltételek megteremtésével összefüggő koordinációs munkát végeztek az igazgatóság szakemberei. Volt olyan időszak, amikor Taszáron tízezer katona „lakott”, s a repülőtér területének 95 százalékát, a laktanya épületeinek közel felét az amerikaiak használták. Mindehhez hozzájárult a kaposújlaki repülőtér pótlólagos igénybevételével, valamint Pécsett, az északi ellátó csoport megalakításával kapcsolatos elhelyezési, vezetési és ellátási teendők sokasága.

Az igazgatóság már kezdetben részt vett a taszári ingatlan korszerűsítési munkálataiban. Az együttműködés során számos ilyen jellegű feladatot kellett végrehajtani. Mindemellett az élelmezési ellátás, az őrzés-védelem, a lőtér-üzemeltetés, a szállítás és rakodás, a határátlépés és vámolás feladatainak ellátása, illetve a szabadidős programok segítésének magas színvonala is az igazgatóság szakembereinek nevéhez kötődik.

A délszláv térségbeli enyhülés, a helyzet folyamatos normalizálódása 1997-től együtt járt a magyarországi amerikai jelenlét folyamatos csökkenésével, az igazgatóság szempontjait tekintve, e munka megszűnésével, folyamatos árbevétel-csökkenéssel. (Mint ismeretes, a jelenlét 2004. június 30-án megszűnt.)

Az igazgatóság az amerikai félnek nyújtott szolgáltatásokkal azonban olyan szakismeretekre, tapasztalatokra tett szert – mondta Szalay Miklós –, hogy 1997-től, tehát még hazánk NATO-tagságát megelőző időszaktól – a Magyarországon útjára induló térítéses nemzetközi gyakorlatok megtartásának logisztikai biztosítására vállalkozhattak. Ebben az évben ugyanis a várpalotai lőtéren holland, majd olasz katonai egységek tartottak éles lövészettel egybekötött gyakorlatokat – térítés ellenében. A térítési díj ellenében logisztikai kiszolgálásban részesültek; e tevékenységet kormányhatározat alapján végezhette az igazgatóság. Tábori körülmények közötti szállás, tábori sátrak, azok berendezései, fűthetősége, a táborok energia- és közműellátása, a higiéniai feltételek megteremtése, az élelmiszerek beszerzése volt a fő feladatuk. Mindemellett megszervezték a táborok őrzés-védelmét, a lövészetek biztonsági feltételeinek biztosítását is.

Az e területen mutatkozó megrendelések felfutása – az olasz, a szlovén, a holland, valamint az amerikai katonai egységek magyarországi gyakorlatainak gyakorisága – 2001-től alábbhagyott, 2004-től pedig lényegében stagnál e tevékenység. Ám ma már a magyar gyakorlatok kiszolgálásában egyre nagyobb és bonyolultabb feladatokat kapnak. Valamennyi hazai magyar gyakorlatnak, katonai rendezvénynek térítéses szolgáltatásait ők szervezik, illetve felkészült alvállalkozói végzik.

Az igazgatóság tíz esztendejébe épp úgy bele tartoztak a kimagasló árbevételekkel fémjelzett sikerek, mint az éppen sikeres tevékenységek külső körülmények miatti megszűnése. A térítéses lövészetek stagnálásának bekövetkeztekor is új profil után kellett nézniük, éppenséggel akkortájt, amikor parlamenti döntés alapján a honvédelmi tárcát mentesítették a bevételi kötelezettségek – azaz a vagyonelemek értékesítési kényszere – alól. A szóban forgó vagyonelemeket a HM ingyen adta át az Állami Privatizációs Rt.-nek, amely azután pályázatot írt ki az értékesítés lebonyolítására, azaz az ingó vagyonelemek kezelésére és hasznosítására. A pályázatot az EI Rt. nyerte meg. A feladat végrehajtásának, azaz a vagyonkezelés és hasznosítás, valamint a munkabiztonsági és környezetvédelmi követelmények kielégítésének feltételeit az rt. érintett szervezeteivel együttműködve – teremtette meg az igazgatóság. Sajátos tevékenységként gondoskodtak a CFE-szerződés hatálya alá tartozó haditechnikai eszközök kezeléséről, értékesítéséről és megsemmisítéséről.

Üzleti tevékenység hatékonyabbá tétele is hozzájárult ahhoz, hogy miután a honvédségi inkurrencia kezelésével és értékesítésével végül is igazgatóságot megbízták, rövid időn belül jelentős eredményeket értek el, 9 helyőrségben lévő állandó és ideiglenes inkurrenciaraktárakban dolgoztak szakembereik.

A 2004-től ismét kedvezőtlen fordulat következett be: megszűnt az ÁPV Rt.-nek a honvédségi inkurrens ingó vagyonelemek átvételére vonatkozó kötelezettsége. Nem vehettek át a honvédségtől újabb kezelendő, illetve hasznosítandó vagyonelemeket. Az idei esztendő költségvetési törvényének értelmében a HM visszakapta az inkurrencia értékesítésének jogát. E tekintetben tehát ekkortól a meglévő, az ÁPV Rt. tulajdonában lévő készletek minél gyorsabb ütemben való értékesítése, a tevékenység tervszerű felszámolása lett a fő feladatuk. Ennek érdekében számos jelentős árverésben vállaltak közreműködést. E tevékenység megszűnése miatt számos kitűnő szakember kollégánktól kellett megválniuk. Olyan szakemberektől, akik munkája révén Magyarországon egyedülálló szakmai kultúrát teremtettek meg.

Az igazgatóság történetében ugyancsak sikertörténet volt mondta az elnök vezérigazgató – a mintegy másfél esztendeig Marcaliban működtetett kiskereskedelmi bolt. Fennállásának ideje alatt országos ismertségre tett szert e bolt, miközben „levetett holmik” eladásából jelentős forgalmat ért el. Ami pedig a legújabb elképzeléseiket illeti, arról elhangzott, hogy a korábban az egyik partnerünkkel közösen Veszprém közeli Újmajorban vásárolt ingatlant egyfajta logisztikai parkként akarják működtetni. Ennek keretében az objektumban kialakították a MILES kiképzési, kétoldalú szimulációs rendszer tárolásának, szerelésének, a vele kapcsolatos oktatásnak a feltételeit. Ezzel összefüggésben a HM Ingatlankezelési Hivatallal hosszú távú bérleti szerződést kötöttek. Ugyancsak kitörési pontként tartják számon az e terület épületeiben kialakított elhelyezési, szállodai, táborozási feltételeket, s például az autóversenyek megrendezését is. Új lehetőségei közül említsük meg: a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatala nemrég pályázatot írt ki a honvédségi anyagok NATO-kóddal történő ellátására, NATO kodifikációs rendszer kialakítására. E pályázat nyerteseként már hozzáláttak a szakmai feltételek megteremtéséhez, sőt e pályázatot nemrég kibővítették a honvédség egységes termékkód-rendszerének témakörével, melyen ugyancsak dolgoznak az igazgatóság szakemberei.

Az ünnepségen végül számosan vehettek át különböző szintű kitüntetéseket, jutalmakat.

Szöveg: M. Tóth György , Honvédelem Online