A dél-kelet ázsiai városállam arzenáljában jelenleg 5 (6) tengeralattjáró található meg, azonban a védelmi minisztérium elkezdte továbbiak beszerzésének lehetőségét pedzegetni. No persze aki tudja milyen egységekből áll össze a szingapúri tengeralattjárós erő, annak nagy meglepetést nem fog okozni, hogy kiöregedett egységek váltása húzódik meg a háttérben.
A jól eleresztett szingapúri haderőn belül a tengeralattjárósok relatíve rövid történelmet tudhatnak a hátuk mögött, hiszen a városállam haditengerészet a 90-es évek második felében kezdte meg a vízfelszín alatti képességeinek kiépítését. Használt haditechnikára esett a választásuk: a svédektől 1995-ben 1, majd 1997-ben további 3, Sjöormen-osztályú tengeralattjárót vettek. Pontosabban megvették a 90-es évek elején deaktivált egész hajóosztályt, lévén az 5. tengeralattjárót alkatrészként szerezték be.
A svédek által 1968-69 folyamán hadrendbe állított Sjöormenek ekkor már igencsak közelítettek a 30 évhez, ám Szingapúrnak egyrészt vélhetően elsősorban a tapasztalatszerzés miatt kellettek, másrészt az újbóli hadrendbe állás előtt a svédek modernizálást és a trópusi környezetben való üzemelésre felkészítő átalakításokat hajtottak végre.
A svéd Kockums által 1997-2001 között modernizált és Szingapúrban Challanger-osztály alatt futó tengeralattjárók azonban mára már 44-45 évesek, így cseréjük már a cirka másfél évtizeddel előtti felújításuk ellenére is kezd időszerű lenni.
Ng Eng Hen védelmi miniszter hétfői parlamenti beszédében szűkszavúan megjegyezte, hogy az F-35 kérdése mellett a minisztérium céljai között szerepel a Challanger-osztály utódlásának kérdése is. Részletekbe nem bocsátkozott, így lényegi információt mi sem tudunk közölni.
Mindenesetre egy érdekes kérdés, hogy Szingapúr mennyit tud, vagy akar várni a Challanger-osztály kapcsán – gondolunk itt konkrétan arra, hogy továbbra is a svédek lesznek-e a szállítók? A kérdés adja magát, hiszen a 4 Challanger mellett 2005-ben döntés született 2 Västergötland-osztályú tengeralattjáró beszerzéséről. A 2008-ban lezárt szerződés értelmében az eredetileg 4 egységből álló Västergötland-osztály felét vették meg a szingapúriak.
Az 1987-1988 között hadrendbe állított első két Västergötland ekkor már tartalékállományban volt, a svédek ekkor már csak azt a két egységet tartották hadrendben, amiket a 2000-es évek elején AIP / levegőfüggetlen meghajtásúvá építettek át – ebből lett a jelenleg aktív Södermanland-osztály.
Utóbbi hajóosztályt azért említjük meg, mert a Szingapúrnak leszállítandó 2 egykori Västergötland is a Södermanlandekkel igen hasonló kiépítésre lett átalakítva – az immáron Archer-osztályú tengeralattjárók 2009-2010 folyamán kerültek újból vízbe. Jelenleg még csak az egyikük, a teljes hadrafoghatóságot 2011 decemberében elért RSS Archer aktív.
Ezen kis kitérő után zárásként pedig kanyarodjunk vissza azon kérdéshez, hogy a szingapúriak vajon folytatják-e a svéd vonalat. Mert ha igen, akkor az évtized végéig biztosan várniuk kell, lévén a svédeknek jelenleg nincs inaktív tengeralattjárójuk.
A 2 Södermanland váltására pedig csak 2018 környékén várható a svédek új fejlesztésű tengeralattjáró osztályának az A26-nak az érkezése. És ekkor azzal számoltunk, hogy Szingapúr továbbra is használt tengeralattjárókat venne, nem mondjuk zsír új A26-osokat.