|

Ukrajna kövülethez kéri Oroszország segítségét

Foxtrot-osztályú tengeralattjárók. No, mi ugrik be a Kubai-rakétaválság alatt játszott szerepük mellett? Igen, pontosan annak kellene, hogy ezek finoman szólva is többszörösen idejétmúlt vén csatalovak. Illetve esetleg annak, hogy a Szovjetunió széthullása után pár évvel az egykori szovjet Fekete-tengeri Flotta egyik Foxtrotját megörökölte Ukrajna.

|

Orosz Haditengerészeti vegyes – 4 Bulava júniuban, 50 atom-tengeralattjárós vágyak

Időközönként jelentkező vegyes felvágottunkkal vagyunk itt ismét, melynek témája, ahogy általában lenni szokott, az Orosz Haditengerészet. A bevált recept szerint Bulava mindenképp kell alapanyagnak, ám most az egyéb alkotóelemek terén is maradunk a tengeralattjárósoknál.

|

Vanguard-osztályú tengeralattjárók

A Vanguard-osztály a brit Királyi Haditengerészet jelenleg hadrendben álló nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró osztálya.
A Vickers Shipbuilding and Engineering Limited által 1986 és 1999 között, Barrow-in-Furness-ben – a brit kormányzat Trident nukleáris fegyverprogramja keretében – épített tengeralattjárók, a maguk 15 900 tonna vízkiszorításával (alámerülve), a brit haditengerészet valaha épített legnagyobb tengeralattjárói.

|

Anglia kész csökkenteni nukleáris csapásmérő erejét

Igen! Aki a cím alapján arra tippelt, hogy új fejezetéhez érkezett a Vanguard-osztály és a Trident D5 SLBM páros alkotta angol nukleáris elrettentő erő megújításának kérdése, az helyesen tippelt. A Downing Street által megerősített értesülések szerint Gordon Brown angol miniszterelnök által a napokban kommunikált bejelentés az ENSZ BT előtt is elhangzik. Elhangzik, hogy…

|

A németek megelégelték a görög huzavonát

Legutóbb május végén írtunk a hányattatott sorsú Katsonis-osztályról. Az akkori írás apropóját azok a felrebbent, reménykedésre okot adó hírek adták, miszerint a görög fél által selejtesnek tekintett első egység, a Papanikolis kivételével készek átvenni a további 3, már görög hajógyárban készült Type 214-es tengeralattjárót. Akkor úgy tűnt, hogy esetleg ismét szebb napok előtt áll a […]