|

Először ivott éjszaka a Villám

Az F-35A első éjszakai légi utántöltése a tankerből fotózva

Március 26-án kedden az F-35 tesztprogram keretén belül sor került az első éjszakai légi utántöltésre, melyben a mutatvány Joint Strike Fighter vonatkozásában egy F-35A, egész pontosan az AF-4 vett részt. A Peter Vitt alezredes által kommandírozott gép 3 órát töltött a kaliforniai Edwards légibázis környékén, mialatt végrehajtotta a típus első éjszakai találkozását egy KC-135 Stratotankerral. […]

|

HTKA Hírhalom 2012. 12. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Lengyel – izraeli tanker konzorcium

A nyár folyamán írtunk róla, hogy a középhatalmi ambíciókat dédelgető, és a régióban a védelmi vonalat a legtudatosabban terelgető lengyelek légi utántöltés képességére vágynak, és ennek kapcsán próbának vetetették alá az izraeliek által kínált, az MMTT mozaikszó mögött meglapuló, „sufnituning”, levedlett Boeing 767-200-asokból összelegózott tankert. Akkoriban a madárkák azt is csiripelték, hogy befigyelhet az Airbus […]

|

Szingapúri tanker csere

RSAF KC-135R

A botrányokkal színesített amerikai tanker tendert leszámítva az égi benzinkutak beszerzése kisebb médiafigyelmet szokott kapni, de ettől még a tankerek napjaink egyik slágertermékei, számos nemzet légiereje kezdte meg kiöregedő tankerflottájának megújítását. A Boeing mellé nagy erőkkel, és sikeresen tört be az Airbus Military, illetve újabban az izraelieknek is megvannak az elképzeléseik a saját kis piaci […]

|

HTKA Hírhalom 2011. 5. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Új tankerral gazdagodott India

Az INS Deepak érkezése Mumbai kikötőjébe

Mivel nem csak a vasmadarak itatásáról kell gondoskodnia, India haditengerészeti vonalon is ezen képességének megtartása, illetve bővítése mellett döntött. Anno a megoldást a légierő tanker tenderének első körös eredményéhez hasonlóan szintén európai szállítóban találták meg – azzal a különbséggel, hogy a Fincantieri orra alatt nem csak húzogatták a mézesmadzagot. Indiával annak a saját fejlesztésű repülőgép-hordozója […]

|

Ismét sebességben az indiai tanker tender

RAF A330MRTT

Az EADS minden bizonnyal nagyon is jól tudja, hogy egy-egy tendergyőzelem nem mindig jelent szerződéskötést – ennek szép példája a „tankerháborúk” két helyszíne, az Egyesült Államok és India. És bár a szubkontinensen a móka meg sem közelítette azt a már-már tényleg röhejes meccset, amit a két gigász Észak-Amerikában vív, pénzügyi vonalon ott is akadtak kavarások. […]

|

Jól halad a kolumbiai tanker program

A 767-200MMTT és a Kfir C10 egymásra találása

Hamarosan az égbe szállhat a kolumbiai kőolaj. No nem az ára, hanem az abból előállított kerozin: Izrael ugyanis jól halad Kolumbia első tankerének átadásra történő elkészítésével. A használt B767-200ER-ből az IAI alá tartozó Bedek Aviation Group faragott (utas)szállítási célokra is alkalmazható tankert. A vasárnapi teszt zökkenőmentesen zajlott, úgymond minden a nagykönyvben írtak szerint haladt a […]