|

Type 90

A Type 90 Japán jelenlegi alapharckocsija, melyet a Mitsubishi Heavy Industries fejlesztett és gyárt.

E harckocsi váltotta le a valamennyi addig hadrendbeállított Type 61-es harckocsit, illetve a Type 74 tankok egy részét. A Type-90-t – melyből ez eddig 310-315 db készült – 1990-ben állították szolgálatba. 1998-ban a „Military Ordnance” magazin a világ harmadik legjobb harckocsijának sorolta. A helyezést védelmének, mozgékonyságának, és tűzerejének köszönhette. Rossznyelvek azt is hangozatják, hogy a világ legköltségesebb alapharckocsija is egyben.

|

Leopard 2

A Leopard 2 németek által az 1970-es évek elején kifejlesztett alap-harckocsi, melyet 1979-ben állítottak szolgálatba.
A harckocsit a Krauss-Maffei AG fejlesztette, jelenleg a Krauss-Maffei-Wegmann cég gyártja. E típussal váltották le a korábban rendszeresített – és sikeres – Leopard 1-et. Németországon kívül az alábbi országok alkalmazzák:
Hollandia, Dánia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, Görögország, Ausztria, Svájc, Norvégia.

|

Leopard 1

Leopard 1 alap-harckocsi a németek által tervezett és gyártott harckocsi, melyet 1965-ben állítottak szolgálatba, s melyet több más ország is rendszeresített.

A közös francia-német tervezési folyamat az 50-es években vette kezdetét, de az együttműködés végül megszakadt, s a végleges terveket a Bundeswehr megrendelése alapján készítették el.
Összesen 6485 db Leopardt gyártottak, melyek közül 4744 db harctéri, 1741 db pedig légvédelmi, illetve műszaki harckocsi.

|

Merkava

A Merkava az Izraeli Védelmi Erők általánosan rendszeresített alapharckocsija.
Izrael 1970-ben döntött saját harckocsi kifejlesztése mellett. E harckocsi első típusát – Merkava Mk 1 – 1979-ben állították hadrendbe, mely igen sikeresnek bizonyult, a sikereken felbuzdulva további típusokat fejlesztettek ki. Összesen négy fő típusváltozata létezik: Merkava 1, Merkava 2, Merkava 3, Merkava 4.

|

Kevesebb harckocsit

Franciaország alap-harckocsi állományának csökkentése mellett döntött, a jelenleg hadrendben lévő 396 darab AMX-56 Leclerc harckocsiból, csak 314 darabot tartanak meg. A régebbi verziókat értékesítik. A 314 harckocsiból 240 darabot továbbra is harci célokra, a többit kiképző egységként működtetik.

|

Leclerc

Az AMX-56 Leclerc, az AMX 30 utódja, a francia hadsereg alapharckocsija, melynek gyártását 1991-ben kezdték meg, s egy évre rá helyezték szolgálatba.
E tankot a francia, illetve az Egyesült Arab Emírségek hadseregében rendszeresítették.

A francia hadsereg 2001-ben 300 db Leclerc tankkal rendelkezett, amely mellett még több száz modernizált AMX30B2 harckocsi volt rendszerben. 2005-ben 406 db-ra növelték a Leclercek számát.

|

Challenger 1

A FV4030/4 Challenger 1, a Brit Szárazföldi Erők által használt alapharckocsi, meleyet 1983-tól a 1990-es évekig tartották szolgálatban, amikoris a Challenger 2 váltották fel.
Jelentős változtatások után, de még napjainkban is szolgálatban áll a Jordán Fegyveres Erőknél.

|

Challenger 2

A Challenger 2 jelenleg az Egyesült Királyság és Omán hadseregeiben rendszeresített tank. A harckocsi kifejlesztése a ma már a BAE Systems Land and Armaments részeként funkcionáló brit Vickers Defence Systems nevéhez fűződik.
A BAE a világ egyik legmegbízhatóbb tankjaként reklámozza a Challenger 2-t, jó lehet sivatagi körülmények között több probléma is előjött.

|

T-90

A T-90-es jelenleg a legmodernebb harckocsi az orosz haderők sorában. Lényegében egy a T-80-as néhány elemét felhasználó modernizált T-72-ről van szó.
E tank egy közbenső megoldás csupán, modernebb egységek hadrendbeállításáig.

|

T-80

A T-80 a Szovjetunióban a T-64 bázisán kifejlesztett közepes harckocsi. 1976-ban rendszeresítették a Szovjet Hadsereg szárazföldi erőinél. A világ első sorozatban gyártott gázturbinás harckocsija.
A harckocsi a harkovi Morozov Tervezőiroda által kifejlesztett T–64 harckocsi konstrukcióján alapul. Külsőre ugyan sok hasonlóságot mutat a T–72-vel, konstrukcióját, szerkezeti kialakítását tekintve azonban lényegesen eltér attól.