|

Párizsi vegyes felvágott (június 19-ei adag)

A napokban (június 15-21.) rendezik meg Le Bourget-ban a Paris Air Showt. Mint azt már megszokhattuk, ilyenkor sor kerül több új típus bemutatására és szerződések aláírására is. Lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk informálni ezekről kedves Olvasóinkat!

|

Már októberre elkészülhet a EuroHawk

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a Northrop Grumman által kifejlesztett RQ-4 Global Hawk Block 20 felderítő repülőgép „európaiasított” változata már októberre elkészülhet. Az európai EADS konzorcium közreműködésével készülő HALE (high altitude long endurance – nagy magasságú, hosszú járőrözési idejű) pilóta nélküli felderítő légijármű prototípusát még Kaliforniában gyártják.

|

Tankerhírek – A Northrop Grumman támogatja a szállítás megosztását

Mint arról már a múlt héten írtunk, a hawaii demokrata részleg érdekes megoldást javasolt az USA kongresszusának, mégpedig azt, hogy a Boeing jusson egyezségre a riválisával, az Northrop Grumman/EADS amerikai-európai „szövetséggel”, és közös megegyezéssel megosztva teljesítsék az USAF által igényelt közel 200 darab

|

Tankerhírek – Mindkét tankert megrendeli az USAF?

Érdekes megoldást javasolt az Egyesült Államok kongresszusának hawaii demokrata részlege, mégpedig azt, hogy a Boeing jusson egyezségre a riválisával, az Northrop Grumman/EADS amerikai-európai „szövetséggel”, és közös megegyezéssel megosztva teljesítsék az USAF által igényelt közel 200 darabos gépmennyiséget.