Ha ma már szó volt a kínaiak új óriáslövegéről, a távol-keleti államhoz kapcsolódóan a kormányzati média az alábbi két hírt jelentette meg.
Folyamatosan fejlődik a MISTRAL
Titokvédelmi megállapodást készített elő Hende Szöulban
Silver Saber
Energiahatékonyabbá teszik a honvédségi objektumokat
Befejezte tevékenységét a kabuli repülőteret őrző magyar kontingens
Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskemét 2013 – Összefoglaló
A HM Currus Zrt. pilóta nélküli felderítő- és célgépei
Kecskemét 2013 – Érkezők és gyakorlók – Csütörtök – Képekkel frissítve!
Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Augusztus 1. (csütörtök) Még viszonylag csendes az élet, inkább […]
Kecskemét 2013 – Érkezők és gyakorlók – Szerda – Képekkel frissítve!
Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Július 31. (szerda) Az előzetes jelentéssel ellentétben – időjárási […]