|

Önálló lengyel rakétavédelmi rendszer épül – Korrigálva

Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól, írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita. A lengyel újság, amelyre a hírt felröppentő orosz RIA Novosztyi hírügynökség hivatkozott, úgy tudja, hogy a leendő támaszpontot Lebork térségében építenék fel 2012-ig.

|

Megérkezett a második lengyel Hercules

Idén március végén írtunk róla, hogy a Foreign Military Financing (külföldi haditámogatás) program keretében megérkezett az első felújított, modernizált ex-USAF C-130E a lengyelországi Powidz légibázisra. Varsó a program keretében 120 millió dollárért jutott hozzá 5 használt Herculeshez, melyből az utolsó gépét 2010 nyaráig kapják meg elvileg.

|

Obama: nem lesz rakétavédelmi rendszer Európában

Ugyan hivatalos megerősítés az ügyben még nem látott napvilágot, de több forrásból is tudni lehet, hogy az Obama-adminisztráció letett Bush-ék azon tervéről, hogy az iráni rakétafenyegetettségre hivatkozva rakétavédelmi rendszert telepítsen Közép-Európába. Ennek részleteivel nem akarunk untatni senkit, mindenkinek a könyökén jött ki anno, mi is sokszor írtunk róla.

|

Radom Air Show 2009

Az idei év legnagyobb kelet-európai repülőnapi durranásának a lengyelországi Radomban megrendezendő airshow ígérkezett augusztus utolsó hétvégéjén. Már tavasztól kezdődően a fehérorosz légierő részvételéről lehetett olvasni, akik katonapolitikai nyitásnak szánták a részvételüket nyugati szomszédjuknál. Sajnos csak később derült ki, hogy ez a nyitási kísérlet sokkal nagyobbat szólt a kelleténél.

|

HTKA Hírhalom 2009. 33. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen az időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Varsó türelmetlenül várja Washington válaszát

A lengyel kormányzat még a múlt hét végén adott ki sajtónyilatkozatot, melyben közölte, hogy határozott és egyértelmű választ vár Washingtontól a Közép-Európába telepítendő rakétavédelmi rendszer ügyében. Továbbá ugyanezt várja a szintén tavaly felajánlott, Lengyelországba telepítendő Patriot PAC-3 légvédelmi ütegekkel kapcsolatban is.