|

Kecskemét 2013 – Érkezők és gyakorlók – Csütörtök – Képekkel frissítve!

Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Augusztus 1. (csütörtök) Még viszonylag csendes az élet, inkább […]

|

Kecskemét 2013 – Érkezők és gyakorlók – Szerda – Képekkel frissítve!

Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Július 31. (szerda) Az előzetes jelentéssel ellentétben – időjárási […]

|

Film-front – Magyar repülőnapok

“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével. Jövő hétvégén ismét megrendezésre kerül Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, ennek apropójából álljon itt egy kis válogatás a rendszerváltás utáni nagy hazai légi bemutatókból. 1991, Taszár 1992, szintén Taszár 2000, […]