
Európában lassan lecseng az idei repülőnap szezon, nálunk pedig a kecskeméti repülőnap kapcsán hirdetett fotópályázat zárult a napokban.
Haditechnika torzítások nélkül
Kedves Olvasók! A mai nap során a HTKA szerkesztőség teljes állománya kint pörkölődött ügyködött a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón, hogy az elkövetkezendő napokban minél több érdekességről és újdonságról számolhassunk be Nektek. Bár a kemény munka minden energiánkat felölte, azért néhány apróságot egyfajta beharangozóként megemlítenénk. A következő napokban, hetekben többek között az alábbiakról olvashattok: – […]
Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Augusztus 2. (péntek) Kezdődik az utolsó érkezőnap, ami elég […]
Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Augusztus 1. (csütörtök) Még viszonylag csendes az élet, inkább […]
Ahogy már bizonyára mindenki tudja (és bezsongva várja), a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót Kecskeméten. Az eseményen a Haditechnikai Kerekasztal és a Radarfigyelő szerkesztői egyaránt képviseltetik magukat. Igyekszünk a történtekről élő szöveges beszámolót nyújtani, a bejegyzéseket esténként frissítjük a napközben készült fényképpel. Július 31. (szerda) Az előzetes jelentéssel ellentétben – időjárási […]