|

Gyarapodik az orosz vadászgépek száma Ugandában és Fehéroroszországban

A kelet-afrikai állam által a korábban feltárt olajkészleteinek védelmezése érdekében vásárolt fél tucatnyi Szu-30MK2 vadászbombázó beszerzéséről már több alkalommal jelentettünk meg híreket, így arról is, hogy idén júniusban, a szállítás kezdetétől számítottan kevesebb mint 1 év alatt befejeződött a 6 gép leszállítása. Uganda légierejére úgy tűnik komoly benyomást tettek a Szuhoj madárkái, lévén a Roszoboronexport […]

|

HTKA Hírhalom 2012. 35. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

|

Lezuhant egy Szu-25 Fehéroroszországban

A belorusz védelmi minisztérium honlapján olvashatóak szerint kedden délután, 15:35 környékén egy gyakorló repülésen lévő Szu-25 pilótája elvesztette uralmat gépe felett és a becsapódó gépben lelte halálát. A minisztérium oldalának közlése szerint az alezredesi rangban szolgált Nyikolaj Gridnyov egy alacsony magasságon – 200 méter – végrehajtott manőver során jelezte, hogy a gépe irányításával gondok adódtak. […]