Mondhatni a behívót már rég kézhez kapták, ám egyelőre egy Borej sem jelent meg honi kikötőjében. Sőt, legalább még pár hónapig nem is áll szándékukban. Azaz valami még mindig nem kerek a Borej/Bulava felállásban, ugyanis újabb halasztást ütemeztek be a veszedelmes páros hadrendbe állítása kapcsán. Anatolij Szergyukov védelmi miniszter hétfői közlése szerint az Orosz Haditengerészet […]
Cirkáló ütközött atom-tengeralattjáróval Florida partjainál
Szerencsés kimenetelű ütközésre került sor szombat délután Florida partjai mentén a Ticonderoga-osztályú cirkáló, a USS San Jacinto (CG 56) és a Los Angeles-osztályú atom-tengeralattjáró, a USS Montpelier (SSN 765) között – áll a U.S. Navy közleményében. A haditengerészet által közzétett, egyelőre szűkszavú sajtóanyagban olvashatóak szerint az összeütközésre helyi idő szerint 15:30-kor került sor Florida állam […]
2 elsüllyedt orosz atom-tengeralattjáró kiemelése mellett döntöttek
2011 nyarán a Jamal nevezetű nukleáris meghajtású jégtörő fedélzetén az orosz állami tulajdonú atomenergiai cég, a Roszatom igazgatóhelyettese, Ivan Kamenszkih arról beszélt, hogy a Barents és Kara-tengerek védelme érdekében Oroszországnak legkésőbb 2013-ig el kell döntenie mit kíván tenni a megnevezett tengereken hullámsírba merült 2 atom-tengeralattjárójával. A Roszatom álláspontját kommunikálva arról beszélt, hogy a K-27, illetve […]
Kifilézték a Typhoonok utolsó tokhalát is
London és Washington közös nevezőn SSBN fronton
A Pentagon tagadja, hogy orosz atom-tengeralattjáró garázdálkodott a hátsó kertben
Minden bizonnyal kacsa az ügy, de ettől még talán említést érdemlő. Belevágván elsőként elmondandó, hogy a Pentagon hivatalos reakciójának előzményét egy fél éve útnak indított, konzervatív amerikai weboldal, a Washington Free Beacon szolgáltatta, mikor is névtelenségbe burkolózó illetékesekre hivatkozván arról számolt be, hogy egy orosz atom-tengeralattjáró, konkrétabban egy Akula járőrözött heteken át a Mexikói-öbölben. Méghozzá […]
Északon maradnak a Borejek
Arra azért ne gondoljunk, hogy az oroszok annyira gyökeresen átvariálták a Borejek honi kikötőivel kapcsolatos stratégiát, hogy az első Borejek végleg az Északi Flottához kerülnek – de úgy tűnik, hogy továbbra sem változott azon rövidebb távra szóló megoldás, amiről az év elején már lehetett olvasni. Mint olvasóink talán emlékeznek az év elejének környékén, a K-84 […]
Kihajózás előtt India első saját atom-tengeralattjárója
Az indiai „baby boomer” legutóbb az idén tavasszal szerepelt híreink között – az oroszoktól áprilisban átvett Akula kapcsán kitértünk India saját fejlesztésű, kisméretű nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárójára is. Lévén az illetékesek akkor úgy vélekedtek, hogy akár már pár hónapon belül hadrendbe állhat. Az 1988-1991 között bérelt szovjet, Charlie I-osztályú SSGN-re alapozó osztályból 4 egységet […]
Nyakunkon a 4. Borej hivatalos gerincfektetése
Az orosz Delták helyzetéről
Az anno megépült 7 Delta IV osztályú ballisztikus rakéta hordozó atom-tengeralattjáróból jó ideje 6 egységgel gazdálkodhat az orosz Haditengerészet az eredeti, SSBN szerepkörben. Ez persze nem azt jelenti, hogy mind a 6 egység egy időben feladatra alkalmas, ám ezen tengeralattjárók képzik az osztály aktív tagjait. A Delta IV-esek nagy felújítása és modernizálása mára alapvetően befejeződött, […]