|

Közelít a kétezerhez az Irakban meghalt amerikai katonák száma

Lassan megközelíti a kétezret az iraki háború kezdete óta az arab országban életüket vesztett amerikai katonát száma – derül ki az amerikai védelmi tárca legfrissebb adataiból.

Ezek szerint a 2003 márciusában kezdődött iraki háború óta összesen 1989 amerikai katona halt meg az arab országban: közülük 1475 harcban esett el vagy terrorcselekmények oltották ki életét, a többiek baleset következtében haltak meg – derült ki a hétfőn ismertetett veszteségmérlegből. Az AP amerikai hírügynökség saját összesítése ennél eggyel több halálos áldozatot tart számon. A halottakon kívül több mint hatezer amerikai katona szenvedett olyan súlyos sebesülést Irakban, hogy három napot meghaladó kórházi gyógykezelésre szorult.

(uno.hu)

|

Mi lesz az ukrán 29-esekkel?

Az ukrán védelmi miniszter kijelentette, hogy szeretnének maximális harcászati hatásfokkal rendelkező repülőgépeket kapni a lehető legkisebb pénzügyi ráfordítással. Ezt a MiG-29-es repülőgépeik [color=blue](Bekukkantok a MiG-29-es csudajó közeli képeket és egész "alakos" képeket tartalmazó képtárába)[/color] felújításával akarják megoldani. Ezért már most megvizsgálják a modernizációra tett orosz, valamint izraeli ajánlatot.
A modernizáció egyébként a köv. lenne: irányító rendszerek, a repülési elektronika, a tűzvezetési rendszerek, valamint a harcászati lehetőségek megerősítése.

(jetfly.hu)

|

Reid szerint a NATO-ra még akár 15 évig is szükség lehet Afganisztánban

A NATO-ra még akár 15 évig is szükség lehet Afganisztánban – vélekedett John Reid brit védelmi miniszter szerdán a NATO-országok védelmi minisztereinek nem hivatalos berlini eszmecseréjén. Reid annak a véleményének adott hangot a tanácskozáson, hogy az ázsiai országnak még körülbelül ennyi ideig van szüksége nemzetközi támogatásra. Reid amellett állt ki, hogy egy parancsnokság alá tartozzon a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) és az amerikai irányítás alatt álló, Tartós Szabadság (Enduring Freedom) fedőnevű terroristaellenes művelet.

(uno.hu)

|

A NATO jövőjéről is tárgyalnak a védelmi miniszterek Berlinben

Széles körben osztott nézet, hogy a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erőnek (ISAF) és az amerikaiak vezette terroristaellenes műveletnek (Enduring Freedom) erősítenie kell egymást – közölte James Appathurai, a NATO szóvivője kedden Berlinben, ahol a szövetség védelmi miniszterei ültek össze kétnapos, döntéshozatalt nem igénylő tanácskozásra. Az ISAF-misszió és az Enduring Freedom egybeolvasztását, NATO-parancsnokság alá helyezését főleg az Egyesült Államok szorgalmazza, s Németország és Franciaország ellenzi.

(uno.hu)

|

Feladta magát egy boszniai szerb háborús bűnös

Megadta magát a szerb hatóságoknak kedden Boszniában egy háborús bűnök miatt körözött boszniai szerb férfi – közölte egy belgrádi kormányilletékes.

Sredoje Lukic ellen, aki az 1990-es évek vége óta bujkált, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék adott ki elfogatási parancsot 2000-ben emberiesség elleni bűncselekmények miatt – közölte Rasim Ljajic, a hágai törvényszékkel való együttműködéssel foglalkozó szerb-montenegrói miniszter.

Sredoje Lukic és unokatestvére, az augusztusban Argentínában elfogott és kiadatását váró Milan Lukic ellen az a vád, hogy Fehér Sasok néven félkatonai szervezetet hoztak létre, amely 1992 és 1994 között közel 150 polgári személyt, közöttük nőket és gyermeket gyilkolt meg Boszniában.

Egy belgrádi kormányforrás szerint Sredoje Lukic megadása a szerbiai biztonsági szolgálatok és a boszniai szerbek közötti együttműködés eredménye.

Sredoje Lukicot a tervek szerint szerdán szállítják Hágába Banja Lukából, a boszniai szerb entitás székhelyéről.

(origo.hu)

|

Vegyi fegyverekkel követett el támadást egy iszlámista szervezet Irakban

Vegyi fegyverekkel követett el támadást az iraki bel- és külügyminisztérium épülete ellen Bagdadban saját közlése szerint egy magát az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat iraki szervezete egyik szunnita sejtjeként beállító iszlámista szervezet.

"Az ibn Tajmíja sereg mudzsáhidjai vegyi (töltettel ellátott) lövedékekkel mértek csapást a belügyminisztériumra, a külügyminisztériumra, a zöld zónára és egy kiképzőközpontra" – áll az egyik iszlámista honlapon elhelyezett közleményben, melynek hitelességét lehetetlen megállapítani.

(uno.hu)

|

Eric L. Haney: Delta Force (Amerika elit terroristaellenes egységének története)

[right][Ulpius-ház könyvkiadó, 2003][/right]

„Delta Force. Az Egyesült Államok hadseregének legjobban kiképzett, szigorúan titkos, elit csapásmérő egysége. Katonái uralják modern korunk harcmezőit, hőstetteinkről mégsem hallunk a CNN híradójában. A legszigorúbb titoktartás mellett végrehajtott bevetéseikről nem számolhatnak be szalagcímben a lapok, és – egészen eddig – könyv sem születhetett, amely beavatná olvasóit a kommandó életébe. A Delta Force egyik alapító tagja (egyébként ő a szerző, aki a Delta Force előtt harcos gépesített lövész és ranger tiszthelyettes volt) most fellebbenti a fátylat az alakulat rejtélyéről.
Könyve jól érzékelteti a Delta Force katonáinak a hondurasi gerillák elleni harcban, a szudáni misszionáriusok kiszabadításakor és a Greneda szigetén történő partraszállás előőrseként tanúsított merészséget és vasfegyelmet. A szerző tisztelettel adózik e kivételes férfiak előtt, miközben az olvasóit szerte folyamatosan dúló, pillanatok alatt újra meg újra fellángoló, félelmetes harci cselekmények kellős közepébe viszi.”

Értékelés: 10/10, azaz kötelező olvasmány a katonai történetek és alakulatok iránt érdeklődőknek :) , de nem kell megijedni, ezt a könyvet a semmiféle „előképzettséggel” nem rendelkező olvasó is élvezettel fogja forgatni.

Jelenlegi ár: 3000 Ft körül

|

Washington nem zárja ki a Szíria elleni katonai fellépést

Fogytán az Egyesült Államok Szíria iránt tanúsított türelme – jelentette ki hétfőn az Egyesült Államok bagdadi nagykövete.

Szunnita szélsőségesek szivárognak be Irakba szíriai területről, ahol kiképzőtáboraik működnek – hangoztatta washingtoni sajtóértekezletén Zalmay Khalilzad. E szélsőségesek fenyegetéseivel magyarázta, hogy az iraki szunnita politikusok vonakodnak elfogadni az iraki alkotmány tervezetét.

A szunnita elutasítás szertefoszlatta Washington reményeit, hogy gyors politikai rendezés érhető el Irakban.

A nagykövet hangsúlyozta: "fogytán az Egyesült Államok Szíria iránt tanúsított türelme". Utalt rá, hogy következményei lehetnek az iraki szélsőségesek szíriai területről kiinduló tevékenységének. Arra az újságírói kérdésre, hogy a katonai fellépés is szerepel-e Washington lehetséges intézkedései között, a nagykövet úgy felelt: minden opció szóba jöhet.

(uno.hu)

|

Meghívó a debreceni makettkiállításra

A Debreceni Makettező Klub 2005. szeptember 16-22. között rendezi meg a II. Makett kiállítását, melyre szeretettel várják az érdeklődőket.

Helye: Malompark bevásárlóközpont
Debrecen, Füredi út 27.

Látogatható a Malompark nyitvatartási idejében.
Hétköznap és szombaton: 07-21 óráig
Vasárnap: 09-20-ig

A kiállítás keretében repüléstechnika vetítés, szombaton és vasárnap látvány makettezés lesz!

|

Aknavető gránátot talált a búvár Tihanyban

Feltehetőleg aknavető gránátokat talált tegnap a kora délutáni órákban az a búvár, aki Tihanyban a kikötőben búvárkodott éppen – tájékoztatta az OBJEKTÍV Hírügynökséget a Somogy Megyei RFK sajtószolgálata.

A furcsa formájú szerkezetek egyikét a felszínre is hozta, hogy megbizonyosodjon gyanújáról, mivel a zavaros vízben nem látta azt tisztán. Amint a gyanú beigazolódott a húsz centiméter hosszú és tíz centiméter átmérőjű tárgyat visszaengedte a többi közzé és értesítette a rendőrséget. A tűzszerész ügyelet tájékoztatása alapján a robbanótestek semlegesítéséről hamarosan intézkednek.

(uno.hu)